Bejegyzések

A védő számára nyitva álló perújítási határidő alkotmányos követelménnyel való meghatározásáról a távollévő terhelttel szemben folytatott eljárásokban

Az AB e határozatában a tisztességes eljáráshoz való jogból és a védelemhez fűződő alapjogból levezetve, alkotmányos értelmezési követelménnyel pontosította a Be. elbíráláskor hatályban volt 639. § (3) bekezdését.

Bírói függetlenség, OBT tag mentesítése

Az Alkotmánybíróság a határozatában megállapította, hogy az OBH utasítás támadott rendelkezése nem sérti a bírói függetlenség alkotmányos védelemben részesített vonatkozásait, mert azokkal nem áll érdemi összefüggésben.

AB határozat az ügyvédi tevékenység korlátozásával kapcsolatos alkotmányos követelmény megállapításáról

A Kúria indítvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, amelyben az ügyvédi tevékenységről szóló törvény egyik rendelkezését sérelmezte. Az Alkotmánybíróság a támadott rendelkezést nem tartotta alaptörvény-ellenesnek, így az indítványt elutasította. Alkotmányos követelményként állapította meg, hogy a meghatalmazott képviseleti jogosultságának tartalmi vizsgálata arra is kiterjed, hogy nincs-e jogszabályi akadálya a meghatalmazott eljárásának.

Fogvatartási körülmények miatti kártalanítás

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint, önmagában az a körülmény, hogy az alkotmányjogi panaszban az indítványozó nem ért egyet a bíróságok döntésével és annak indokolásával, nem elégséges érv a támadott döntés alaptörvény-ellenességének alátámasztására.

AB határozat bírói döntés megsemmisítéséről

Az Alkotmánybíróság a gyülekezési joggal való visszaélés tárgyában benyújtott alkotmányjogi panasz alapján megállapította, hogy a támadott döntések nem vizsgálták, hogy az indítványozó által tartott demonstráció minősülhetett-e sürgős vagy spontán rendezvénynek. A bíróság mulasztása önmagában megvalósítja az Alaptörvényben foglalt békés gyülekezéshez való jog sérelmét.

AB határozat a nemzetiségi anyanyelvhasználattal összefüggő alkotmányos követelmény megállapításáról

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a polgári peres eljárások során, minden olyan fél, akinek személyesen kell megjelennie a bíróság előtt, és aki a törvényben elismert valamely nemzetiség tagja, azonos feltételekkel – és külön költség nélkül – jogosult a nemzetiségi nyelve szóbeli használatára.

A perújítás megengedhetőségéhez szükséges új bizonyíték értelmezése

Ebben a határozatban a Kúria a perújítás ún. novum esetkörének a feltételrendszerét foglalja össze.