A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a sértett a háromsávos főúton gyalogosan kelt át: a terhelt által vezetett személygépkocsi haladási irányát tekintve jobbról balra, átlósan, gyors tempóban, illetve futó léptekkel akart áthaladni az úttesten. A vádlott a gépkocsi első részével kb. 75 km/h sebességgel – fékezés nélkül – elütötte a belső forgalmi sávban, az úttest jobb szélétől 7,3 méterre. A sértett a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhalálozott. A terhelt részéről az úttest szélén álló sértett 152,8 méterről volt látható, míg a sértett úttestre lépésekor – a veszélyhelyzet kialakulásakor – a gépkocsi legalább 99-113 méterre volt az elütési ponttól. A sértett intenzív, intenzív lassító és lassító fékezés esetén is féktávolságon kívül lépett az úttestre. A baleset idején a fenti útszakaszon a megengedett legnagyobb sebesség 90 km/h volt. A vádlott a menetirány szerint rendelkezésre álló két forgalmi sáv közül a belső sávban közlekedett. A párhuzamos, külső sávban forgalom nem volt.
Az elsőfokú, majd a jogerős határozatot hozó másodfokú bíróság is közúti baleset okozásának vétségében [Btk. 235. § (1) bek., (2) bek. b) pont] mondta ki bűnösnek a vádlottat. A másodfokú határozat szerint a baleset bekövetkeztéhez közvetlenül az vezetett, hogy a terhelt megszegte a KRESZ 3. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt rendelkezést, mivel nem kellő figyelemmel közlekedett az általa vezetett gépkocsival. Ugyancsak megszegte a KRESZ 25. § (2) bekezdésében írtakat, miszerint járművel az úttesten – az előzés és a kikerülés esetét kivéve – annak menetirány szerinti jobb oldalán, az út- és forgalmi viszonyok szerint lehetséges mértékben jobbra tartva kell közlekedni.
A védő a felülvizsgálati indítványában – több körülmény mellett – a másodfokú bíróság egyes tényállási megállapításait vitatta. A védői érvelés szerint a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságtól eltérően a tényállásban rögzítette, hogy a terhelt megszegte a KRESZ 25. § (2) bekezdésében írt jobbra tartási kötelezettségét is, amit okozati összefüggésbe hozott a baleset eredményével akként, hogy ha a terhelt „szabályosan” a jobb oldali sávban halad, akkor nem ütötte volna el a sértettet. A jobb oldali sáv azonban a baleseti helyszíni jegyzőkönyv 5. oldal harmadik bekezdésében rögzítettek szerint kapaszkodósáv, amit a KRESZ 25. § (3) bekezdése szerint a jobbra tartási kötelezettség szempontjából figyelmen kívül kell hagyni. A terhelt tehát jogszerűen használta a bal oldali, haladó forgalmi sávot, jobbra tartási kötelezettség nem terhelte, így annak megszegése sem lehet a baleset bekövetkezésének oka. A védő álláspontja szerint a jogerős ítéleti tényállás továbbá nem tartalmazza, hogy a sértett hol lépett az úttestre, hol haladt be a kapaszkodósávba, hol hagyta el azt, és hol haladt be a haladósávba. A veszélyhelyzet pedig csak a sértettnek a haladósávba való behaladásakor jött létre. A védő szerint a balesetre a sértett szabályszegései miatt került sor, és amiatt alakultak ki a halálos eredményt okozó sérülések.
A Legfőbb Ügyészség a védői indítványt alaptalannak tartotta, mert álláspontja szerint a védő a tényállás megalapozottságát és bizonyítottságát támadja, aminek a felülvizsgálati eljárásban nincsen helye. Az irányadó tényállás szerint a sértett intenzív, intenzív lassító és lassító fékezés esetén is féktávolságon kívül lépett az úttestre, a veszélyhelyzet pedig ekkor alakult ki, így a balesetelhárítási kötelezettség esedékességének és a cselekvési késedelem ideje tekintetében a védelmi hivatkozás – a Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint – alaptalan.
Felülvizsgálati végzésében a Kúria is hangsúlyozta, hogy a felülvizsgálati eljárásban alapvető jelentőségű szabály, miszerint a felülvizsgálati indítványban a jogerős ügydöntő határozat által megállapított tényállás nem támadható [Be. 650. § (2) bek.], továbbá a felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok ismételt egybevetésének, eltérő értékelésének, valamint bizonyítás felvételének nincs helye, a felülvizsgálati indítvány elbírálásakor a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás az irányadó [Be. 659. § (1) bek.]. A jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás irányadósága azt jelenti, hogy a felülvizsgálat során nemcsak maga a tényállás, hanem mindaz, ami a tényállás megállapításához vezetett, támadhatatlan. Ennek megfelelően a tényállás megalapozottsága, a bizonyítékok mikénti mérlegelése sem külön-külön, sem pedig egymás viszonyában nem vizsgálható. Nincs lehetőség a bíróság bizonyítékokat értékelő tevékenységének, s ezen keresztül a bűnösség kérdésének vitatására sem. Ugyanakkor a bűnösség megállapításának a feltétele, hogy a jogerős ítéletben megállapított tényállásból a terhelt terhére rótt bűncselekmény törvényi tényállási elemei maradéktalanul felismerhetők legyenek. Ez lehet a felülvizsgálat tárgya.
A terhelt terhére rótt közúti baleset okozása vétségének (Btk. 235. §) elkövetési magatartása a közúti közlekedés szabályainak a megsértése. Ezért a bűnösség megállapításának alapfeltétele, hogy a tényállásból a terhelt konkrét közlekedési szabályt sértő magatartása felismerhető legyen. Jelen esetben a bíróság jogerős ítéletében két közlekedési szabályszegést – a KRESZ 3. § (1) bekezdés c) pontjának, valamint a 25. § (2) bekezdésének megsértését – rótta a terhelt terhére, és a halálos eredményt mindkettővel oksági összefüggésbe hozta. A KRESZ 3. § (1) bekezdés c) pontja szerint, aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzon, és ne zavarjon. A jogerős ítélet ennek a terhelt általi megsértését abban látta, hogy az úttesten szabályszerűen áthaladó sértettet nem észlelte, és a balesetet fékezéssel vagy elkormányzással nem hárította el annak ellenére, hogy a sértett már messziről jól látható volt, és még a féktávolságon kívül lépett az úttestre. Ugyanakkor az irányadó tényállásban nincsenek adatok arra vonatkozóan, hogy a terheltnek mikor kellett felismernie, hogy a sértett befelé halad az úttesten, és ahhoz képest a sértett féktávolságon belül vagy kívül haladt-e be elé, így az elvárható időben való cselekvéssel a balesetet elháríthatta-e volna. A KRESZ 3. § (1) bekezdés c) pontja megsértésének mint elkövetési magatartásnak a megállapításához szükséges ezen adatokat a jogerős ítélet nem tartalmazza.
Ugyanez mondható el a jogerős ítéletben a vádlott terhére rótt másik KRESZ szabályszegésről is. A jogerős ítéleti tényállás valóban nem tartalmazza, hogy a baleset kapaszkodósávval ellátott úttesten történt; a baleset helyszínéül szolgáló útszakasz jellegét egyáltalán nem jelöli meg, így az sem határozható meg, hogy ott a jobbra tartási kötelezettségre milyen szabályok vonatkoztak, annak ellenére, hogy az ügyiratok között vannak erre vonatkozó adatok. Következésképp abból a tényből, hogy a terhelt az azonos irányú két forgalmi sáv közül a belső sávban haladt – annak ellenére, hogy a külső sávban nem volt forgalom –, még nem következik, hogy jobbra tartási kötelezettségét megszegte. A KRESZ ugyanis ismer e kötelezettség alóli kivételt, és a jogerős ítéleti tényállásból nem tűnik ki, hogy az adott útszakaszra melyik szabályozás vonatkozott.
A Kúria következetes gyakorlata szerint anyagi jogi sérelem az is, ha a jogerős ítéletben megállapított tényállás alapján a bűnösség kérdése nem ítélhető meg (BH2014. 103. I., BH2013. 55. II., BH2010. 141., BH1998. 110.). A fent írt tényállási hiányok miatt nem állapítható meg, hogy a terhelt sértett-e közlekedési szabályt, ami oksági összefüggésben áll a sértett halálával. Így azonban a büntetőjogi felelősségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor. Ezért a Kúria az első és a másodfokú határozatot hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.
Az itt ismertetett ügyből világosan látható, hogy a bűncselekmény törvényi tényállási elemeinek a megállapítása anyagi jogkérdés, ami – természetesen – szoros összefüggésben van az azt megalapozó ténykérdésekkel. Az ügy különös érdekessége, hogy bár maga a kúriai végzés is hangsúlyozza, önmagában a jogerős ügydöntő határozatok tényállásának megalapozottsága a felülvizsgálatban nem támadható, e BH-ban mégis arra látunk példát, hogy valójában a részleges megalapozatlanság (KRESZ 3. §-a vonatkozásában a részbeni felderítetlenség, a 25. § vonatkozásában pedig a hiányos tényállás) vezetett az anyagi jogi törvénysértéshez: a bűncselekmény elkövetési magatartását, a közlekedési szabályszegést emiatt nem lehetett megállapítani. Mégis adódhatnak tehát olyan helyzetek, amikor a részbeni megalapozatlanság az anyagi jogi törvénysértésbe „torkollásával” eredményesen támadható a felülvizsgálati eljárásban.
Szerző: Szomora Zsolt
A gyermek és a nagyszülő közötti kapcsolattartási jog jellemzői