A Kúria Kfv.II.37.520/2022/5. számú eseti döntésének tényállása szerint a felperes és házastársa több alkalommal is szóváltásba keveredett, amely alkalmanként tettlegességig, lökdösődésig fajult. Az alperes rendőri szerv erre tekintettel a felperes és korábbi házastársa kapcsolatából született, de a felperes háztartásában élő gyermeket határozatával – ideiglenes hatállyal – a felperes édesanyjánál helyezte el a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 72. §-a alapján.
A felperes keresettel támadta az alperes határozatát, amelyben azonnali jogvédelem iránti kérelmet is előterjesztett. Az alperes a keresetlevél felterjesztésekor az azonnali jogvédelem iránti kérelemre vonatkozóan nyilatkozatot tett, és egyúttal tájékoztatta a bíróságot, hogy védiratát a Kp. 40. § (1) bekezdése szerinti, harminc napos határidőn belül terjeszti elő. Az alperes ugyanakkor ezt követően sem nyújtott be az ügy érdemére vonatkozó védiratot.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét mint alaptalant elutasította. Ítéletének indokolásában a védirattal összefüggésben kifejtette, hogy annak előterjesztésének elmaradása nem jelenti azt, hogy az alperes a keresettel egyébként egyetért.
A jogerős ítélettel szemben a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben többek között azzal érvelt, hogy amennyiben az alperes nem terjeszt elő védiratot, akkor úgy kell tekinteni, hogy nem védekezik a kereset ellen, az abban foglaltakat nem vitatja.
A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. A védirattal kapcsolatos felperesi érvelés kapcsán leszögezte, hogy az alperes az elsőfokú eljárás során valóban nem terjesztett elő érdemi védekezést tartalmazó védiratot, amivel megsértette a Kp. 42. § (2) és (3) bekezdéseit, e rendelkezések értelmében ugyanis a védirat előterjesztése nem lehetőség, hanem kötelezettség az alperes részéről. A Kúria megállapította azt is, hogy a felperes keresete azonnali jogvédelem iránti kérelmet is tartalmazott, így az alperesnek – a Kp. 42. § (3) bekezdése értelmében – valóban nem a keresetlevél felterjesztésekor, hanem a keresetlevél benyújtásától számított 30 napon belül kellett volna előterjesztenie védiratát, ugyanakkor az alperes e határidőt is elmulasztotta.
A Kúria ugyanakkor arra is rámutatott, hogy bár az alperesnek kötelezettsége a védirat előterjesztése, annak elmaradása nem jár azzal a következménnyel, amit a felperes állít. A Kp. ugyanis nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely szerint a védirat előterjesztésének elmaradását úgy kellene tekinteni, hogy az alperes a keresetet nem vitatja. A Kúria leszögezte, hogy a polgári perek rendszere alapvetően eltér a közigazgatási perekétől. Az egyedi döntések felülvizsgálatára irányuló közigazgatási per (megtámadási per) tárgya az alperes egyedi döntése, amelynek indokolását a perben már nem módosíthatja, így a védiratában csupán a keresetlevélre nyilatkozhat. Ezzel szemben a polgári perben a per megindulását megelőzően nem áll rendelkezésre az alperes részéről indokolt, a bíróság által felülvizsgálható döntés. Következésképp, a közigazgatási perbeli védirat benyújtásának elmaradása – a Kp. 6. §-ában foglalt, Pp.-re visszautaló szabály ellenére – nem tekinthető egyenértékűnek a polgári perbeli írásbeli ellenkérelem benyújtásának elmaradásával.
A Kúria végül arra is utalt, hogy a védirat előterjesztésének elmaradását a Kp. más módon „szankcionálja.” Amennyiben ugyanis az alperes e kötelezettségének nem tesz eleget, úgy kell tekinteni, hogy nem kíván védekezési jogával élni a perben. Következésképp, ha utóbb mégis védekezést terjeszt elő, felmerülhet a rosszhiszemű pervitel és annak következményeinek alkalmazása.
Jelen döntés jól mutatja, hogy a közigazgatási per és a polgári per funkciója, valamint felépítése – minden formai hasonlóság ellenére – alapvetően eltér egymástól. A Kúria helyesen ismerte fel, hogy ebből következően nincs lehetőség arra, hogy a polgári perrendtartás írásbeli ellenkérelemre vonatkozó szabályai analógia útján alkalmazásra kerüljenek az általános, megtámadási közigazgatási peres eljárásban. A megtámadási perben ugyanis a jogvita tárgya az alperesnek a megelőző eljárásban megvalósított közigazgatási cselekménye, így a per lényegét jelentő kontradikció nem az alperes védekezésének előterjesztésével, hanem lényegében már a keresetlevél benyújtásával létrejön (amennyiben azt a bíróság nem utasítja vissza). Ezzel szemben a polgári peres eljárásban a kontradikció – megelőző eljárás és felülvizsgálandó aktus hiányában – csak az alperes írásbeli ellenkérelmének előterjesztésével alakul ki. Ennek szándékos elmulasztásával az alperes könnyedén meg tudná akadályozni a felperes polgári peres úton való igényérvényesítését. Épp ezért szankcionálja az alperesi védekezés elmaradását a Pp. a bírósági meghagyás intézményével, erre azonban a megtámadási közigazgatási perben nincs szükség.
E különbséget a tételes jog is kifejezésre juttatja. A Kp. 6. §-a ugyanis nem teszi lehetővé a Pp. szabályainak „általános mögöttes” alkalmazását, épp ellenkezőleg: a Pp. szabályait csak akkor lehet alkalmazni, ha azt a Kp. kifejezetten lehetővé teszi. A szakirodalom a közigazgatási perjog ilyen jellegű autonómiáját a hatékony jogvédelem érvényesülésének egyik előfeltételének is tekinti (ld. Krisztina F. Rozsnyai: The Procedural Autonomy of Hungarian Administrative Justice as a Precondition of Effective Judicial Protection. In Studia Iuridica Lublinensia, 2021/4. sz. 491-503.).
Szerző: Kárász Marcell
Hivatkozott döntés: Kúria Kfv.II.37.520/2022/5.
National constitutional heritage and European integration