A Kúria a közúti járművezetési vizsgát érvénytelenítő, valamint a vezetési jogosultság szünetelését megállapító és vezetői engedély visszavonását elrendelő döntések egymáshoz való viszonyának kérdésében foglalt állást.
A felperes által kitűzni kért tárgyalás elmulasztása esetén a bíróság jogszerűen szüntetheti meg a közigazgatási peres eljárást
A Kúria a közelmúltban ismételten rámutatott, hogy a felperes által kitűzni kért tárgyalás elmulasztása esetén a bíróság – objektív jogvédelmet megalapozó körülmény hiányában – jogszerűen szünteti meg az eljárást.
A megelőző eljárásban nem értékelt tényekre hivatkozás a közigazgatási perben
A Kúria a közelmúltban két döntésében is értelmezte a Kp.-nak a megelőző eljárásban nem értékelt tények figyelembevételére vonatkozó szabályát.
A megelőző eljárásban nem értékelt tényekre hivatkozás a közigazgatási perbenTovább
A mulasztási per megindításának feltételeiről hozott jogegységi határozatot a Kúria
A Kúria megállapította, hogy a hatósági mulasztások esetén a mulasztási per megindításának nem előfeltétele, hogy az ügyfél a hatóság felügyeleti szervéhez forduljon.
A mulasztási per megindításának feltételeiről hozott jogegységi határozatot a KúriaTovább
A keresetlevél téves helyen való benyújtásának következményei a közigazgatási perben
A Kúria állást foglalt abban a kérdésben, hogy mi a jogkövetkezménye annak, ha a felperes a keresetlevelet téves helyen terjeszti elő, az azonban a keresetindítási határidőn belül megérkezik az alpereshez.
A keresetlevél téves helyen való benyújtásának következményei a közigazgatási perbenTovább