A Kúria Kfv.II.37.830/2022/5. számú végzésének releváns tényállása szerint az idegenrendészeti hatóság hivatalból visszavonta a felperes bevándorlási engedélyét és bevándorolt státuszát, figyelemmel arra, hogy a rendőrség szakmai véleményében hozzájárulását nem adta meg. A szakmai vélemény szerint a felperes veszélyt jelent Magyarország közbiztonságára, mivel vele szemben hivatali vesztegetés bűntette miatt büntetőeljárás folyt. A felperes fellebbezése nyomán eljárt másodfokú hatóság (alperes) az elsőfokú határozatot helybenhagyta, figyelemmel arra, hogy a másodfokú szakmai véleményt adó szerv szerint is fennáll a közbiztonság veszélyeztetettsége.
A felperesek keresete nyomán eljárt elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a beszerzett „szakhatósági állásfoglalások” tartalma az idegenrendészeti hatóságra kötelező, így azoktól nem térhetett el.
A felperes felülvizsgálati kérelme nyomán eljárt Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította. Végzésének indokolásában kifejtette, hogy a Harmtv. vhr. perben alkalmazandó, 2022. január 1. előtti szabályai alapján a bevándorlási engedély visszavonására irányuló eljárásban a rendőrség nem szakhatóságként jár el, hanem szakmai véleményt ad, erre figyelemmel a bíróság tévesen minősítette a szakmai véleményeket kötelező erővel bíró szakhatósági állásfoglalásnak. Az új eljárásra nézve annak vizsgálatát írta elő, hogy az alperes eleget tett-e a Harmtv. 87/M. § szerinti indokolási kötelezettségének a rendőrségi szakmai vélemények értékelése kapcsán.
Az elsőfokú bíróság az új eljárásban hozott ítéletével a keresetet ismételten elutasította. Rögzítette, hogy a szakmai véleményben foglaltakat az idegenrendészeti eljárásban bizonyítékként kell figyelembe vennie, így az alperesnek az abban foglaltakat mérlegelnie kell. E körben megállapította, hogy az alperes a véleményben foglaltakat részletesen és helyesen értékelte, mivel az abban foglalt cselekményre tekintettel a felperes jogkövető magatartása igazolhatóan megkérdőjeleződött.
A felperes ismételten felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, amelyben sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a Kúria iránymutatása ellenére az alperesi határozat indokolásának részletes vizsgálatát nem végezte el. Kifogásolta azon ítéleti megállapítást is, amely szerint az alperesi határozat érdemi indokolást tartalmaz, mivel az álláspontja szerint az alperes mérlegelés nélkül egyszerűen átmásolta a rendőrségi vélemény tartalmát határozatába.
A Kúria a jogerős ítéletet ismételten hatályon kívül helyezte, és a bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Megállapította, hogy a bíróság nem tett eleget a korábbi kúrai végzésben foglalt iránymutatásnak, mivel érdemben nem vizsgálta az alperes határozatát abban a tekintetben, hogy az a rendőrségi szakmai vélemény értékelését miként végezte el, illetve hogy a bizonyítékok értékelését és a döntés indokait tartalmazza-e. Az alperesi határozat a szakmai véleményben foglaltakat ismételte meg, és azok értékelése nélkül vette át annak következtetéseit is. Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában csupán megismételte az alperesi határozatban foglaltakat és az ahhoz kapcsolódó alperesi következtetéseket, azonban a határozat Harmtv. 87/M. §-nek való megfelelését nem vizsgálta.
Mindezekre figyelemmel a Kúria megállapította, hogy a bíróság a megelőző kúriai végzésben foglaltak ellenére nem vizsgálta, hogy az alperes a szakmai véleményben foglaltakat értékelte-e határozatában, ekként az ítélet érdemi felülvizsgálatra alkalmatlan. Az új eljárásra nézve többek között előírta, hogy a bíróságnak vizsgálnia kell, hogy az alperes a szakmai vélemény érdemi értékelését elvégezte-e, avagy csupán mechanikusan átvette az abban foglaltakat.
Jelen kúriai határozat eljárásjogi szempontból azért érdekes, mert jól rávilágít a szakhatósági állásfoglalás és a különböző egyéb „szakmai vélemények” közötti különbségre. A szakhatósági állásfoglalás az Ákr. 55-57. § és a Harmtv. 87/A. § értelmében törvény vagy kormányrendelet által kijelölt szakhatóság érdemi részdöntésének minősül. A „szakmai vélemény” intézményét ehhez képest az Ákr. nem szabályozza, csupán egyes ágazati törvények írják elő annak beszerzését. A legfontosabb különbség, mint arra a Kúria is rámutatott, hogy míg a szakhatósági állásfoglalásban foglaltak a döntéshozó hatóságra nézve kötelező erővel bírnak, addig a szakmai vélemény csupán – adott esetben kötelezően beszerzendő – bizonyítékként értékelendő a tényállás megállapítása során. Ez azt is jelenti, hogy a hatóságnak az egyéb bizonyítékokkal együtt számot kell adnia a szakmai vélemény értékeléséről is határozatában.
Jelen ügy ugyanakkor jól mutatja, hogy a hatóságok és bíróságok is hajlanak arra, hogy a szakmai véleményeket a szakhatósági állásfoglalásokhoz közelítsék, és azokat érdemi értékelés nélkül elfogadják, ezzel kvázi szakhatósági szerepbe emelve a kibocsátó szerveket, ami komoly aggályokat vet fel. Nem segít az sem, hogy a jogalkotó sem használja konzekvensen e fogalmakat. Egy példát említve: az Étv. 57/C. § szerint az építési hatóság a „plázastop” jogszabályi feltételeinek fennállása körében köteles bekérni egy másik hatóság szakkérdésben tett nyilatkozatát, amelytől azonban nem is térhet el. Jogosan tehető fel a kérdés, hogy a jogalkotó az ehhez hasonló eseteket miért nem a garanciális szabályokkal körülbástyázott szakhatósági állásfoglalás jogintézményén keresztül szabályozza?
Hivatkozott döntés: Kfv.II.37.830/2022/5.
Szerző: Kárász Marcell
II. Miskolci Agrárjogi Fórum – beszámoló