A Kfv.IV.37.233/2023/13. számú eseti döntés tényállása szerint az I. rendű alperes mint kisajátítási hatóság határozatával a II. rendű alperes mint kisajátítást kérő kérelmére a felperesek tulajdonában álló ingatlant megosztotta, és az ennek nyomán létrejött egyik ingatlanrészt közlekedésfejlesztési célból kisajátította, egyúttal kötelezte a II. rendű alperest, hogy fizessen meg 30 millió forint kártalanítást a felpereseknek. A felperesek keresete nyomán eljárt elsőfokú bíróság előzményi ítéletével az I. rendű alperes határozatát a kártalanítás összegszerűsége körében megsemmisítette és az I. rendű alperest új eljárásra lefolytatására kötelezte arra hivatkozással, hogy kifejezetten a megosztással létrejött és kisajátított ingatlanrész forgalmi értékére vonatkozó szakvélemény nem került beszerzésre. Ha ugyanis a kisajátítani kívánt ingatlanrész fajlagosan értékesebbnek bizonyul a visszamaradónál, akkor a felperesek magasabb összegű kártalanításra jogosultak. A jogerős ítéletet a Kúria előzményi ítéletével hatályában fenntartotta.
A megismételt eljárásban az I. rendű alperes szakértői bizonyítást folytatott le, majd határozatában a felpereseket megillető kártalanítás összegét alacsonyabb összegben, 23 millió forintban állapította meg, egyúttal kötelezte a felpereseket a különbözet visszafizetésére. A felperesek keresettel támadták e határozatot is.
Az elsőfokú bíróság is szakértői bizonyítást folytatott le, majd a keresetet elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az előzményi ítélet alapján a kisajátítani kért ingatlanrész forgalmi értékét önállóan kellett meghatározni, így a szakértőnek is csupán ezt kellett értékelnie, a teljes ingatlan értékelése szükségtelen volt. Utalt arra is, hogy a szakvélemény aggályosnak nem tekinthető, az összehasonlításba bevont ingatlanok a perbeli ingatlanhoz hasonló adottságokkal bírtak, ahol pedig szükséges volt, a szakértő megfelelő korrekciókat alkalmazott.
A jogerős ítélettel szemben a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben többek között arra hivatkoztak, hogy az elsőfokú bíróság nem vetette össze az alapeljárás és a megismételt eljárás során keletkezett szakvéleményt, valamint hogy az I. r. alperes és a bíróság nem végezte el az új fajlagos alapérték megállapítását.
A Kúria ítéletével a jogerős ítéletet és az I. r. alperes határozatát a kártalanítás összege tekintetében megváltoztatta akként, hogy azt 30 millió forintban állapította meg, továbbá mellőzte a felperesek kártalanítási összeg különbözetének visszafizetésére kötelezését.
Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az előzményi ítélet szerint az I. r. alperesnek a kisajátítani kért területrész forgalmi értékére kellett szakértői bizonyítást lefolytatnia, és az így meghatározott forgalmi értéket össze kellett vetnie a teljes ingatlanból területarányosítással számított forgalmi értékkel annak érdekében, hogy a felperesek teljes kártalanításban részesülhessenek. Rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság a szakvéleményt részletesen értékelte, mérlegelése pedig nem volt okszerűtlen vagy logikátlan, így a bizonyítás eredményének felülmérlegelésére nem volt lehetősége.
A felperesek ugyanakkor azt is állították, hogy kizárólag a megismételt eljárásban beszerzett szakvélemény alapján nem lett volna helye a forgalmi érték megállapításának, és a megváltozott körülményekre figyelemmel újból meg kellett volna állapítani a fajlagos alapértéket. A Kúria ezért vizsgálta azt is, hogy a megismételt eljárásban beszerzett szakértői véleményben foglaltak megfelelnek-e az Alaptörvény XIII. cikk (2) bekezdésében és a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény (a továbbiakban: Kstv.) 9. § (1) bekezdésében foglalt teljes kártalanítás elvének.
E körben a Kúria megállapította, hogy az I. r. alperes és az elsőfokú bíróság az előzményi ítéletekben szereplő iránymutatás ellenére elmulasztotta annak vizsgálatát, hogy a kisajátítandó területrész új ingatlanként vett fajlagos értéke alapján való számítás hogyan viszonyul a teljes ingatlan forgalmi értékéből területarányosítással meghatározott forgalmi érték számításhoz. Kiemelte, hogy az elsőfokú bíróság előzményi ítélete és azt hatályában fenntartó előzményi kúriai ítélet is úgy rendelkezett, hogy a kisajátítandó területrészre vonatkozó számítási mód csak akkor lehet irányadó, ha az alapján a felperesek magasabb összegű kártalanításra lesznek jogosultak, mintha a területarányosítási számítási módot alkalmaznák. Az előzményi ítéletek tehát nem minősítették aggályosnak a korábbi szakvéleményt, csupán azt írták elő, hogy azt össze kell vetni a kisajátításra kerülő ingatlanrész önálló értékelését elvégző szakvéleménnyel. A kártalanítás teljes volta nem tehető függővé attól, hogy a szakértő milyen számítási módszert használ, jelen esetben pedig a szakértő kifejezetten új nyilatkozott, hogy a területarányosítási számítási mód szerint magasabb forgalmi értéket kellene megállapítani.
A Kúria így megállapította, hogy a konkrét ügyben csak az lehet az alkotmányos és törvényes megoldás, ha a kártalanítás összege az I. r. alperes által eredetileg megállapított összegnél nem alacsonyabb. Figyelemmel arra, hogy „a végleges döntés meghozatalához minden adat rendelkezésre állt, a Kúria a jogerős ítéletet és az I. rendű alperes határozatát a Kstv. 32. § (1) bekezdés f) pontjára hivatkozással megváltoztatta, a kártalanítás összegét – az első hatósági eljárásban megállapított mértékre – megemelte és mellőzte a felperesek alacsonyabb összegű kártalanítást megállapító határozat alapján történő különbözeti összeg visszafizetésére kötelezését.”
Kiemelendő, hogy a Kúria ítélete nem anyagi jogi, hanem eljárásjogi szempontból vet fel érdekes kérdést. Nem világos ugyanis, hogy a felülvizsgálati eljárást folytató Kúria mely jogszabályi rendelkezés alapján jogosult a jogerős ítélet akként történő megváltoztatására, hogy egyúttal a megtámadott hatósági döntést is megváltoztatja, és ezzel véglegesen lezárja a hatósági ügyet. A Kp. 121. § (1) bekezdése ugyanis a felülvizsgálati eljárásban egy esetben biztosít megváltoztatási jogkört a Kúriának: ha a jogerős ítéletet akként változtatja meg, hogy a támadott közigazgatási cselekményt megsemmisíti, és a közigazgatási szervet új eljárás lefolytatására kötelezi. Látható azonban, hogy Kúria ezesetben sem gyakorol valódi megváltoztatási jogkört, hiszen ítélete nem zárja le véglegesen a hatósági ügyet, csupán „visszaadja” azt a hatóság részére, amelynek újból el kell döntenie az ügy érdemét. (ld. Kovács András György: 121. § [Felülvizsgálati határozat] In: Barabás Gergely – F. Rozsnyai Krisztina – Kovács András György: Kommentár a közigazgatási perrendtartáshoz. Budapest, 2022. Jogtár-formátumú kiadás.)
Ez pedig nem véletlen: a Kp. felülvizsgálati eljárási szabályainak megalkotásakor a jogalkotónak kifejezetten az volt a szándéka, hogy a Kúriának a korábbi szabályozással ellentétben elsődlegesen kasszatórius (megsemmisítési) jogkört biztosítson (ld. a Kp. 121. §-ához fűzött miniszteri indokolást). Ez következik egyfelől a felülvizsgálati eljárás rendkívüli perorvoslati jellegéből, másfelől e megoldás jobban összhangban van a hazai és nemzetközi emberi jogi standardokkal is, amelyek a felülvizsgálati eljárásban hozható döntések körét a tisztességes eljáráshoz és jogorvoslathoz való jogok érvényesülése érdekében bizonyos koráltok közé szorítják. (ld. Kovács: i. m.; a tárgyaláson kívüli elbírálásra: Pákozdi kontra Magyarország, 51269/07; a keresethalmazat elbírálására: 24/2018. (XII. 28.) AB határozat).
Álláspontunk szerint tehát a Kp. alapján zajló felülvizsgálati eljárásban a Kúria nem hozhat olyan megváltoztató ítéletet, amellyel a keresetet elutasítja vagy a támadott közigazgatási cselekményt megváltoztatja. Egyfelől, erre a Kp. rendelkezései a fent kifejtettek szerint nem biztosítanak lehetőséget. Megjegyezzük, hogy ezt egyébként a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa is megállapította Jpe.III.60.037/2022/12. számú végzésében (ld. az indokolás [43] és [65] pontjait). Másfelől, az ilyen ítéletekkel összefüggésben alapjogi problémák is felmerülhetnek. A Kúria által hozott keresetet elutasító ítélet különösen aggályos abból a szempontból, hogy az a felperes ügyfelet megfosztja a jogorvoslat lehetőségétől. (Bár az nem jelenthető ki egyértelműen, hogy ez a jogorvoslathoz való alapjog sérelmét is jelenti, mivel a már önmagában is jogorvoslatot jelentő közigazgatási perben hozott ítélettel szembeni további jogorvoslatra a feleknek nincs alanyi joga, ld. 8/2003. (III. 14.) AB határozat). Felvethető, hogy az alperesi közigazgatási cselekményt megváltoztató kúriai ítéletek ugyan lehet, hogy a Kp. szabályaival ellentétesek, viszont legalább ilyen ügyféli jogsérelmet nem okoznak. Rá kell ugyanakkor mutatni, hogy a kisajátítási perek esetében e megállapítás sem igaz, ugyanis ezekben a kisajátítást kérő ügyfél a Kstv. 32. § (1) bekezdés a) pontja értelmében alperesi pozícióban van. A Kúria olyan megváltoztató ítélete tehát, amely a kártalanítási összeget megemeli, ugyanúgy elvonja az ügyfél jogorvoslati lehetőségét, csak épp nem a kisajátítást elszenvedő, hanem az azt kérő ügyfél, a II. r. alperes vonatkozásában.
Végül utalunk rá, hogy a Kúria ítéletében nem jelölte meg, hogy a Kp. mely rendelkezése alapján hozott ilyen ítéletet, csupán a Kstv. 32. § f) pontjára hivatkozott. Álláspontunk szerint azonban e rendelkezés alapjogkonform és a Kp. szabályaival összhangban lévő értelmezése szerint csupán az elsőfokú bíróság részére biztosít reformatórius jogkört a Kp. 90. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt utaló szabályon keresztül, a felülvizsgálati eljárást lefolytató Kúria részére azonban nem.
Szerző: Kárász Marcell
Hivatkozott döntés: Kfv.IV.37.233/2023/13.
A Magyar Jogász Egylet 2023.évi tisztújítása