2018. május 23-án egy lengyel pénzügyi intézmény (Aasa Polska) és az adós fogyasztói hitelszerződést kötöttek egymással. A hitel összege 5.000 złoty (kb. 1.080 euró) volt, a visszafizetendő teljes összeg pedig 8.626,58 złoty (kb. 1862 euró). A kölcsönt 24, egyenként 408 złoty (kb. 88 euró) összegű részletben kellett visszafizetni a 2018. június 22. és 2020. május 22. közötti időszakban.
A kölcsönszerződésből eredő követelést az Aasa Polska a luxemburgi székhelyű Ultimo Portfolio Invesmentre ruházta át.
Az adóst a fenti kölcsönszerződés megkötésének időpontjában 23 további hitel- és kölcsönszerződésből eredő tartozás terhelte, összesen 261.850 złoty (kb. 56.500 euró) összegben. Az e tartozásokból eredő havi törlesztőrészletek teljes összege 8.198 złoty (kb. 1.770 euró) volt. Emellett az adós házastársának is volt további 24 hitel- és kölcsönszerződésből eredő, összesen 457.830 złoty (kb. 98.840 euró) összegű tartozása, melyek törlesztőrészlete összesen 9.974 złotyt (kb. 2.153 eurót) tettek ki.
Az adóst a fenti kölcsönszerződés megkötésének időpontjában munkaszerződés alapján foglalkoztatták, munkabére nettó 2.300 złoty (kb. 500 euró) volt. Házastársának, aki egészségügyi okok miatt nem dolgozott, nem volt jövedelme.
Az adós nem teljesítése miatt az engedményes bírósághoz fordult. Az eljáró lengyel bíróság megállapította, hogy a szóban forgó kölcsönszerződést hitelközvetítő útján kötötték a felek, az Aasa Polska pedig a szerződéskötés előtt nem ellenőrizte az adós vagyoni helyzetét, sem pedig tartozásainak összegét. Erre vonatkozóan egyetlen kérdést sem tettek fel, csakúgy, mint a házastársa jövedelmére és tartozásainak összegére vonatkozóan sem.
Az előzetes döntéshozatalt kezdeményező lengyel bíróság értelmezése szerint a fogyasztói hitelmegállapodásokról szóló 2008/48/EK irányelv 8. cikkének (1) bekezdése alapján a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a hitelmegállapodás megkötését megelőzően a hitelező értékelje az adós hitelképességét. Ugyanezen irányelv 23. cikke értelmében a tagállamoknak hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciórendszert kell elfogadniuk e kötelezettség megsértése esetére, meghozva minden szükséges intézkedést annak biztosítására, hogy azokat alkalmazzák.
A kérdést előterjesztő lengyel bíróság szerint a hatályos lengyel jog nem biztosítja ezen irányelv által előírt követelmények tiszteletben tartását. A lengyel jog ugyanis csak a szabálysértési törvényben előírt bírság kiszabásával szankcionálja a fogyasztó hitelképességének vizsgálatára vonatkozó kötelezettség elmulasztását. Ez a bírság emellett nem a hitelnyújtó jogi személyt, hanem annak természetes személy ügyvezetőjét vagy a fogyasztókkal való szerződéskötésre feljogosított személyt terheli, és rövid idő alatt elévül.
Az eljáró lengyel bíróság által előterjesztett kérdés ennek alapján arra irányult, hogy a lengyel szabálysértési törvényben előírt szankció megfelel-e a 2008/48-as irányelvben rögzített követelményeknek.
Az EUB szerint a kérdést előterjesztő lengyel bíróság lényegében arra várt választ, hogy a 2008/48-as irányelv 23. cikkét úgy kell-e értelmezni, hogy a szankciók e cikkben előírt hatékony, arányos és visszatartó jellegének vizsgálatát kizárólag ezen irányelv átültetése során kifejezetten elfogadott nemzeti jogi rendelkezés figyelembevételével kell elvégezni.
A 2008/48-as irányelv 8. cikkének (1) bekezdéséből következik, hogy a hitelezőnek a hitelmegállapodás (kölcsönszerződés) megkötését megelőzően értékelnie kell a fogyasztó hitelképességét, és e kötelezettség szükség esetén a vonatkozó adatbázisba való betekintést is magában foglalja. E kötelezettség arra irányul, hogy felelősséget rójon a hitelezőkre, és el lehessen kerülni azt, hogy nem hitelképes fogyasztóknak nyújtsanak hitelt. Az EUB ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy ilyen kötelezettség, amennyiben a fogyasztók túlzott eladósodás és fizetésképtelenség kockázatával szembeni védelmét célozza, alapvető jelentőséggel bír e fogyasztók számára.
A 2008/48-as irányelv 23. cikke egyrészt azt írja elő, hogy az említett irányelv 8. cikke értelmében elfogadott tagállami rendelkezések megsértése esetén alkalmazandó szankciórendszert akként kell megállapítani, hogy a szankciók hatékonyak, arányosak és visszatartó erejűek legyenek. Másrészt a tagállamoknak minden szükséges intézkedést meg kell hozniuk ezen rendelkezések végrehajtásának biztosítására. E korlátok között a szankciórendszer megválasztása a tagállamok hatáskörében marad.
Az EUB ezzel összefüggésben kiemelte, hogy bár a kérdést előterjesztő bíróság kétségei kizárólag a lengyel szabálysértési törvény szerinti szankcióra vonatkoznak, a lengyel jog azonban egyéb olyan szankciókat – többek között polgári jogi szankciókat – is előír, amelyeket a lengyel bíróságok a fogyasztó hitelképességének vizsgálatára irányuló kötelezettség be nem tartása esetén alkalmazhatnak.
Az EUB szerint bár a bírság visszatartó erejű szankciónak minősülhet, annak enyhe mértéke elégtelenné teheti e szankciót. Ugyanígy az a körülmény is az érintett jogszabályi rendelkezések hiányosságaira utalhat, hogy kizárólag természetes személyekkel szemben szabhatnak ki ilyen bírságot. Annak érdekében, hogy a szankció hatékony és visszatartó erejű legyen, meg kell fosztani a jogsértőket az általuk elkövetett jogsértésekből eredő gazdasági előnyöktől.
Az EUB korábban már rögzítette, hogy a tagállami jogszabályok által előírt szankciók nem tudják kellőképpen hatékony módon biztosítani a fogyasztónak a túlzott eladósodáshoz és fizetésképtelenséghez kapcsolódó kockázatoktól való megóvását, amennyiben nincsenek hatással azoknak a fogyasztóknak a helyzetére, akiknek a 2008/48-as irányelv 8. cikkének megsértésével nyújtottak hitelt.
Valamely irányelv átültetéséhez nem feltétlenül szükséges minden tagállamban jogalkotási intézkedés. Annak meghatározásához tehát, hogy valamely nemzeti szabályozás megfelelően teljesíti-e az adott irányelvből eredő kötelezettségeket, nemcsak az ezen irányelv átültetése céljából kifejezetten elfogadott szabályozást kell figyelembe venni, hanem a rendelkezésre álló és alkalmazandó jogszabályok összességét is.
A tagállami bíróságoknak tehát a nemzeti jog valamennyi szabályát figyelembe kell venniük és azokat a 2008/48-as irányelv szövegének és céljának fényében kell értelmezniük annak érdekében, hogy az irányelv által követett célokkal összeegyeztethető eredményt érjenek el.
Az EUB megállapította, hogy a rendelkezésére álló iratokból következően a lengyel jog szerinti rendelkezések között szerepel a kamatköveteléstől való megfosztás, a szerződés teljesítésének nem kamatozó részletekre bontása, valamint a 93/13-as irányelvet átültető nemzeti szabályozás alapján bizonyos szerződési feltételek semmissége is.
A kamatköveteléstől való megfosztást illetően az EUB már korábban kimondta, hogy a nemzeti szabályozásban előírt ilyen típusú szankciót a 2008/48-as irányelv 23. cikke értelmében arányosnak kell tekinteni azon esetekben, amikor a hitelező megsértett valamely, ezen irányelvvel összefüggésben alapvető fontossággal bíró kötelezettséget. Márpedig a fogyasztó hitelképességének ellenőrzésére vonatkozó kötelezettség ilyen alapvető jelentőséggel bír.
Az EUB korábban már a szerződés teljesítésének részletekre való bontását illetően is megállapította, hogy az lehetővé teheti a fogyasztó helyzetének figyelembevételét és annak elkerülését, hogy a fogyasztó különösen káros következményekkel szembesüljön.
Az EUB arra is felhívta a figyelmet, hogy a tagállami bíróságok a 2008/48-as irányelv 23. cikkében meghatározott követelményeknek való megfelelés érdekében ezen irányelvet együttesen alkalmazhatják a 93/13-as irányelvvel. Ennek során arra a megállapításra is juthatnak, hogy a túlzott költségekre vonatkozó feltételek nem kötik a fogyasztót.
Az EUB mindezek alapján az előterjesztett kérdésre a következő választ adta: a 2008/48-as irányelv 23. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a szankciók e cikkben előírt hatékony, arányos és visszatartó jellegének vizsgálatát – többek között a fogyasztók hitelképességének értékelésére vonatkozó, ezen irányelv 8. cikkében előírt kötelezettség be nem tartása esetén – nem kizárólag az említett irányelv átültetése során kifejezetten elfogadott nemzeti jogi rendelkezés figyelembevételével kell elvégezni, hanem a tagállami jog rendelkezéseinek összességére tekintettel.
Jogeset száma: C-303/20. sz. ügyben hozott ítélet
Észrevételek az esethez kapcsolódóan
A felelős hitelbírálat követelményét a magyar jogban a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény(Fhtv.) 14. §-a írja elő. A törvény azonban nem határoz meg jogkövetkezményt arra az esetre, ha a hitelező nem tesz eleget a hitelképesség vizsgálatára vonatkozó kötelezettségeinek. Az Fhtv. 14. § (4) bekezdése azt ugyanakkor kimondja, hogy a hitelszerződés megkötését követően a hitelező nem mondhatja fel a hitelszerződést azzal az indokkal, hogy a hitelképesség vizsgálata nem volt megfelelő vagy a fogyasztó által közölt adatok hiányosak voltak.
A hitelképesség vizsgálatának részletes szabályait emellett külön jogszabály állapítja meg: a körültekintő lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról szóló 361/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet. A Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése ezzel kapcsolatban azt rögzíti, hogy a hitelnyújtónak a természetes személy hitelképességét, illetve hitelezhetőségét minden egyes hitelbírálatkor meg kell vizsgálnia. Külön szankciót azonban a Korm. rendelet sem határoz meg arra az esetre, ha a hitelnyújtó ennek a kötelezettségének nem, vagy nem megfelelően tesz eleget.
Az megállapítható, hogy hitelnyújtási tilalom sem a fenti kötelezettség hitelező általi elmulasztásából, sem pedig az adós hitelképességének a hiányából nem következik. Emellett ennek a kötelezettségnek a hitelező általi elmulasztása önmagában a fogyasztóval kötött hitel-, illetve kölcsönszerződés érvénytelenségét sem vonja maga után.
További kérdés azonban, hogy ha a hitelező ezt a kötelezettségét elmulasztja és az adós utóbb nem tesz eleget fizetési kötelezettségének, akkor ez alapot adhat-e a felek közötti kármegosztásra. Ez megalapozottnak tűnik.
Az EUB ismertetett döntése alapján a magyar jogalkotónak arra is lenne lehetősége, hogy a hitelképesség vizsgálatára vonatkozó kötelezettség elmulasztásához a hitelezőt megillető kamatköveteléstől való megfosztást, valamint a szerződés teljesítésének kamatmentes részletekre bontását írja elő.
Szerző: Bodzási Balázs
Eljött-e a munka ideje? Hogyan és mikor dolgozzon egy tagállam az uniós irányelvek átültetésén tekintettel a lényegi állami funkciókra