A deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződések felmondása jogszerűségének megítéléséről

Kúria 4/2021. PJE határozat

A jogegységi eljárás lefolytatását a Kúria egyik eljáró tanácsa indítványozta, mert el kívánt térni a Kúria másik tanácsa által hozott határozatban foglaltaktól. Az indítványozó tanács álláspontja szerint, mivel a 2014. évi XL. törvény (továbbiakban: DH2 törvény) kiküszöbölte a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződések részbeni érvénytelenségét, ezért ezeket a szerződéseket a 2014. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: DH1 törvény) szerinti két tárgykörben már nem lehet érvénytelennek tekinteni, és az orvoslást követően már nem lehet a részbeni érvénytelenségükre hivatkozni és a részbeni érvénytelenségre – az elszámolás iránti igényen kívüli további – jogot alapítani. Ha tehát a kölcsönszerződés adósa a DH1 törvénynek megfelelő elszámolást nem kifogásolta, az elszámolás alapján neki járó összeget átvette, a DH1 törvény szerinti semmisség „kiküszöbölődött”. Az adós ezért már nem hivatkozhat alappal arra, hogy az orvoslást megelőzően a szerződés részben érvénytelen volt. Az indítványozó tanács véleménye szerint az orvoslás miatt úgy kell tekinteni, mintha kezdettől nem állt volna fenn a részbeni érvénytelenség, hiszen a kompenzációját a „jelenben” megkapták a sérelmet szenvedett felek, következésképpen a pénzintézet korábbi, az adós fizetési hátraléka miatti felmondásának jogszerűsége nem vizsgálható.

Az indítványozó tanács álláspontja szerint ugyanakkor, ha az érvénytelen szerződés alapján teljesített az adós, az ebből eredő túlfizetés nem tekinthető utólag, automatikusan az adós havi fizetési kötelezettsége folyamatos, szerződésszerszerű teljesítésének. A polgári jog általános szabályai szerint ezt a túlfizetést csak akkor lehet az adós javára a kölcsönszerződésből eredő fizetési kötelezettsége teljesítéseként figyelembe venni, ha a túlfizetést a régi Ptk. 296. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozattal a havi befizetésekbe beszámította.

A jogegységi tanács álláspontja szerint azonban a DH2 törvény szerinti elszámolás nem zárja ki, hogy a bíróság a polgári jog szabályai szerint utólag vizsgálja, hogy alapos volt-e a pénzintézet részéről a kölcsönszerződésnek az adós fizetési késedelmére alapított felmondása.

A jogegységi tanács kiemelte: a DH2 törvény – sem közvetve, célján keresztül, sem pedig a konkrét szabályozási tartalma révén – nem tér ki, nem rendezi a szerződő felek, így a hitelező pénzügyi intézmény felmondási jogát, annak mikénti gyakorlását, nem rendelkezik az elszámolás eredményének a kölcsönszerződés korábbi felmondására vonatkoztatható hatásáról. Sem a DH1, sem a DH2 törvény nem zárja ki a késedelemre alapított felmondás jogszerűtlenségének utólagos, külön perben történő vizsgálatát és megállapítását.

Nem tartalmaznak a felmondás jogszerűségének megítélésére kiható előírásokat a DH2 törvényhez kapcsolódóan megalkotott, az elszámolás módszertani kérdéseit, gyakorlati-technikai lebonyolítását szabályozó MNB rendeletek sem. A DH2 törvényben és a kapcsolódó MNB rendeletekben meghatározott elszámolási elvek és módszerek szerint elvégzett elszámolás tehát nem érinti a szerződés pénzügyi intézmény által közölt korábbi felmondásának jogszerűségét, ezért azt helyesen a polgári jog egyéb, általános szabályai alapján kell megítélni.

A jogegységi tanács hangsúlyozza, a DH2 törvény szerinti elszámolás önmagában objektíve nem alkalmas a kölcsönszerződés felmondásához fűződő joghatások kiküszöbölésére. A felmondás alapvető joghatása ugyanis, hogy a szerződést megszünteti, a hitelezőnek a kölcsönszerződésből eredő követelése pedig egyösszegben esedékessé válik. Ezek a joghatások, ha a felmondás az adós számára sérelmes, a törlesztőrészletek újraszámításával, a tisztességtelen kikötések alapján teljesített befizetések jóváírásával nem háríthatók el.

Az adósnak a DH1 törvény hivatkozott rendelkezései alapján részlegesen érvénytelen fogyasztói kölcsönszerződés fizetési késedelem miatti felmondása jogellenességére történő hivatkozása nem értékelhető úgy, vagyis nem jelenti azt sem, hogy az adós a DH2 törvény szerinti elszámoláson túl a részleges érvénytelenség további jogkövetkezményét kívánná érvényesíteni, tehát a hitelezővel szemben kétszeresen kerülne sor a részleges érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonására. A felmondás a magyar magánjogban nem tartozik az érvénytelenség (részleges érvénytelenség) jogkövetkezményei közé. A szerződésszegésre alapított felmondás jogszerűségét a szerződés érvényes rendelkezései és az irányadó jogszabályok alapján kell megítélni (ezt fejezi ki annak megállapítása, hogy a felmondás jogszerű, avagy jogellenes), nem pedig az érvénytelen szerződéses kikötések alapján.

Mindebből következően – a jogegységi tanács álláspontja szerint – nincs jogszabályi akadálya annak, hogy a fogyasztó a felmondás jogellenességének, a jogviszony fennállásának megállapítása iránt keresetet indítson. Ebben a perben érdemben vizsgálható, hogy a felmondásban megjelölt indok fennállt-e, és alkalmas volt-e arra, hogy a jogviszony megszüntetését megalapozza, valamint, hogy a felmondás mindezekre figyelemmel alapos volt-e.

A kölcsönszerződések esetében a régi Ptk. 525. § (1) és (2) bekezdése külön nevesíti a szerződés azonnali hatályú felmondását megalapozó körülményeket. Ezek közül a régi Ptk. 525. § (1) bekezdés e) pontja szerint alapot adhat a hitelező számára az azonnali hatályú felmondásra, ha az adós súlyos szerződésszegést követett el. Figyelemmel arra, hogy a kölcsöntartozás teljesítése az adós alapvető kötelezettsége, a fizetési késedelem minősülhet olyan súlyos szerződésszegésnek, ami adott esetben alapot adhat a kölcsönszerződés felmondására. A csupán kisebb összegű hátralék vagy a rövidebb időtartamú késedelem miatt azonban – az arányosság követelményére tekintettel – felmondásnak jellemzően nincs helye. A törlesztés előírt rendszerességétől való eltérés önmagában, súlyos jogkövetkezménnyel nem arányos mértékű lejárt tartozás hiányában ugyancsak nem alapozhatja meg a felmondást.

A kölcsönszerződés fizetési késedelemre alapított felmondása jogszerűségének megítélése során mindezek értelmében azt kell vizsgálni, hogy az adósnak keletkezett-e lejárt tartozása, tehát késedelembe esett-e, és a késedelem – a mértékére, illetve a hátralék összegére figyelemmel – olyan érdeksérelmet okozott-e a hitelezőnek, olyan súlyos szerződésszegésnek tekinthető-e, amely megalapozhatja a szerződés azonnali hatályú felmondását.

A jogegységi tanács álláspontja szerint a kölcsönszerződés érvénytelen kikötése alapján az adósnak nem keletkezhet fizetési kötelezettsége, a törlesztőrészletek érvénytelen szerződéses rendelkezésen alapuló részének nemteljesítésével tehát nem eshet késedelembe, szerződésszegés e körben nem valósulhat meg.

Előfordulhat, hogy a kölcsönszerződés adósa – például azért, mert a teljesítés időpontjában nincs tisztában a szerződés részleges érvénytelenségével – a törlesztőrészletnek az érvénytelen kikötésen alapuló hányadát is megfizeti. A befizetett összeget ezért teljes egészében (tehát az érvénytelen részhez kapcsolódó többletszolgáltatást is) a szerződés teljesítéseként kell – a pénztartozás teljesítésére vonatkozó szabályok szerint – elszámolni, ehhez az adós további jognyilatkozatára, újabb rendelkezésére nincs szükség.

Ha a többletszolgáltatást teljesítő adós a teljesítéskor az érvényesen kikötött szolgáltatás tekintetében késedelemben volt, a többletszolgáltatást a hátralékos szolgáltatásra kell elszámolni. Ha pedig az érvényesen kikötött szolgáltatás vonatkozásában a teljesítéskor nem állt fenn késedelem, a többletszolgáltatást idő előtti teljesítésként kell figyelembe venni, és a következő törlesztőrészletre elszámolni. A kölcsönszerződés fizetési késedelemre alapított felmondása jogszerűségének vizsgálata során mindezekre tekintettel a felmondást megelőzően a törlesztőrészleteknek az érvénytelen kikötésen alapuló hányadára teljesített befizetéseket is értékelni kell – az ismertetett szempontoknak megfelelően – az adós javára.

A kifejtettek értelmében a jogegységi tanács álláspontja az, hogy a fogyasztói kölcsönszerződéseket illetően a DH2 törvénynek megfelelő elszámolás nem zárja ki, hogy a bíróság a polgári jog szabályai szerint utólag vizsgálja, hogy alapos volt-e a pénzintézet részéről a szerződésnek az adós fizetési késedelmére alapított felmondása. A felmondás jogszerűségét a polgári jog szabályai szerint – a fentieket szem előtt tartva – kell megítélni. A jogegységi tanács megjegyzi, ha az állapítható meg, hogy az adósnak a felmondáskor fennállt olyan lejárt tartozása, amely – az arányosság követelményét is figyelembe véve – megalapozhatta a felmondást, a felmondás jogszerűnek minősül, tekintet nélkül arra, hogy a tényleges tartozás összege esetlegesen kisebb a felmondásban, illetve a megelőző fizetési felszólításban közöltnél.

Szerző: Bodzási Balázs