A terrorcselekménnyel fenyegetés Btk.-ba iktatása óta [2003. évi II. törvény – 1978. évi Btk. 261. § (7) bek.; lényegében változatlan tényállással 2012. évi Btk. 316. §] időről-időre visszatérő probléma a büntetőbírósági gyakorlatban a közveszéllyel fenyegetés és – az ettől jóval súlyosabban büntetendő – terrorcselekménnyel fenyegetés bűncselekményeinek elhatárolása. A probléma jellemzően azokban a „bombariadó típusú” esetekben jelentkezik, amelyeknél az elkövetőknek nincs reális lehetősége a robbantásos terrorcselekmény tényleges elkövetésére.
A BH2022. 5. számon közzétett eseti döntés alapjául szolgáló tényállás lényege szerint a terhelt felháborodott azon, hogy a feljelentése nyomán indított büntetőeljárást a rendőrség bizonyítékok hiányában megszüntette. Ezért betelefonált a 112-es segélyhívószámra azzal, hogy ellopták a gépkocsiját, és a rendőrség intézkedjen. A hívás alapján a 112 segélyhívó munkatársa megállapította, hogy a lopás nem a hívás időpontjában történt, és erről tájékoztatta a terheltet. A terhelt ekkor közölte a segélyhívó munkatársával, hogy „de nekem most kell, hogy kinyomozza a rendőrség. Mert ha nem nyomozza ki a rendőrség akkor felrobbantom a kerületi rendőrséget! Nem szórakozok!” A terhelt a telefonhívás befejezését követően 22 órakor bement a kerületi rendőrkapitányságra, hogy panaszt tegyen, ahol ebben az időpontban értesültek a fenyegető tartalmú névtelen bejelentésről, majd a terhelt kérdésre elismerte, hogy ő telefonált a segélyhívó számra azzal, hogy felrobbantja a kerületi rendőrkapitányságot, ha nem nyomozza ki a gépjárművének az ügyét. A terhelt valójában nem rendelkezett semmilyen robbanószerrel, a fenyegetés valóra váltására ténylegesen nem volt lehetősége.
A terheltet a Fővárosi Ítélőtábla jogerős határozata terrorcselekménnyel fenyegetés bűntettében mondta ki bűnösnek. A jogerős döntés ellen felülvizsgálati indítványt előterjesztő védő – egyebek mellett – azzal érvelt, hogy a fenyegetésnek szükségszerű eleme, hogy a fenyegető nyilatkozat címzettjében a félelem kialakuljon, ezért a büntetőeljárásban mindenképpen bizonyítani kell a terhelti nyilatkozatnak a sértettre gyakorolt konkrét hatását. Ez az alapeljárásban nem történt meg. Ezzel szemben a Kúria – a jogerős határozatot hozó Fővárosi Ítélőtábla érvelését elfogadva – kiemelte, hogy a Btk. 459. § (1) bekezdés 7. pontja alapján a fenyegetés fogalma a megfenyegetettben komoly félelem kiváltására való alkalmasságot és nem magát a megnyilvánuló félelmet mint eredményt követeli meg. A komoly félelem kiváltására való alkalmasság megállapíthatósága pedig nem függhet kizárólagosan attól, hogy az egyes konkrét ügyekben a megfenyegetett személy a fenyegetésre miként reagál. Ez az álláspont oda vezetne, hogy azonos elkövetési magatartásoka konkrét sértett szubjektív tulajdonságai által meghatározott reakcióitól függően eltérően minősülnének. A komoly félelem kiváltására való alkalmasságot tehát minden esetben elsősorban a fenyegetés tartalma alapján kell elbírálni.
További minősítési kérdést vet fel az – a jelen ügyben is adott – helyzet, amikor is a terheltnek nincs objektív lehetősége a terrorcselekményt elkövetni, a robbantáshoz szükséges eszközökkel nem rendelkezik. Erről a helyzetről a Fővárosi Ítélőtábla korábbi, EBD2012. B.14. számon közzétett elvi döntése úgy rendelkezett, hogy bomba robbantásával való fenyegetőzés, ha az épületben az elkövető robbanószert nem helyezett el, sőt azzal nem is rendelkezik, a terrorcselekménnyel fenyegetés bűntette helyett a közveszéllyel fenyegetés vétségének megállapítására lehet alkalmas. Hasonló minősítési eredményt fogalmazott a Szegedi Ítélőtábla Bf.429/2013/5. számú ítélete is.
Ezt a korábbi joggyakorlatot a szakirodalomban Deák Zoltán alapos kritikával vitatta (A Szegedi Ítélőtábla döntése a terrorcselekménnyel fenyegetés és a közveszéllyel fenyegetés elhatárolásáról. Jogesetek Magyarázata 2014/2.; https://jema.hu/article.php?c=315). A mostani kúriai döntés is a fentiekkel ellentétben azt mondja ki, hogy a terrorcselekménnyel fenyegetésnek nem tényállási eleme az, hogy az elkövetőnek objektíve lehetősége legyen az általa kilátásba helyezett fenyegetés beváltására. A terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette csak akkor nem valósulhat meg, ha annak valóra váltása magából a fenyegetésből kitűnően objektíve nem lehetséges. Ez küszöbölheti ki a fenyegetés komoly félelem kiváltására való alkalmasságát.
A két releváns bűncselekmény elhatárolását illetően a Kúria továbbá még azt is kiemelte, hogy amíg a közveszéllyel fenyegetés elkövetési magatartása a közveszély bekövetkezésének valótlan tényállítása (híresztelése, látszatának keltése), addig a terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés konkrét, speciális kényszerítési célzatot feltételező fenyegetés. A terhelt nem csupán állította, híresztelte, vagy annak látszatát keltette, hogy (tőle függetlenül) közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget, hanem maga helyezte kilátásba, hogy – követelésének nem teljesítése esetén – azt meg fogja valósítani.
Az említett bírósági határozatok nem térnek ki a terrorcselekmény különböző előkészületi alakzatainak (Btk. 315. § és 316/A. §) és a terrorcselekménnyel fenyegetés bűntettének az elhatárolására. Éppen ezért fontos hangsúlyozni, hogy amennyiben a terheltnek valós szándéka van a terrorcselekmény elkövetésére és az ahhoz szükséges eszközökkel – a korábbi gyakorlat szerint megkövetelt módon – rendelkezik, akkor helyesen a terrorcselekmény sui generis előkészülete valósulhat meg, és nem a terrorcselekménnyel fenyegetés.
Bár a Kúria határozata a korábbi EBD2012. B.14. döntésre, az azzal ellentétes mostani állásfoglalás tényére nem utal, a régebbi gyakorlatot mégis fontosnak tartottam megemlíteni. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény 2020. tavaszi módosításával bevezetett, ún. korlátozott precedensrendszer értelmében a korábbi EBD döntés már nem vehető figyelembe. A BH2022. 5. számú, új határozat figyelmen kívül hagyása felülvizsgálati okot képezhet, és végső soron jogegységi panaszeljárás alapjául szolgálhat.
Szerző: Szomora Zsolt
TAVASZI NÉGYES – munkajogi előadás-sorozat