A T/706. számon 2022. július 19-én benyújtott törvényjavaslat „az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény módosításáról” címet viseli. A törvényjavaslat egyetlen különeljárás igen részletes szabályozását terjeszti az Országgyűlés elé. A különeljárás elnevezése: „Eljárás közhatalom gyakorlásával vagy közvagyon kezelésével kapcsolatos kiemelt bűncselekmény esetén”. A szabályozás célja, hogy összefoglalva lefektesse azokat az új eljárási rendelkezéseket, amelyeket a nyomozás, a bírói jogorvoslat és a vádemelés általános szabályaitól eltérően alkalmazni kell a különeljárás tárgyi hatálya alá tartozó kiemelt bűncselekmények miatt folytatott eljárások során. Az eljárás kulcsszereplője az eljárási szempontból teljesen kívülálló, de az érintett bűncselekményekre tekintettel közvetlen magánérdekkel nem rendelkező, a köz érdekében fellépni kívánó személy, akinek a szabályozás jogot ad arra, hogy az egyébként közvádas bűncselekmények miatt – tehát a nyomozó hatóság vagy ügyészség által – folytatott eljárásban az eredményes nyomozás elérése, illetve adott esetben a bűnösség kérdésében való bírói döntéshozatal érdekében bírói utat igénybe véve fellépjen.
A tervezett szabályozás lényegét tekintve tehát egyfajta közérdekű igényérvényesítést, vádkikényszerítést tenne lehetővé a nyomozás során, és az actio popularis lehetőségét teremtené meg a bírósági eljárásban, a közhatalom gyakorlásával, illetve a közpénzügyek elköltésével kapcsolatban állított, büntetőjogi értékelést is felvető esetleges visszásságok felderítésének, és megnyugtató módon való rendezésének céljából. A koncepció kiindulópontja, hogy bárki számára lehetővé tegye, hogy az eljárás tárgyi hatálya alá tartozó bűncselekmények esetén kérje az ügyészségi nyomozás-megszüntetések bírósági kontrollját.
A különeljárás hatálya alá a korrupciós bűncselekmények – jellemzően minősített – esetei, a hivatali visszaélés, a költségvetési csalás minősített esetei, továbbá a nemzeti vagyonra és a közérdekű vagyonkezelő alapítványok által kezelt vagyonra elkövetett súlyosabban minősülő vagyon elleni bűncselekmények tartoznak. E bűncselekmények egy részének jellemzője, hogy nincsen sértettjük (pl. korrupciós bűncselekmények, hivatali visszaélés), ezért a nyomozás megszüntetése ellen a pótmagánvád intézménye – mint a független bíróság eljárását biztosító vádkorrekciós intézmény – eleve nem elérhető. A nemzeti vagyont sértő bűncselekmények esetén pedig maga a Be. zárja ki a pótmagánvád lehetőségét: a 787. § (3) bekezdés d) pontja alapján pómagánvádlóként történő fellépésnek nincs helye, ha a sértett az állam vagy közhatalmat gyakorló szerv. Ez a kizáró szabály – tulajdonképpen az állam kétszeres vádpozíciójának kizárása – a 42/2005. (XI. 14.) AB határozatban rögzített alkotmányos követelményből fakad.
Mivel a tervezett különeljárás tárgyi hatálya alá tartozó esetekben a független vádkorrekció lehetősége de lega lata sok esetben hiányzik, ezért a szabályozás célja, hogy bárkinek lehetővé tegye, hogy elérje az ilyen bűncselekmények miatt a feljelentések elutasításának vagy a nyomozások megszüntetésének felülbírálatát. A több lépcsős szabályozás két körös bírói felülbírálatot, valamint végső soron egy bárki által előterjeszthető vádindítvány lehetőségét teremti meg.
A részletes szabályokkal a törvényjavaslat elfogadása után fogunk foglalkozni. A törvényjavaslat elérhető az Országgyűlés honlapján:
https://www.parlament.hu/irom42/00706/00706.pdf
Szerző: Szomora Zsolt