Az Európai Unió Bírósága ítéletet hozott az ipari kibocsátásokról (a környezetszennyezés integrált megelőzése és csökkentése) szóló 2010/75/EU irányelv (a továbbiakban: Irányelv) 3. cikk 9. pontjának értelmezéséről. A Bíróság megállapította, hogy valamely hulladéklerakó üzem engedélyének az üzem bővítése vagy a maximális méret és teljes kapacitás megváltoztatása nélkül, a puszta meghosszabbítás nem minősül a 3. cikk 9. pontja szerinti jelentős változtatásnak, így ehhez nem fűződnek automatikusan az irányelvben biztosított eljárási garanciák.
[I] Az ügy tárgyaA Cseh Köztársaság Legfelsőbb Közigazgatási Bírósága előzetes döntéshozatali kérelmet terjesztett elő az Európai Unió Bíróságához (EuB) az előtte folyamatban lévő, FCC Česká republika S.r.o. kérelmező és a Cseh Környezetvédelmi Minisztérium, a Prágai Városi Bíróság, valamint Spolek pro Ďáblice környezetvédelmi egyesület között zajló felülvizsgálati eljárás során. Az ügy tényállása szerint a Kérelmező hulladéklerakót üzemeltet Prága Ďablice kerületében. Az üzemeltetés az Irányelv értelmében engedélyköteles. Kérelmező az üzemeltetésre 2007-ben kapott engedélyt, amelyet az illetékes hatóság (Prága Város Önkormányzata) két alkalommal meghosszabbított. A hatóság 2015. december 29-én harmadik alkalommal is meghosszabbította a hulladéklerakó engedélyét, amellyel szemben Praha-Ďablice kerület és a Spolek pro Ďablice egyesület jogorvoslattal élt a másodfokon eljáró Környezetvédelmi Minisztériumnál. A Minisztérium a jogorvoslati kérelmet érdemi vizsgálat nélkül visszautasította, mivel fellebbezők nem vettek részt a megelőző eljárásban, azaz az integrált engedély módosítására irányuló eljárásban. A fellebbezők a Minisztérium döntését közigazgatási bíróságon megtámadták, amely azt megsemmisítette. Kérelmező a bírósági ítélet ellen felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, így került az ügy a cseh Legfelsőbb Közigazgatási Bírósághoz, amely az előzetes döntéshozatalt indítványozta.
[II] Az ügy jogi háttereAz Irányelv 4. cikke előírja a hatálya alá tartozó ipari létesítmények létesítésének engedélykötelességét, valamint a 20. cikk alapján az ún. jelentős változtatások esetében is szükséges az engedély megújítása, azaz a jelentős változtatások szintén engedélyhez kötöttek. A jelentős változtatás szintjét el nem érő változtatások esetében az üzemeltetőnek tájékoztatási kötelezettsége van az illetékes hatóságok felé.
Az engedélyezési eljárásnak az anyagi jogi feltételeknek való megfelelőség vizsgálatán túl, a nyilvánosság részvételének biztosításában is szerepe van. Az Aarhusi Egyezményhez történő uniós csatlakozás óta környezeti ügyekben felértékelődött és minimumkövetelménnyé vált az információhoz való hozzáférés, a nyilvánosság – különösen a civil szervezetek – részvétele a döntéshozatali eljárásban, valamint az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés, mint alapvető eljárásjogi garanciák. Ennek szellemében az Irányelv 25. cikke is biztosítja az érdekeltek, így többek között a környezetvédelmi egyesületek számára a jogorvoslati jogot az engedélyezési eljárások során. Ennek következtében a fellebbezők számára kiemelt jelentőségű volt az, hogy jelentős változtatásnak tekinthető-e a hulladéklerakó üzem idejének puszta meghosszabbítása, mivel nemleges válasz esetén a 24. cikk (1) bek. b) pontja alapján nem rendelkeznek alanyi joggal az eljárásban való részvételhez és a jogorvoslati kérelem előterjesztéséhez. Az ügy tárgya tehát akörül forgott, hogy jelentős változtatásnak tekinthető-e az említett üzemidő meghosszabbítás és így a nyilvánosság részvétele kötelezően biztosítandó-e az engedély meghosszabbítása során.
[III] A bíróság döntése és indokaiA Bíróság a jelentős változtatás körének meghatározása során az Irányelv 3. cikk 9. pontjában foglalt definíciót[1]vizsgálta a Preambulumban – különösen a (27) bek. – foglalt célkitűzésekkel összhangban teleologikus, valamint nyelvtani értelmezéssel. Ennek során megállapította, hogy az Irányelv két konjunktív feltételt támaszt: egyrészről szükséges a létesítmény bővítése, illetve a jellegét vagy működését érintő változtatás, másrészről pedig az, hogy ezen előbbi feltétel jelentős káros hatással lehet az emberi egészségre vagy a környezetre.
A Bíróság jelen ügyben az első feltétel hiányát állapította meg, mivel az üzemeltetési idő puszta meghosszabbítása – a jóváhagyott maximális méret vagy a teljes kapacitás érintése nélkül – nem meríti ki sem a bővítés, sem a létesítmény működésének v. jellegének megváltoztatását. Ezek után a feltételek konjunktív jellegére figyelemmel a Bíróság már nem vizsgálta a módosítás lehetséges következményeit. Döntésében egyúttal kiemelte, hogy az Irányelv nem írja elő, hogy „az üzemeltetés meghosszabbítása önmagában új engedély tárgyát képezze”.[2]
[IV] A döntés jelentőségeMind hazai, mind pedig nemzetközi szinten a közigazgatási eljárásjogra az Aarhusi Egyezmény – és az Egyezményhez történő uniós csatlakozás – jelentős ösztönzőhatással volt, mivel a kezdetben környezetvédelmi szektorspecifikus szabályozások beszivárogtak az általános eljárási kódexekbe és a perrendtartásokba is.[3] Az EuB a jelen ügyben is felmerülő, az egyes köz‑ és magánprojektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló 2011/92/EU irányelvvel kapcsolatban az Aarhusi Egyezményben foglalt követelményeket többször is értelmezte.[4] Ezek az uniós bírósági döntések az Egyezmény célkitűzésének megfelelően, következetesen kiterjesztő értelmezést alkalmaztak a nyilvánosság döntéshozatalban való részvételének javára.
Az uniós bírói fórum jelen ügyben azonban némiképp eltér a nyilvánosság javára történő értelmezéstől és a vizsgált, 2010/75/EU irányelv vonatkozásában nem követeli meg automatikusan a hulladéklerakás időtartamának meghosszabbítása során az engedélyezési eljárás lefolytatását, illetve az ezzel együtt járó nyilvánosságot és részvételt biztosító garanciák érvényesülését. A bíróság döntésében bár utal arra, hogy az Aarhusi Egyezményt átültető EU irányelvvel összhangban értelmezi a jelentős változtatás fogalmát, mégis úgy tűnik, hogy ez csak deklaráció szintjén jelenik meg és nem veszi figyelembe azt, hogy az engedély meghosszabbítása önmagában is képes jelentős káros hatások előidézésére, nem beszélve arról, hogy a létesítmény működésének megváltoztatása nem csak fizikai értelemben jöhet szóba. Annak módosítása ugyanis, hogy egy az Irányelv hatálya alatt álló létesítmény egy bizonyos időponttól kezdve egyáltalán működhet-e vagy sem (azaz rendelkezik-e engedéllyel vagy nem) önmagában változást idéz elő működésében, tekintettel arra, hogy ez a változásnak részeleme.
Való igaz, hogy az Irányelv nem rendelkezik az engedélyeztetési eljárás során kötelező határidő megszabásáról, mégis abban az esetben, amikor ez a nemzeti jog alapján mégis megtörténik, az engedélyeztetési eljárás során a résztvevő – illetve részt nem vevő – érdekeltek ennek a tudatában fejtik ki véleményezési és részvételi tevékenységüket. Az, hogy a későbbiekben az engedély meghosszabbítása során már nincsenek jelen ezek az eljárási garanciák egyszersmind lerontják a kezdeti eljárási jogosultságokat.
Szerző: Kis Krisztián
[1] „jelentős változtatás: egy létesítmény, tüzelőberendezés, hulladékégető vagy hulladék‑együttégető mű bővítése, illetve a jellegét vagy működését érintő változtatás, amely jelentős káros hatással lehet az emberi egészségre vagy a környezetre”
[2] [41]
[3] Ld. pl. a kvázi és automatikus ügyfelek fogalmát a Ket. és az Ákr. szabályozásában. Erről részletesen ld. Rozsnyai Krisztina: A barnamedve esete a szalámival In: Fazekas Marianna (szerk.): Új generáció a közigazgatástudományok művelésében, Budapest, 2012, 255-272. o.
[4] Ld. pl. C-2/07. sz. Paul Abraham and others vs. Région Wallonne and Others ügy
A „kiemelt közszereplés”, az ügyvédi hivatás gyakorlása és a személyiségsértésre alkalmas kifejezések – Az EJEB korrigálta a horvát nemzeti bíróságok téves mérlegelését