A Kúria az itt bemutatandó üggyel a harmadfokú bíróságnak a másodfokú bíróság végzését hatályon kívül helyező és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasító végzésével szemben bejelentett fellebbezési eljárás keretében foglalkozott. Az eljárás pontos lefolyását – annak összetettsége miatt – nem részletezzük, helyette az egyik olyan központi jogkérdésre térünk ki, amelyekben a Kúria érdemben állást foglalt. A kúriai határozat a IV. rendű vádlott cselekményével foglalkozik.
A vádirati tényállás lényege szerint az I. r. vádlott által külföldről megrendelt, új pszichoaktív anyagot tartalmazó csomagokat 2018 augusztusától kezdődően IV. r. vádlott vette át egy magyarországi városban, majd azokat az utasításoknak megfelelően elosztotta és továbbküldte. Miután az I. r. és II. r. vádlott megbízásából több, új pszichoaktív anyagok kereskedelmével foglalkozó internetes áruház jött létre, a megrendelések 2019 júniusára megszaporodtak, ezért IV. r. vádlott és élettársa, az V. r. vádlott – akik ebben az időszakban egy ausztriai városban laktak – is bekapcsolódtak az új pszichoaktív anyagok postázásába. Ennek érdekében I. r. és II. r. vádlott a IV. r. és az V. r. vádlott ausztriai lakását is felszerelték a csomagoláshoz szükséges kellékekkel: laptoppal, nyomtatóval, digitális mérleggel, a csomagoláshoz szükséges eszközökkel és új pszichoaktív anyagot tartalmazó anyaggal. A IV. r. és V. r. vádlottak ezt követően többségében az osztrák határhoz közeli postákon adták fel az új pszichoaktív anyagot tartalmazó csomagokat, majd e tevékenységüket a Magyarországra történt hazaköltözésük után is folytatták 2020. június 11-ig.
A járási ügyészség vádiratában a IV. r. vádlott előzményi elítélései között feltüntette egy ausztriai törvényszék 2020. január 21. napján jogerőre emelkedett határozatát, mely a IV. r. vádlottal szemben kábítószerekkel vagy kábítószer-prekurzorokkal kapcsolatos bűncselekmények miatt 8 hónap – végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztést és 360 euró pénzbüntetést szabott ki.
Ezekből az adatokból is kitűnik, hogy a vádiratban a IV. r. vádlott terhére rótt bűncselekmény(ek) – egyezően a tagállami ítélettel – az egészséget veszélyeztető bűncselekmények közé tartoznak, azok elkövetési tárgya részben azonos. Emellett az elsőfokú bíróság rendelkezésére állt adatok alapján az is megállapítható, hogy a vádiratban leírt és a tagállami törvényszék jogerős ítéletével elbírált cselekmények elkövetési ideje és helye is részben egybeesik. Ennek ellenére a járásbíróság a vádemelést követően az ausztriai ítélet beszerzése érdekében nem tett intézkedést.
A Kúria a ne bis in idem elv körében – a vonatkozó európai uniós instrumentumok, így az Alapjogi Charta, a Schengeni Végrehajtási Egyezmény és az EUB releváns gyakorlatának részletes idézése mellett [Indokolás (41)-(46)] – felhívta a Be. 4. § (7) bekezdését. Eszerint büntetőeljárás nem indítható, illetve a megindult büntetőeljárást meg kell szüntetni, ha az elkövető cselekményét az Európai Unió tagállamában jogerősen elbírálták, vagy egy tagállamban a cselekmény érdeméről olyan határozatot hoztak, amely azonos cselekmény vonatkozásában – a határozatot hozó tagállam joga alapján – akadályát képezi újabb büntetőeljárás megindításának, vagy annak, hogy a büntetőeljárást hivatalból vagy rendes jogorvoslat alapján tovább folytassák. Idézte továbbá e törvényhely (7a) bekezdését is, amely szerint ha az elkövető több vagy tartós cselekménye egy bűncselekményt valósít meg, vagy több bűncselekménye a Btk. rendelkezése alapján egy bűncselekményt valósít meg, a (7) bekezdés nem akadálya az olyan cselekmény miatt a büntetőeljárás megindításának és lefolytatásának, amelyet a (7) bekezdésben meghatározott tagállami határozatban szereplő tényállás nem tartalmaz. (Indokolás [49]-[50]).
E két rendelkezés figyelembe vétele azért lényeges, mert
– egyrészről az új pszichoaktív anyagokat érintő azonos cselekmények vonatkozásában a jogerős osztrák ítélet a magyarországi eljárás akadályát képezi;
– másrészről e bűncselekmény a hazai minősítési gyakorlat szerint olyan részcselekményekkel is törvényi egységet képezhet, amelyeket az osztrák bíróság nem bírált el. Utóbbiak vonatkozásában nincs eljárási akadály, tehát le kell folytatni a magyarországi büntetőeljárást, azzal, hogy az osztrák bíróság által elbírált részcselekmények az itthon elbírálandó törvényi egységbe már nem foglalhatók bele.
Ezen alapvető következményeket figyelmen kívül hagyva, az osztrák ítélet beszerzésének elmulasztásával az elsőfokú bíróság a tettazonosság vizsgálatát, azaz a vádirati tényállás, valamint az Ausztriában hozott ítélet tényállásának egybevetését nem végezte el (Indokolás [52]). Ennek ellenére a vádlottnak az előkészítő ülésen tett beismerő vallomását elfogadta, és a vádirattal egyezően bűnösségét, tárgyalás lefolytatása nélkül, új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettében [Btk. 184. § (1) bekezdés] megállapította, vele szemben végrehajtandó szabadságvesztést és közügyektől eltiltást szabott ki, kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét, és vagyonelkobzást is alkalmazott.
A Kúria rámutatott, hogy ilyen helyzetben a beismerő vallomás elfogadásának törvényi feltételei közül nem teljesül a Be. 504. § (2) bekezdésének c) pontja, amely szerint a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozatának egyértelműnek kell lennie, és azt az eljárás ügyiratainak alá kell támasztania. E feltétel vizsgálatakor ugyanis nem lett volna mellőzhető annak megállapítása, hogy IV. r. vádlottal szemben pontosan milyen tartalmú tagállami ítélet meghozatalára került sor, abban a vád tárgyává tett egyes részcselekmények elbírálása már megtörtént-e, és ezáltal a Be. 4. § (7) bekezdése szerinti büntetőeljárási akadály fennáll-e. (Indokolás [51])
A Kúria álláspontja úgy összegezhető, hogy az előkészítő ülés során a beismerő vallomás elfogadásához nem nélkülözhető a tagállami elítélés vonatkozásában a tettazonosságnak pontos vizsgálata, és a ne bis in idem eljárási akadályának az érvényre juttatása. Ha a tettazonosság vizsgálatával az állapítható meg, hogy a vádirat az eljárási akadállyal érintett részcselekményeket is tartalmaz, akkor a vádlott beismerő vallomása törvényesen nem fogadható el, mert azt az ügyiratok nem támasztják alá. Az eljárási akadálynak érvényt kell szerezni.
A határozat száma: BH2026. 47. (BHGY-ben nem tették közzé)
Szerző: Szomora Zsolt
