Bár a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. CIV. törvény (továbbiakban: Jszbt.) 2004 óta – Magyarország uniós csatlakozásának napjától – hatályban van, a törvény gyakorlati alkalmazására ritkán kerül sor, a Jszbt. alkalmazását érintő publikált BH-k száma pedig elenyésző: jelenleg a tízet sem éri el. Ezért is érdemel külön figyelmet, ha ezt a kérdéskört érintő kúriai határozatot tesznek közzé.
A BH2022. 204. sz. alatti eseti döntés alapvető kérdése az volt, hogy az ügyészség mikor (meddig) és milyen feltételek mellett jogosult indítványozni a jogi személlyel szembeni intézkedés alkalmazását. Az e kérdéshez irányadó speciális szabályokat a Jszbt. tartalmazza. A 13. § (1) bekezdés úgy rendelkezik, hogy ha a nyomozás adatai alapján a jogi személlyel szemben intézkedés alkalmazásának lehet helye, akkor az ügyészség ezt főszabály szerint a vádiratban indítványozza. Amennyiben az ügyészség vádirata nem tartalmazott ilyen indítványt, de az ügyész a tárgyalás eredményéhez képest úgy látja, hogy a jogi személlyel szemben alkalmazható intézkedés feltételei fennállnak, a vádirati tényállást módosítja, és a jogi személlyel szemben intézkedés alkalmazását indítványozza [Jszbt. 17. § (2) bekezdés].
A konkrét ügy természetes személy terheltjeivel az ügyészség – korrupciós bűncselekmények miatt – egyezséget kötött és vádiratában indítványozta, hogy a bíróság az egyezséget hagyja jóvá. A vádirat – a terhelteket foglalkoztató – kft.-vel szemben alkalmazandó büntetőjogi intézkedésre irányuló indítványt még nem tartalmazott, de az ügyészség észlelte, hogy a vádirati tényállás alapján a Jszbt. szerinti intézkedés alkalmazásának lehet helye, ezért a törvényszéki előkészítő ülés megtartása előtt átiratában pénzbírság kiszabását indítványozta a kft.-vel szemben. Mind a törvényszék, mind a másodfokon eljáró ítélőtábla ezt az indítványt elutasította, arra hivatkozással, hogy a vádirat ezt nem tartalmazta, az ügyben pedig – az egyezségek jóváhagyása folytán – tárgyalás tartására nem került sor, ezért az ügyészségnek már nem volt törvényes lehetősége ilyen indítvány előterjesztésére.
A Kúria felülvizsgálati végzése helyesen mutat rá: tévedtek az eljárt bíróságok, amikor a Jszbt. két idézett rendelkezésének szűkítő értelmezése révén a vádirat benyújtását és a vádirati tényállás tárgyalás eredményéhez képest történő módosítását a jogi személlyel szembeni intézkedés alkalmazására tett indítvány előterjesztése kizárólagos lehetőségének tekintették. A Jszbt. 17. § (2) bekezdése csupán az előterjesztés lehetőségének végső időpontját jelöli meg, hiszen egészen a bizonyítási eljárás befejezéséig lehetőséget ad az ügyésznek arra, hogy a vádirati tényállást módosítsa, és annak alapján jogi személlyel szembeni intézkedés alkalmazását indítványozza. Amennyiben – mint jelen ügyben is – nem kerül sor tárgyalás tartására, az nem jelenti azt, hogy az ügyészség kizárólag a vádiratban – előkészítő ülés megtartását megelőzően viszont már nem – indítványozhatja a jogi személlyel szembeni intézkedés alkalmazását (Indokolás [35]-[38]).
A Jszbt. háttérjogszabályaként szolgáló Be. 26. § (1) bekezdése szerint az ügyészség indítványt és észrevételt tehet minden olyan kérdésben, amelyben a bíróság dönt. A konkrét ügyben is ilyen indítvány előterjesztésére került sor. Amennyiben vádirati tényállás módosítására nincsen szükség, mert a tényállás a Jszbt. alkalmazásához szükséges tényeket tartalmazza, akkor egyezségen alapuló eljárásban nincs szükség tárgyalás tartására és a tényállás módosítására. Az ügyészség a Jszbt. szerinti indítványát az előkészítő ülés előtt és az előkészítő ülésen is megteheti. A Jszbt. 7. § (2) bekezdése értelmében a Jszbt. és a Be. szabályai nem egymással szemben állóak, hanem azokat egymással összhangban kell értelmezni és alkalmazni. Ennek során pedig a törvényben biztosított, jogi személyt érintő garanciális szabályok érvényesülésének van jelentősége (Indokolás [39]-[42]). Ezek megtartottságát kell vizsgálni, azaz hogy az ügyészségi indítvány előterjesztését követően – függetlenül attól, hogy arra tárgyaláson vagy azon kívül kerül sort – a jogi személy eljárásba való törvényes bevonására sor került-e, azaz az jogi személy a Jszbt. szerinti eljárási jogait innentől kezdve gyakorolhatta-e.
A BH ratio decidendijének megfogalmazása szerint: a vádirat benyújtását követően, de a vádirati tényállásra alapítottan – valójában a Be. 26. § (1) bekezdése alapján – indítványozott jogi személlyel szemben alkalmazható intézkedést a bíróságnak érdemben el kell bírálnia akkor is, ha nem tart tárgyalást, és abban az esetben is, ha – bármilyen okból – tárgyalást tart, de a tárgyalás eredményéhez képest a vádirati tényállás módosítása nem szükséges.
Mindezek alapján a Jszbt. 17. § (2) bekezdésének dogmatikai karaktere álláspontunk szerint így határozható meg: a Jszbt. alkalmazása érdekében a vádirati tényállás módosítására a tárgyalási szakban is felhatalmazást adó szabály, nem pedig a Jszbt. alkalmazásának indítványozását változatlan tényállás esetére kizáró szabály.
A konkrét ügyhöz kapcsolódóan érdemes még megjegyezni, hogy a Jszbt. 25/C. §-a szerint a jogi személlyel szembeni intézkedés alkalmazásának egyezségen alapuló eljárás esetén is helye van, maga az intézkedés alkalmazása azonban nem képezheti az egyezség tárgyát. E nézőpontból is törvényes volt tehát az ügyészségi indítvány és a kúriai határozat: mivel a Jszbt. szerinti intézkedés alkalmazása egyezség tárgya nem lehet, ezért az ilyen intézkedésnek az egyezséget tartalmazó vádirat benyújtását követően történő indítványozása sem törvénysértő, arról a bíróságnak az egyezség jóváhagyását követően határoznia kell.
Szerző: Szomora Zsolt
A Magyar Jogász Egylet elnökségi ülése