A Kfv.II.37.200/2023/5. számú döntés tényállása szerint az építésügyi hatóság építési engedélyt adott a felperesek balatoni ingatlana mellett található ingatlanra, amelyen az építtető a határozat 2020. áprilisi véglegessé válását követően megkezdte a munkálatokat. A felperesek 2021. áprilisától több beadvánnyal fordultak az építésügyi hatósághoz, amelyekben sérelmezték, hogy a kivitelezés alatt álló épület kitakarja a Balatonra néző kilátásukat. A felperesek ügyféli jogállásuk megállapítását is kérték a már lezárult építési engedélyezési eljárásban, az alperes azonban a kérelmet határozatával elutasította. Döntésében hivatkozott az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 53/H. §-ára, amely szerint az építésügyi hatóság „eljárást lezáró döntésének véglegessé válásától számított hat hónapot követően új ügyfél nem vehet részt az eljárásban.” Az építési engedélyt megadó határozat 2020. áprilisában véglegessé vált, a felperesek ehhez képest hat hónapon túl terjesztették elő ügyféli jogállás megállapítása iránti kérelmüket, így az eljárásba ügyfélként már nem voltak bevonhatóak.
Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította. Megállapította, hogy az építési engedély véglegessé válásától számított hat hónapon belül a felperesek nem terjesztettek elő ügyféli jogállás megállapítása iránti kérelmet. Az Étv. 53/H. § mögötti jogalkotói szándék az volt, hogy hat hónap elteltével az építtető és más ügyfél ne legyen olyan bizonytalan helyzetben, hogy az engedélyező határozat újabb ügyfelek bevonása miatt megváltoztatható legyen. Nem volt jelentősége annak, hogy a felperesek az eljárásról és az engedélyről nem szereztek tudomást, mert az Étv. 53/H. § szerinti határidő már az első beadványuk előterjesztése időpontjában is letelt.
A jogerős ítélettel szemben a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben lényegében arra hivatkoztak, hogy az építkezésről 2021. áprilisáig nem is tudtak, így az Étv. 53/H. § szerinti hat hónapos határidőt szabályszerű értesítés hiányában csak a tudomásszerzéstől lehet számítani.
A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. A Kúria kifejtette, hogy az ügyfél hatósági eljárásba való bevonásának elmaradása az Ákr. 123. § (1) bekezdés g) pontja értelmében a döntés semmisségét eredményezi, így a hatóság ilyen esetben köteles a döntést visszavonni és eljárását folytatni. A mellőzött ügyfél a mellőzésével hozott döntéssel szemben jogorvoslattal élhet, azonban a már határozattal lezárt eljárásban való részvétele fogalmilag kizárt. Az Ákr. 34. § (3) bekezdése lehetővé teszi a mellőzött ügyfél számára az iratbetekintés lehetőségét az eljárás befejezését követően is, amely révén tudomást szerezhet a határozat tartalmáról, és azzal szemben a tudomásra jutástól számított jogorvoslati határidőn belül jogorvoslattal élhet. A Kúria szerint az Étv. 53/H. §-a ezt az általános szabályozást akként egészíti ki, hogy építésügyekben a véglegessé válást követő hat hónapon túl már nincs lehetőség a határozat Ákr. 123. § (1) bekezdés g) pontja szerinti semmisségének megállapítására. A mellőzött ügyfél ilyen esetben a határozatot a tudomásszerzéstől számított keresetindítási határidőn belül megtámadhatja ugyan, de a bíróság a döntés ügyfélmellőzés miatti semmisségét már nem állapíthatja meg. A bíróságnak ilyenkor arról kell állást foglalnia, hogy a felperes valóban ügyfél-e, illetve van-e kereshetőségi joga, igenlő válasz esetében pedig az ügy érdemére vonatkozó hivatkozásait kell elbírálnia.
A Kúria szerint mindezekre figyelemmel a felperesek beadványait az Ákr. 34. § (3) bekezdésére alapított iratbetekintési kérelemnek, az alperes határozatát pedig az iratbetekintési jog gyakorlását elutasító döntésnek kellett tekinteni, ahol az elutasítás indoka az Étv. 53/H. § alapján az, hogy a felperes még ha ügyfél is lett volna, ügyféli jogait, így iratbetekintési jogát hat hónapon túl nem gyakorolhatja. A Kúria megjegyezte azt is, hogy az alperes tévesen nevezte határozatnak döntését, mivel az iratbetekintési jog tárgyában végzéssel kell dönteni, ez a jogsértés azonban az ügy érdemére nem hatott ki.
A Kúria kifejtette azt is, hogy tévesen érvelt a felperes azzal, hogy a határozat kézbesítésének hiányában az Étv. 53/H. § szerinti határidő vele szemben nem kezdődött el. Ezen értelmezés kiüresítené az Étv. szabályát, mivel ezesetben a határidő sosem kezdődne el a mellőzött ügyfél vonatkozásában. Az Étv 53/H. §-a az eljárásban részt vett ügyfeleknek való közléssel beállt véglegességre utal, tehát a határidőszámítás kezdő időpontjának az építtető tekintetében beálló relatív véglegesség beálltát kell tekinteni. Jelen esetben az engedélyező határozat a bevont ügyfelek részére kézbesítésre került, a relatív véglegesség 2020. áprilisában beállít, így a felperesek beadványa hat hónapon túl került előterjesztésre, következésképp az ügyfélként való részvételre, valamint a semmiség megállapítására és az eljárás folytatására nem kerülhetett sor.
E problémakör kapcsán érdemes visszautalni arra, hogy a Ket. 15. § (6a) bekezdése már korábban is tartalmazott egy szabályt, amely alapján az ágazati törvényalkotó meghatározhatta, hogy egy legalább hat hónapos határidőn túl további ügyfél ne vehessen részt az adott eljárásban. A kérdés e szabály és az Étv. 53/H. § kapcsán azonos: e határidő csak az eljárásról értesített ügyfél vonatkozásában kezdődik el, avagy a mellőzött ügyfelek esetében is? Az alkotmánybírósági gyakorlat (3278/2019. (XI. 5.) AB hat. [39] bek.) és kommentárirodalom (Barabás – Baranyi – Kovács: Nagykommentár a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvényhez. Budapest, 2013, Wolters Kluwer.) szerint szabállyal kizárólag a szabályszerűen értesített ügyfelek eljárási jogai korlátozhatóak; a Kúria jelen ítélete szerint azonban a hat hónapos határidő a mellőzött ügyfél vonatkozásában elkezdődik a relatív véglegességgel (ld. hasonlóan Hörcherné Marosi Ildikó 3278/2019. (XI. 5.) AB hat-hoz fűzött különvéleményét). A cél szerinti értelmezés elve alapján inkább utóbbi értelmezés látszik helyesnek, az azonban egyúttal a tisztességes hatósági eljáráshoz való joggal összefüggő alkotmányossági aggályokat vet fel. E szabályozásban ugyanis az ügyféli jogállás hat hónap után mindenképp „elenyészik”, ennek terhe pedig akkor is az ügyfélre hárul, ha az eljárásban önhibáján kívül – például épp a hatóság mulasztásából, az eljárásról való értesítés hiányában – nem tud részt venni.
Végül kiemeljük, hogy a Kúria ezzel egyúttal megállapított egy semmisségi konvalidálódási (érvényessé válási) okot is, hiszen értelmezése szerint a hat hónapos határidő elteltével a döntés már nem semmisíthető meg az Ákr. 123. § (1) bekezdés g) pontja szerinti semmisségi ok alapján, azaz a döntés az időmúlás hatására érvényessé válik. Kérdés ugyanakkor, hogy az Étv. milyen alapon szabályoz ilyen konvalidálódási okot, hiszen az Ákr. a semmisségi okok körében nem ad felhatalmazást az Ákr. 8. § (1) bekezdése szerinti eltérő szabályok megalkotására.
Hivatkozott döntés: Kfv.II.37.200/2023/5.
Szerző: Kárász Marcell
Tolna Vármegyei Jogásznap