A 2012. évi Büntető Törvénykönyv jelentős módosítása volt a büntethetőségi életkorra vonatkozó felelősségi szabályok megváltoztatása. Az új szabályok megbontották a büntethetőségi életkor korábbi egységes, tisztán normatív alapú szabályozását. Az elkövetéskori 14. életév mellett az életkor leszállításával a 12. életévet betöltött fiatalkorú is büntethetővé vált, két együttes feltétel fennállása esetén: 1) a Btk.-ban taxált bűncselekményeket követte el és 2) rendelkezett a bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátással. A Btk. jelenleg hatályos 16. §-a szerint:
Nem büntethető, aki a büntetendő cselekmény elkövetésekor a tizennegyedik életévét nem töltötte be, kivéve
a) az emberölés [160. § (1)-(2) bekezdés],
b) az erős felindulásban elkövetett emberölés (161. §),
c) a testi sértés [164. § (8) bekezdés],
d) a hivatalos személy elleni erőszak [310. § (1)-(3) bekezdés],
e) a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak [311. §, ha a 310. § (1)-(3) bekezdése szerint minősül],
f) a hivatalos személy vagy közfeladatot ellátó személy támogatója elleni erőszak [312. §, ha a 310. § (1)-(3) bekezdése szerint minősül],
g) a terrorcselekmény [314. § (1)-(2) bekezdés],
h) a rablás [365. § (1)-(4) bekezdés], és
i) a kifosztás [366. § (2)-(3) bekezdés]
elkövetőjét, ha a bűncselekmény elkövetésekor a tizenkettedik életévét betöltötte, és az elkövetéskor rendelkezett a bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátással.
A gyermekkora vonatkozó Btk.-rendelkezés alkotmányossági felülvizsgálata érdekében érkezett bírói előterjesztés az Alkotmánybíróságra. A folyamatban lévő büntetőügyben az elkövetés időpontjában a 12. évét már meghaladott, de a 14. életévét még be nem töltött fiatalkorú vádlottat a Btk. 16. § a) pontja miatt a Btk. 160. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés b) és d) pontjai szerint minősülő, társtettesként elkövetett emberölés bűntettével vádolta az ügyészség. Az eljárás nyomozati szakaszában beszerzett igazságügyi elmeorvosszakértői vélemény megállapítása szerint a vádlott beszámítási képessége teljes körű volt és belátási képességgel is rendelkezett. A tárgyaláson meghallgatott pszichológus szakértő továbbá úgy foglalt állást, hogy a vádlott felügyeletére köteles nagykorú személyt is magában foglaló, nagykorú vádlott-társakból álló csoport tagjaként a vádlott nem volt képes a belátási képessége szerinti magatartásra, amelyet a csoportnyomás, a megfelelésre és az engedelmességre hajlamosság határozott meg.
Az indítványozó bírói tanács álláspontja szerint a kifogásolt jogszabályi rendelkezések nem állnak összhangban a bűncselekmény törvényi tényállását megvalósító gyermekek védelmére irányuló, az Alaptörvény rendelkezéseiből fakadó követelményekkel. A szabályozás az indítványozó szerint nem veszi figyelembe, hogy a gyermekeket, így a 12. és 14. közötti életkori csoportot is érzelmi kiszolgáltatottság jellemzi, alkalmazkodási vágy ahhoz a személyhez, akihez a gyermek kötődik vagy kötődni vágyik. Ez a kötődni vágyás és megfelelési igény határozza meg elsősorban a gyermek magatartását, ezért a gyermektől még akkor sem várható el, hogy a belátási képessége szerint cselekedjen, ha az egyébként teljeskörű (Indokolás [5]).
Ezt az okfejtést – további magyarázatként – érdemes azzal kiegészíteni, hogy amíg a beszámítási képesség szabályozásánál a törvény nem csak a felismerési képességet, de a felismerésnek megfelelő magatartás tanúsítására való képesség meglétét is megköveteli [Btk. 17. § (1) bek.], addig a belátási képesség 16. §-beli megfogalmazása kizárólag a felismerési képességet tartalmazza. A tárgyaláson előadott pszichológiai szakvélemény pedig éppen arról szólt, hogy a felismerési képesség megléte mellett is a felismerésnek megfelelő magatartás tanúsítására vonatkozó akartot a csoportnyomás kizárhatja.
Mivel a másnak való megfelelés életkori sajátosságaik miatt része a gyermekek személyiségének, ezért az indítványozó bíróság szerint ennek a büntetőjogi felelősségre vonás folyamatában is jelentősége van, ezért az indítványozó úgy vélte, hogy a 12. és 14. év közötti személyek büntetőjogi felelősségre vonhatóságánál nem elegendő azt vizsgálni, hogy a Btk. 16. §-a szerinti bűncselekményt beszámítási és belátási képességük birtokában valósították-e meg. Annak értékelése is szükséges, hogy magatartásukban kimutatható-e „más személy kényszert el nem érő ráhatása”. Mivel pedig a Btk. 16. § – egészen pontosan annak az ügyben alkalmazandó a) pontja – és a fiatalkorúságot definiáló 105. § erre a szempontra nincsenek figyelemmel, ezért ellentétesek az Alaptörvény gyermeki jogok védelmét kimondó XVI. cikk (1) bekezdésével. Ezért az eljárást felfüggesztő bíróság e Btk.-rendelkezések megsemmisítését kérte.
A következőkben nem rekonstruáljuk teljes egészében az AB határozat összetett érvelését. A szakjogi rendelkezések közül az Alkotmánybíróság részletesen áttekintette a büntetőrendelkezések történetét és a hatályos szabályozás alkalmazásának háttérnormáit. Ennek körében rámutatott arra, hogy a jogalkotó a szabályozásban – és a normaszöveg-javaslatához fűzött jogalkotói indokolásban is – adós maradt a Btk. 16. §-ában foglalt belátási képesség fogalmának, elemeinek, vizsgálati szempontjainak a meghatározásával. Így ez a feladat a jogalkalmazókra hárul (Indokolás [26]). Az AB határozat kitért a vonatkozó nemzetközi jogi követelmények áttekintésére is, amelyek közül érdemes kiemelni, hogy az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága a gyermekek jogairól az igazságszolgáltatásban címmel kiadott 24. számú átfogó kommentárban azt ajánlotta a részes államoknak, hogy a büntetőjogi felelősség alsó korhatárát 14 évben vagy lehetőleg attól magasabb életkorban határozzák meg. Ezzel összhangban hívta fel a Gyermekjogi Bizottság 2020 márciusában, időszakos jelentésének záró észrevételei körében Magyarországot arra, hogy a büntethetőség alsó korhatárát 12-ről 14 évre állítsa vissza valamennyi bűncselekményt érintően (Indokolás [30]). Azt is látni kell ugyanakkor, hogy ez az ajánlás szükségképpen büntetőpolitikai kérdésre vonatkozik, de nem feltétlenül implikál alkotmányossági kérdést.
Az AB határozat részletesen felidézi az Alaptörvény gyermeki jogokra vonatkozó XVI. cikkére, annak dogmatikai felépítésére irányadó korábbi alkotmánybírósági értelmezéseket, és megállapítja a szakjogi rendelkezés releváns alapjogi összefüggését: a belátási képesség vizsgálatát előíró szabály – a jogszabályhely garanciarendszerének elemeként – korlátozza a gyermeknek az Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdése szerinti alapjogát. A továbbiakban az Alkotmánybíróság ezen alapjogi korlátozás szükségességét és arányosságát vizsgálta (Indokolás [45]).
A szükségesség körében az AB határozat kiemeli, a bűncselekményekkel szembeni védelemre a társadalom tagjai valamennyi, így a gyermekek által elkövetett cselekmények esetén is igényt tarthatnak. Erre tekintettel általánosan elfogadott nézet, hogy meghatározott életkor betöltése esetén a gyermek büntetőjogi felelősségre vonásának lehet helye. A büntetőjogi felelősségre vonást eredményező állami beavatkozásra olyan esetben kerülhet sor, amikor a gyermek megfelelő fejlődésének, az ahhoz szükséges alapvető feltételeknek a biztosításában a család közreműködése nem bizonyul elégségesnek. Az állami beavatkozás és a közhatalmi eszközrendszer aktiválása tehát a bűnelkövető gyermekkorú esetében nem csupán a társadalom védelmét, hanem a gyermek érdekeit is szolgálja. A gyermek védelme, valamint a család, és ezen belül a szülő-gyermek kapcsolat, mint alkotmányos értékek védelme indokolják, hogy a gyermek fejlődéséhez és gondoskodáshoz való jogába az állam bizonyos esetben jogalkotási eszközökkel beavatkozzon. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a gyermek fejlődéséhez és gondoskodáshoz való jogába történő állami beavatkozás ezért a felsorolt alkotmányos értékek védelme érdekében szükségesnek tekinthető (Indokolás [47]-[49]).
Az Alkotmánybíróság a korlátozás arányosságának a megítélésekor jelentőséget tulajdonított annak, hogy a tizenkettedik életév betöltése nem általánosan, hanem csupán néhány kiemelt, a Btk. 16. §-ában nevesített bűncselekmény esetén teszi lehetővé az elkövető büntetőjogi felelősségre vonását. Emellett a határozat figyelemmel volt a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ főigazgatója által bemutatott álláspontra is. Eszerint a büntetőjogi belátási képesség azon értelmi és erkölcsi fejlettség (érettség), mely szükséges ahhoz, hogy valaki felismerje egy konkrét cselekmény elkövetésekor a cselekmény jogellenességét, illetve, hogy e felismerésének megfelelően cselekedjen. Képes legyen felismerni azt, hogy az adott előírás megsértése milyen típusú és súlyú szankciót vonhat maga után. Kiemelte továbbá, hogy a gyermek magatartásában kimutatható „más személy kényszert el nem érő ráhatása” a belátási képesség vizsgálata körében a fentiek értelmében vizsgálható. A fiatalkorú terhelt érzelmi fejlettsége, az abból fakadó alkalmazkodási vágya, kötődési igénye, valamint mindezen tényezőknek a gyermek magatartására gyakorolt meghatározó szerepe igazságügyi pszichológiai vizsgálattal is értékelhető. Az AB határozat ez alapján megállapította, a hatályos szabályozás nem zárja ki a 12. és 14. év közötti elkövető érzelmi fejlettségének, esetleges érzelmi befolyásoltságának a figyelembe vételét (Indokolás [58]-[60]).
Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság a bírói előterjesztést elutasította. A határozat ugyanakkor azzal zárul, hogy az Alkotmánybíróság a jogbiztonságból fakadó követelményekre figyelemmel, valamint az igazságügyi szakértői tevékenység egységes és magas színvonalú ellátása érdekében szükségesnek tartja és szorgalmazza a belátási képesség vizsgálata egységes szakmai szempontrendszerének meghatározását és rögzítését akár a jogi szabályozásban, akár kapcsolódó módszertani levél megalkotásával (Indokolás [63]).
Kiemelendő, hogy az AB határozat – az indítványhoz kötöttség szigorú keretei között – a támadott rendelkezést kizárólag az Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdése alapján vizsgálta felül. Maga a határozat is kimondja ugyanakkor, hogy a belátási képesség törvényi (nem) meghatározása és ennek gyakorlati értelmezése jogbiztonsági kérdéseket vet fel. Ezekkel összefüggésben, az AB határozat megállapításain túlmenően utalok még a Btk. 17. § (beszámítási képesség) és a Btk. 16. § (belátási képesség) fent írt összevetésére, amelyet még – egyébként az indítványban is említett – Btk. 19. §-ával (kényszer, fenyegetés) is érdemes kiegészíteni: ezekből a contrario ugyanis a szakértő főigazgató által előadottakkal ellentétben az következik, hogy a belátási képességnek nincsen a felismerésnek megfelelő akarati eleme.
Nem biztos továbbá, hogy az arányossági vizsgálat azonosan pozitív következtetéssel zárul, ha az alapul fekvő büntetőügy nem emberölés, hanem a Btk. 16. § e) pontja szerinti közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt folyik.
De emberölési ügyekben felvethető még az Alaptörvény XV. cikkében foglalt diszkrimináció-tilalom érintettsége is: a Btk. tartalmaz ugyanis olyan – összefoglalt bűncselekményként meghatározott – szándékos emberölési alakzatokat, amelyek nem a 16. §-ban utaló rendelkezéssel írt 160. § (1)-(2) bekezdésében találhatók, ezért – nem eldöntött – értelmezési probléma, hogy azok miatt a 14. év alatti fiatalkorú felelősségre vonható-e [pl. az emberrablás körében – Btk. 190. § (4) bekezdés]. Kérdés, hogy ez a szabályozási megkülönböztetés releváns-e, és ha igen, akkor igazolható-e.
E példákat pusztán annak illusztrálására szántuk, hogy a gyermekkorra vonatkozó Btk. 16. § alkotmányossági vizsgálata még nem történt meg teljeskörűen, a jövőben előfordulhatnak még olyan büntetőügyek, amelyekben akár bírói előterjesztés útján, akár alkotmányjogi panasszal újra az Alkotmánybíróság elé kerülhet e büntetőfelelősségi alapkérdés.
Az AB határozat hivatalos közlönyben még nem publikált szövege itt érhető el:
http://public.mkab.hu/dev/dontesek.nsf/0/534f8aaed0c48410c12587c600615df2/$FILE/Sz_III_2_2022.pdf
Szerző: Szomora Zsolt
Milyen következménnyel jár, ha az ügyfél megtagadja a hatósági ellenőrzésről készült jegyzőkönyv aláírását és átvételét?