Az összbüntetési eljárásról hozott jogegységi határozatot a Kúria

I. Előzmények

Az összbüntetést mint büntetéskiszabási jogintézményt a Büntető Törvénykönyv szabályozza. A Btk. 93-96. §-aiban szabályozott jogintézmény célja, hogy a több, különálló eljárásban jogerősen elítélt terheltet olyan helyzetbe hozza, mintha vele szemben egy eljárásban szabtak ki volna halmazati büntetést, ezzel kompenzálva a több eljárásban történő elítélésből fakadó hátrányokat. Csak a jogerősen kiszabott, végrehajtandó és határozott ideig tartó szabadságvesztések foglalhatók összbüntetésbe, feltéve, hogy a kiszabásuk alapjául szolgáló elítélések között ún. kvázi halmazati viszony áll fenn, tehát az elkövető valamennyi releváns bűncselekményét a legkorábban hozott elsőfokú ügydöntő határozat meghozatala előtt követte el.

Az összbüntetés kiszabására rendelkezésre álló eljárásjogi jogintézmény az ún. összbüntetési eljárás (Be. 839-840. §), ami a Be. rendszerében ún. különleges eljárásként teszi lehetővé, hogy a bíróság a jogerős határozatok alapján járulékosan, utólag döntsön a kiszabott szabadságvesztések összbüntetésbe foglalásáról. Az eljárás érdekessége, hogy hivatalból és – a terhelt, a védő és az ügyészség – indítványára is megindulhat. A hivatalbóli eljáráshoz az elítélt hozzájárulását be kell szerezni, anélkül az eljárás nem folytatható. A most kibocsátott 6/2024. Jogegységi határozat (a továbbiakban: JEH) az összbüntetéséi indítvány elbírálásához kapcsolódó jogkérdéseket és a hivatalbóli indított összbüntetési eljáráshoz való viszonyt értelmezi.

A jogegységi eljárás lefolytatását a legfőbb ügyész tartotta szükségesnek, ezért előzetes döntéshozatali indítványt terjesztett a Kúria elé. A jogegységi eljárást az indokolta, hogy a bíróságok eltérő gyakorlatot folytattak az indítványra induló összbüntetési eljárásban. Egyes bíróságok elutasították a terhelti indítványt abban az esetben, amikor az abban foglalt szabadságvesztések között volt olyan, amely a Btk.-ban meghatározott feltételrendszer alapján nem volt összbüntetésbe foglalható. Míg más bíróságok ez esetben a terhelti indítványtól eltérően összbüntetésbe foglalták azokat a szabadságvesztéseket, amelyek erre törvényileg alkalmasak voltak (az ellentétes joggyakorlat áttekintéséhez lásd a JEH [4] bekezdéspontját).

II. A jogegységi határozat

A felmerülő jogkérdéseket a JEH rendelkező része a következőképpen dönti el:

1. Az összbüntetési eljárás iránti joghatályos indítványról a bíróságnak egységesen, az abban szereplő valamennyi szabadságvesztést érintően egy határozatot kell hoznia, ekként

a) ha az ehhez szükséges törvényi feltételek fennállnak, úgy valamennyi, az indítványban megjelölt szabadságvesztést hiánytalanul összbüntetésbe kell foglalnia, vagy

b) ha a törvényi feltételek nem állnak fenn, az indítványt valamennyi szabadságvesztésre kiterjedően el kell utasítania.

2. A bíróság az indítványtól eltérően nem foglalhatja összbüntetésbe az abban szereplő szabadságvesztéseket.

3. Ha a törvényi feltételek hiánya miatt az indítványban foglaltak szerint a szabadságvesztések nem foglalhatók összbüntetésbe, a bíróság nem hívhatja fel az indítványozót – így az elítéltet sem – a részére nyújtott felvilágosítás alapján a hozzájárulása megadására az indítványtól eltérő összbüntetésbe foglalás érdekében.

4. Ha az összbüntetésbe foglalás feltételei egyes szabadságvesztésekre nézve a bíróság álláspontja szerint fennállnak, az alaptalan összbüntetési eljárás iránti indítvány elutasítását követően az összbüntetési eljárást hivatalból lefolytathatja, ha ehhez az elítélt hozzájárul.

Látható, hogy a Kúria az összbüntetési eljárásban a szigorú indítványhoz kötöttség mellett foglalt állást. Álláspontja alátámasztására az Alaptörvény 28. cikkében megkövetelt alkotmánykonform és teleologikus értelmezést is segítségül hívta. Megállapította, hogy a kérdés szempontjából releváns alapjog az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében biztosított tisztességes eljáráshoz fűződő jog, valamint ennek egyik büntetőeljárási részjogosítványa a funkciómegosztás elve. Ugyanakkor a Kúria arra is rámutatott, hogy az Alkotmánybíróság e kérdésre nézve a tisztességes eljáráshoz fűződő jog tartalmát még nem bontotta ki korábban.

A JEH szerint az összbüntetési eljárás megindítására nézve a Be. két különböző eljárási rendet állapít meg, és ezek egymással nem kombinálhatók (Indokolás [47]):

– Az egyik eljárási rend szerint a bíróság hivatalból, azaz saját elhatározásból dönt az anyagi jogi szabályok alapján az összbüntetési eljárás megindításáról, amelynek a lefolytatásához be kell szereznie az elítélt hozzájárulását. Ennek értelemszerű követelménye az elítélt előzetes tájékoztatása, amely az összbüntetésbe foglalás lehetőségére vagy alternatív lehetőségeire, illetve ezzel összefüggésben az összbüntetésbe foglalható szabadságvesztések teljeskörű megjelölésére terjed ki.

– A másik eljárási rend szerint az ügyészség, az elítélt vagy a védő indítványozza az összbüntetési eljárás megindítását, amely kezdeményezésnek a joghatályosságához az ügyészség és a védő indítványa esetén be kell szerezni az elítélt hozzájárulását. Ilyenkor a bíróságnak a tájékoztatása – az indítvány kézbesítésével egyidejűleg – kizárólag az indítvány előterjesztésének tényére és – ha az ügyészség vagy a védő nem szerezte be addig az elítélt nyilatkozatát – az eljárás lefolytatásához a törvény által megkövetelt hozzájárulás szükségességére, valamint megadásának önkéntes lehetőségére terjed ki.

Abban az előterjesztő legfőbb ügyész és a Kúria egyetértettek, hogy törvénysértő az az összbüntetési ítélet, amelyben a bíróság az elítélt indítványától eltérően foglalja összbüntetésbe az abban megjelölt szabadságvesztéseket. Abban a kérdésben viszont nem osztotta a Kúria a legfőbb ügyész álláspontját, hogy a bírósággal szemben törvényi elvárás lenne, hogy az elítéltet, a részére adott felvilágosításban és a hozzájárulás megadására vonatkozó nyilatkozatának beszerzése során valamennyi összbüntetésbe foglalási lehetőségről tájékoztassa. A JEH rámutat, hogy az a gyakorlat, hogy a bíró bármely indítványozót – az ügyészt a védőt vagy az elítéltet – előzetesen felvilágosítsa az indítvánnyal kapcsolatos álláspontjáról és tájékoztassa a lehetséges elbírálási eshetőségeiről, majd ennek ismeretében nyilatkoztassa az indítvány módosításáról, nem egyeztethető össze a funkciómegosztás büntetőeljárásbeli követelményével (Indokolás [53]-[56]).

Ugyanakkor a JEH kiemeli, hogy az összbüntetési eljárás iránti indítványt elutasító határozat szükségszerűen számot ad az indokolásában arról, hogy az összbüntetésbe foglalás feltételei mely szabadságvesztés vagy szabadságvesztések esetén nem teljesülnek, és ebből értelemszerűen az is kiolvasható, hogy mely szabadságvesztésekre állnak fenn a törvényi feltételek. Ennek ismeretében két lehetőség is adódik. Az indítványozó az elutasító végzés indokolásának ismeretében újból benyújthatja az indítványát (Indokolás [57]). A másik lehetőségre a JEH rendelkező részének fent idézett 4. pontja mutat rá, miszerint az elutasítást követően a bíróság hivatalból is lefolytathatja az összbüntetési eljárást, ha ehhez a terhelt hozzájárulását beszerzi.

3. Megjegyzések a jogegységi határozathoz

A JEH az indítványtól eltérő döntés lehetőségének elutasításával mindenben megfelel a tisztességes eljárás követelményének. Az a bírói döntés ugyanis, amely a terhelt indítványától eltérően, és a terhelt hozzájárulásának beszerzése nélkül dönt a szabadságvesztések összbüntetésbe foglalásáról, az elítéltre az eredeti elképzelésénél hátrányosabb döntést is hozhat. Különösen igaz ez, ha az indítványtól eltérő összbüntetésbe foglalásra a bíróság megítélése szerint több lehetőség is adódik. Az egyes verziók közötti választás ugyanis a bíróság döntési jogkörén kívül esik, e jog kizárólag a terheltet illeti meg (ahogy erre a BH 2022. 259. számon közzétett eseti döntés is rámutat).

Abban a kérdésben azonban, hogy az elítélt hozzájárulásának beszerzése mellett el lehetne-e térni az eredeti indítványtól, a legfőbb ügyész által javasolt megoldás is elfogadható. Ez esetben elutasító végzés meghozatalára és újabb eljárás lefolytatására nincsen szükség. A hozzájárulás megadásával pedig teljesül a tisztességes eljárás követelménye.

Álláspontunk szerint a Kúria a funkciómegosztás szigorú értelmezésével kapcsolatos érvelése kevésbé meggyőző: a funkciómegosztás ugyanis nem értelmezhető szigorúan ott, ahol vagylagos lehetőség van az eljárás hivatalbóli vagy indítvány alapján történő lefolytatására. Ezzel kapcsolatban két ponton mutatunk rá a JEH érvelésének gyengeségére, a teleologikus értelmezés vonatkozásában:

1) A JEH kiemeli, hogy a Btk. indokolása az összbüntetési eljárással kapcsolatban rámutat, hogy a Btk. hatálybalépéséhez kapcsolódóan szükséges a Be. módosítása is, amely értelmében összbüntetési eljárás lefolytatására csak az elítélt kérelmére lesz lehetőség, a kérelem alapján azonban a bíróság köteles lesz az összbüntetési eljárást lefolytatni. Ehhez képest azonban az 1998. évi, a 2017. évi büntetőeljárási kódex is megtartotta az összbüntetési eljárás hivatalból megindításának lehetőségét (Indokolás [37]-[38]). Látni kell tehát, hogy itt jelentős a diszkrepancia a jogalkotói indokolás és a törvény szövege között, ami annullálja a szubjektív teleologikus értelmezés körében az indokolás figyelembe vételének a lehetőségét. Az objektív telelogikus értelmezéssel éppen ezzel ellentétes következtetésre juthatunk: a jogalkotó az összbüntetési eljárásban nem kívánta a funkciómegosztás elvét szigorúan érvényesíteni.

2) Másik, ugyanakkor jelentős kérdésben pedig tudatosan kívánja figyelmen kívül hagyni az összbüntetés szabályozási funkcióját a Kúria. A JEH szerint az összbüntetés törvényi feltételeinek a vizsgálatakor az összbüntetésnek a legfőbb ügyész által hivatkozott jogrendszerbeli funkciója – miszerint az összbüntetésbe foglalás az elítélt érdekeit szolgálja, célja azon hátrányok kiküszöbölése, amelyek az elítéltet az egyes cselekményei külön-külön eljárásbeli elbírálása folytán érik – értékelendő szempontként vagy érvényesítendő követelményként nem jelenik meg (Indokolás [46]). Ez a megállapítás az összbüntetés kifejezett – objektív és szubjektív teleologikus értelmezéssel is egybehangzóan megállapítható – szabályozási célját tekinti irrelevánsnak, ami az Alaptörvény 28. cikkével nem összeegyeztethető. A szabályozási cél középpontba állításával kapcsolatban inkább a legfőbb ügyészi indítvánnyal értünk egyet.

Végső soron egyébként – a fenti deklarációval ellentétesen – a JEH által választott jogértelmezési eredmények is összhangban vannak az összbüntetés szabályozási céljával, a tisztességes eljáráshoz való jog középpontba állításán keresztül. Az összbüntetési indítványt elutasító végzés indokolásából az elítélt információhoz juthat az összbüntetésbe foglalható szabadságvesztésekről, és ezek alapján mérlegelheti, hogy számra előnyös-e az összbüntetésbe foglalás, azt újból indítványozza-e. Hivatalbóli eljárás esetén pedig a terhelti hozzájárulás teljesíti e garanciális funkciót.

A JEH rendelkező részében rögzítettek a Be.-nek és az Alaptörvénynek maradéktalanul megfelelnek, és korábban előforduló helytelen gyakorlatot korrigálnak. A Kúriának és a legfőbb ügyésznek a szigorú indítványhoz kötöttséget és az indítvány módosítását érintő véleménykülönbsége – álláspontunk szerint – inkább technikai jellegűnek tűnik, alapjogi hatása nincs.

Szerző: Szomora Zsolt