Szerző Archív for: takacs_tamas

Bejegyzések tőle admin

Trónok vagy világok harca? Két román felsőbíróság viszálya az Unió Bírósága előtt és ennek hatásai a nemzeti alkotmánybíróságokra

Két szoros tárgyi összefüggés miatt egyesített román ügyben nyilvánult meg Michal Bobek főtanácsnok 2021. március 4-én közzétett indítványa keretében az EUB eljárásában arról, hogy az Unió pénzügyi érdekeinek védelme vonatkozásában – az ezekre vonatkozó közvetlen hatályú rendelkezések alapján – egy nemzeti bíró mikor teheti félre az uniós jog elsőbbségéből következően egy a nemzeti alkotmánybíróság „nemzeti jog szerint egyébként kötelező” döntését, hogy eleget tegyen uniós jogból származó kötelezettségeinek.

Pályázati felhívás

A Magyar Jogász Egylet Zala Megyei Szervezete tudományos pályázatot hirdet a Zala megyei gyakorló jogászság számára.

Pályázati felhívás

A Magyar Jogász Egylet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete tudományos pályázatot hirdet a megyei jogászság számára.

Pályázati felhívás

A Magyar Jogász Egylet Csongrád-Csanád Megyei Szervezete tudományos pályázatot hirdet a megyei jogászság
számára.

SZÉCSÉNYI-NAGY KRISTÓF: Nagykommentár a fizetési meghagyásos eljárásról szóló törvényhez

A fizetési meghagyásos eljárást érintő jogértelmezési-, illetve gyakorlati kérdésekhez nyújt kézzelfogható segítséget a Szécsényi-Nagy Kristóf budaörsi közjegyző által írt kommentár, amely részletesen bemutatja és elemzi az FMH törvényt, a kapcsolódó rendeletek rendelkezéseit, az irányadó bírói gyakorlatot, valamint szerteágazó kitekintést tartalmaz a polgári eljárásjog jogirodalmára vonatkozóan is.

MNB ajánlás a banki digitalizációról

Az MNB március 30-án megjelent ajánlásának elsődleges célja a hitelintézetek digitális transzformációjának biztonságos keretek között történő elősegítése és felgyorsítása. Meghatározza azokat a kérdéseket, amelyekre a hitelintézetek transzformációs stratégiájának minimálisan szükséges kitérnie.