Eseményajánló: Online Munkajogi Akadémia
Munkavállalók két jogrendszer metszéspontjában – a kiküldetés uniós jogi szabályai
Ez a szerző még nem írta meg az önéletrajzát.
De büszkén mondhatjuk, hogy admin már 1076 bejegyzéssel járult hozzá az oldal tartalmi bibliográfiájához.
Munkavállalók két jogrendszer metszéspontjában – a kiküldetés uniós jogi szabályai
Vendégünk: Dr. Zsombolyay Péter Zsombor Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi és Magánjogi Jogalkotásért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárságfőosztályvezetője Dr. Dobrotka-Mayer Annamária a Magyar Jogász Egylet meghívottját a koronavírus járvány által okozott veszélyhelyzeti jogalkotásról, a tartós szerződéses jogviszonyok vonatkozásában a járvány negatív hatásainak enyhítésére hozott rendkívüli szabályokról, és a vállalkozásokat érintő speciális rendelkezésekről kérdezte.
Vendégeink: Dr. Benkő Imola, az Országos Bírósági Hivatal Jogi Főosztályának főosztályvezetőjeésdr. Péter Zoltán, az Informatikai és Elektronikus Ügyintézési Főosztály főosztályvezetője A veszélyhelyzet ellenére az igazságszolgáltatásnak működnie kell, a bíróságoknak a járványügyi korlátozások szem előtt tartásával az ítélkezési tevékenységet folytatniuk kell. Dr. Dobrotka-Mayer Annamária a Magyar Jogász Egylet vendégeivel a veszélyhelyzet és járványügyi készültség időbeli hatálya […]
2021. január 14-én a regnáló német kormánykoalíció a Család-, Idős-, Nő- és Ifjúságügyi Minisztérium (BMFSFJ) honlapján közzétette a Kinderrechte ins Grundgesetz c. programját, viszont az az alapján kidolgozott alkotmányreform elfogadásához a Bundestag kétharmados többségének támogatására lesz szükség, amely meglehetősen ingatag lábakon áll: egyesek a gyermekjogok erős szabályozásának pártján állnak, míg mások azok szükségtelenségét hangsúlyozzák.
A büntetőeljárási törvény január 1-jén hatályba lépett módosítása kifejezetten úgy rendelkezik, hogy az óvadék mint a bűnügyi felügyelet és a távoltartás magatartási szabályainak megtartását biztosító intézkedés elrendelésének valamennyi, a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés törvényi oka esetén helye lehet. Ezzel a Be. felülírja a Kúria EBH2019. B.21. számon közzétett elvi határozatát.
Az 1861. évi Országbírói Értekezlet 160. évfordulója alkalmából Dr. Varga Zs. András, a Kúria elnöke és Bódiné Dr. Beliznai Kinga, az ELTE Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszékének egyetemi docense beszélget 2021. január 27-én, 15:00 órakor. Az eseményt a Kúria YouTube-csatornáján keresztül élőben közvetíti.
Az MJE havi „Stúdióbeszélgetéseiben” a joggyakorlatot, illetve a jogéletet érintő kérdésköröket vitatnak meg neves és kompetens jogászok. Az első alkalom közös témája: Az egészségügyi válsághelyzet hatása a mindennapi jogéletre. Hogyan költöztek a bírósági eljárások az online térbe? Hogyan alakultak az eljárási határidők a veszélyhelyzet idején, és ezek hogyan befolyásolják a pertartamot? Mit is értünk veszélyhelyzeti […]
A francia Alkotmánytanács (Conseil constitutionnel, CC) ún. elsőbbségi alkotmányossági kérdésben (QPC) hozott döntése (2021. január 15.) keretében az egészségügyi veszélyhelyzet első szakaszában elfogadott azon rendelkezések alkotmányellenességét mondta ki, amelyek a felek beleegyezése nélkül lehetővé tették a videókonferencia-eszközökkel történő meghallgatást.
A Tudástár menüpont alatt a korábbi Vándorgyűlések és Jogászegyleti Értekezések mellett már megtalálható A Magyar Jogászegyleti Értekezések Bibliográfiája (1881-1943) című kötet, amely Horváth Attila értékteremtő munkája. A bibliográfia jogágak és témakörök szerint csoportosítja a Jogászegyleti Értekezésekben 1881 és 1943 között megjelent tanulmányokat, segítséget nyújtva azok áttekintéséhez.
Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúria képmáshoz való jog tárgyában hozott ítélete (Kúria Pfv.IV.20.551/2019/5.) alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló, internetes hírportáltól érkezett alkotmányjogi panaszt, többek között a képmás nyilvánosságra hozatalával összefüggő véleménynyilvánítási kérdésekben, amely újabb adalék a közszerepléssel és a közvitával kapcsolatos alkotmányjogi, fogalmi kérdésekre is kitérő újabb alkotmánybírósági gyakorlathoz és a „konteó” fogalmát is megjeleníti az alkotmányjogi mérlegelésben.

Weboldalunkon sütiket (cookie) használunk, hogy javíthassuk a felhasználói élményt és jobb szolgáltatást nyújthassunk.
RendbenAdatkezelési szabályzatWe may request cookies to be set on your device. We use cookies to let us know when you visit our websites, how you interact with us, to enrich your user experience, and to customize your relationship with our website.
Click on the different category headings to find out more. You can also change some of your preferences. Note that blocking some types of cookies may impact your experience on our websites and the services we are able to offer.
These cookies are strictly necessary to provide you with services available through our website and to use some of its features.
Because these cookies are strictly necessary to deliver the website, refusing them will have impact how our site functions. You always can block or delete cookies by changing your browser settings and force blocking all cookies on this website. But this will always prompt you to accept/refuse cookies when revisiting our site.
We fully respect if you want to refuse cookies but to avoid asking you again and again kindly allow us to store a cookie for that. You are free to opt out any time or opt in for other cookies to get a better experience. If you refuse cookies we will remove all set cookies in our domain.
We provide you with a list of stored cookies on your computer in our domain so you can check what we stored. Due to security reasons we are not able to show or modify cookies from other domains. You can check these in your browser security settings.
These cookies collect information that is used either in aggregate form to help us understand how our website is being used or how effective our marketing campaigns are, or to help us customize our website and application for you in order to enhance your experience.
If you do not want that we track your visit to our site you can disable tracking in your browser here:
We also use different external services like Google Webfonts, Google Maps, and external Video providers. Since these providers may collect personal data like your IP address we allow you to block them here. Please be aware that this might heavily reduce the functionality and appearance of our site. Changes will take effect once you reload the page.
Google Webfont Settings:
Google Map Settings:
Google reCaptcha Settings:
Vimeo and Youtube video embeds:
The following cookies are also needed - You can choose if you want to allow them:
You can read about our cookies and privacy settings in detail on our Privacy Policy Page.
Adatkezelési tájékoztató