(BH 2020. 307.)
A társasági szerződést módosító taggyűlési határozat jogerős bírósági ítélettel történő hatályon kívül helyezésének az a jogkövetkezménye, hogy az elfogadott szerződésmódosítás ezt követően a társaság és a tagok közötti jogviszonyban joghatás kiváltására nem alkalmas.
A jogerős ítélet az alperes társaság 2016. július 27-én hozott taggyűlési határozatait két okból helyezte hatályon kívül. Egyrészt azért, mert a taggyűlést megítélése szerint, nem az arra jogosult személy hívta össze. Másrészt azért, mert jogi álláspontja szerint a taggyűlés időpontjában – a társaság belső viszonyaira irányadó társasági szerződés alapján – a határozatok meghozatalához szükséges 75%-os szavazattöbbség nem volt meg.
A Kúria szerint a másodfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a cégjegyzék funkciója: harmadik, jóhiszemű személyek tájékoztatása, ezen személyek védelme. A társaság és a tagok közötti jogvitában a cégjegyzékbe bejegyzett adatoknak jellemzően, de az adott jogvitában biztosan nincs ügydöntő jelentőségük.
Szerző: Bodzási Balázs