A Kfv.VI.38.186/2021/10. számú eseti döntés tényállása szerint a felperesek honosítás útján magyar állampolgárságot szereztek. Ezt követően velük szemben a Btk. 342. § (1) bekezdésének c) pontjába ütköző intellektuális közokirat-hamisítás bűntette miatt büntetőeljárás indult, amely büntetőjogi felelősségük jogerős megállapításával zárult. A büntetőbíróság ítéletében kifejtette, hogy a felperesek nem személyesen nyújtották be honosítás iránti kérelmüket, így az ügyintéző arról sem tudott meggyőződni, hogy a magyar nyelvet értik-e, következésképp valótlan tényként került rögzítésre, hogy rendelkeznek megfelelő magyar nyelvtudással.
A büntetőbíróság ítélete alapján az alperes – az Ákr. hatálya alól kivett – állampolgársági eljárást indított magyar állampolgárságuk visszavonása érdekében. Határozatában megállapította, hogy a felperesek állampolgársága visszavonásának feltételei a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény (Ápt.) 9. § (1) bekezdése alapján fennállnak, mivel a honosítás iránti kérelmüket nem személyesen terjesztették elő, így az állampolgárságot a jogszabály megszegésével szerezték meg.
A felperesek keresettel támadták az alperesi határozatot, amelyben többek között a tisztességes hatósági ügyintézéshez való joguk sérelmére hivatkoztak, mondván az alperes nem tisztázta kellőképpen a tényállást. Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította. Az alperes tényállástisztázás kötelezettsége kapcsán rámutatott, hogy az Ápt. végrehajtásáról szóló 125/1993. (IX. 22.) Korm. rendelet (Ápt.vhr.) 8/B. § (2) bekezdése a bizonyítási eljárás lefolytatását nem kötelező jelleggel, hanem csak indokolt esetben írja elő az alperes számára. Kifejtette továbbá, hogy a büntetőbíróság ítéletének a felperesek bűnösségét kimondó megállapításai a Kp. 85. § (7) bekezdése alapján az alperesre és a bíróságra is kötelezőek.
A jogerős ítélettel szemben a felperesek éltek felülvizsgálati kérelemmel.
A Kúria a jogerős ítéletet akként változtatta meg, hogy az alperes határozatát megsemmisítette, és új eljárás lefolytatására kötelezte. A Kúria ítéletének indokolásában rögzítette, hogy az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes hatósági ügyintézéshez való jog érvényesülését az olyan, Ákr. hatálya alá nem tartozó, kevésbé szabályozott hatósági eljárásokban is biztosítani kell, mint az állampolgársági eljárás. A vonatkozó alkotmánybírósági gyakorlat idézésével kifejtette, hogy ezen alapjog magába foglalja az ügyfélre nézve potenciálisan negatív döntéssel végződő hivatalbóli eljárás megindulásáról való értesítés jogát, illetve ezzel összefüggésben az ügyiratok megismeréséhez való jogot és a nyilatkozattételi jogot is.
Következésképp, az állampolgárság visszavonására irányuló hatósági eljárás megindulásakor nem lett volna mellőzhető a felperesek értesítése, illetve ezt követően az ügyiratok megismerésének és a nyilatkozattétel lehetőségének biztosítása. Az eljárás megindulásáról való értesítés elmaradása azt eredményezte, hogy a felperesek az eljárás tényéről is csak a kötelezést tartalmazó alperesi határozat közlésével értesültek, így ügyféli jogosultságaikat értelemszerűen nem gyakorolhatták az eljárás során, így sérült a tisztességes hatósági ügyintézéshez való joguk.
A Kúria rögzítette azt is, hogy a büntetőbíróság jogerős ítélete sem mentesíti az alperest a tényállástisztázási kötelezettsége alól. A Kp. 85. § (7) bekezdése alapján ugyanis a közigazgatási bíróság csupán azt nem állapíthatja meg, hogy a felperesek nem követték el a terhükre rótt bűncselekményt. E szabály azonban nem zárja ki, hogy a közigazgatási bíróság a büntetőbíróság ítéletében szereplőtől eltérő tényállást állapítson meg.
Jelen döntés jól mutatja, hogy az Ákr. hatálya alól kivett egyes hatósági eljárások alulszabályozottsága milyen gyakorlati problémákat vet fel. Az állampolgárság visszavonására irányuló eljárásra ugyanis az Ákr. szabályai egyáltalán nem alkalmazhatóak, míg az ágazati jogszabályok (Ápt. és Ápt.vhr.) a hatósági eljárás legalapvetőbb garanciális minimumszabályait, például az értesítési kötelezettséget vagy az ügyfél ügymegismerési és ügyelőbbreviteli jogosultságainak biztosítékait sem feltétlenül tartalmazzák. A Kúria épp ezért, tételes jogszabályi rendelkezések hiányában kénytelen volt kizárólag közvetlenül a tisztességes hatósági ügyintézéshez való alapjogból levezetni az alperesi határozat jogszabálysértő (vagy inkább alkotmánysértő?) mivoltát. Mindez a felperesek alapjogainak védelme szempontjából mindenképp helyeselhető, azonban kérdés, hogy a rendesbíróságok mennyiben vehetik át az Alkotmánybíróság szerepét. Jelen esetben ugyanis felvethető, hogy valójában nem az alperesi határozat, hanem az állampolgársági eljárás alulszabályozottsága az, amely a felperesek tisztességes hatósági ügyintézéshez való jogának sérelmét eredményezte. Az ilyen, mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség megállapítását azonban a bíróság közvetlenül, egyedi normakontroll-indítvány útján nem kezdeményezheti, így ilyen esetekben az egyetlen lehetőség az alperesi határozat jogsértő jellegének megállapítása alapjogi érvelés útján (ehhez hasonlóan foglalt állást a Kúria is, ld.: Kfv.II.38.192/2021/9.).
További kérdéseket vet fel a Kp. 85. § (6)-(7) bekezdése is. Itt csak annyit jegyzünk meg, hogy – nem vitatva azt, hogy e rendelkezéseknek a jelen eseti döntésben foglalt jogértelmezése összhangban van a korábbi bírói gyakorlattal (ld. EBH2005. 1257.) – az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat megrengetheti, ha két bíróság ugyanazon, a valóságban megtörtént eseménysornak két eltérő „verzióját” állapítja meg tényállásként, amelyeket egyaránt valóságként kell elfogadnunk.
Szerző: Kárász Marcell
Hivatkozott döntések: Kfv.VI.38.186/2021/10.; Kfv.II.38.192/2021/9.; EBH2005. 1257.
II. Magyar Jogi Könyvszalon