A Kúria Kfv.III.45.130/2023/8. számú végzésének releváns tényállása szerint az alperes nyugdíjbiztosítási szerv adategyeztetési eljárás keretén belül hozott, 2022. január 3. napján kelt határozatában megállapította, hogy a felperest összesen 27 év 317 nap nyugdíjjogosultság elbírálásához figyelembe vehető szolgálati idő illeti meg. A felperes keresettel támadta a határozatot, amelyben sérelmezte, hogy az alperes a szolgálati idő megállapítása során nem vette figyelembe a 2007. január 1. és 2007. április 30., valamint a 2011. május 23. és 2013. augusztus 5. közötti időszakot.
Az alperes a védiratában bejelentette a bíróság részére, hogy saját hatáskörben módosítani kívánja határozatát, így a bíróság a peres eljárást felfüggesztette. Az alperes a 2022. május 27. napján kelt, módosított határozatában megállapította, hogy a felperes összesen 27 év 317 nap nyugdíjjogosultság elbírálásához figyelembe vehető szolgálati idővel rendelkezik, egyúttal az indokolásban rögzítette, hogy a 2011. május 23. és 2013. augusztus 5. közötti időszak szolgálati időként nem ismerhető el. A felperes a bíróság felhívására úgy nyilatkozott, hogy keresetét fenntartja, azt a módosított határozatra is kiterjeszti.
Az elsőfokú bíróság ezt követően folytatta az eljárást, majd jogerős ítéletével az alperes 2022. január 3. napján kelt alaphatározatát megsemmisítette, és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felperes 2011. évben egyéni vállalkozóként biztosítási jogviszonyban állt, járulékot fizetett, így a 2011. évre nézve a szolgálati idő és a kereseti adatok elismerhetőek.
A jogerős ítélettel szemben az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben többek között azzal érvelt, hogy a hatósági eljárás során módosította határozatát, tehát alap- és módosító határozat is született, ehhez képest az ítélet csak a 2022. január 3. napján kelt alaphatározatot semmisítette meg, a módosító határozatról nem rendelkezett. Hivatkozott a kúriai gyakorlatra, amely szerint az alaphatározat és a módosító határozat együttesen minősül közigazgatási cselekménynek. Kiemelte, hogy a bíróság a módosító határozatról nem döntött, ezáltal nem vizsgálta teljes egészében a közigazgatási cselekményt, amely az ügy érdemére kiható lényeges eljárási szabálysértést eredményezett.
A Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította.
Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az alaphatározat felperes általi megtámadását követően az alperes a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 83. § (1) bekezdése alapján a keresetben állított jogsérelem orvoslása érdekében eljárást indított, amelyre tekintettel az elsőfokú bíróság a peres eljárást fel is függesztette. A bíróság az alperes módosító határozatának meghozatalát követően a Kp. 83. § (5) bekezdése alapján nyilatkozattételre hívta fel a felperest, aki a keresetét fenntartotta. A Kúria kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság e felperesi nyilatkozatot helyesen értékelte akként, hogy a felperes a keresetét a jogsérelem orvoslása érdekében tett cselekményre is kiterjesztette, mivel a két határozat rendelkező része egymással teljesen azonos, csupán az indokolásban mutatkozik különbség. Ennek következményeként azonban a bíróságnak nemcsak az alaphatározat, hanem a módosító határozat jogszerűségéről is döntenie kellett volna ítéletében. Ezt azonban a bíróság elmulasztotta, így ítélete sérti a Kp. 2. § (1) bekezdésében megfogalmazott hatékony jogvédelem elvét, valamint a Kp. 2. § (4) bekezdésében rögzített kereseti kérelemhez kötöttség elvén keresztül az ítélet teljességének elvét is.
A Kúria e körben felhívta a korábbi bírói gyakorlatot is, amely szerint az alap- és módosító határozat egyetlen egységet képez, így azok külön elbírálására nem kerülhet sor. A Kúria rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság ehhez képest csupán az alaphatározatot bírálta el, ezáltal nem biztosított teljes körű jogorvoslatot. Az elsőfokú bíróság e mulasztásával olyan, az ügy érdemére kiható lényeges eljárási jogsértést követett el, amely miatt határozata érdemi felülbírálatra alkalmatlan. A Kúria az új eljárásra iránymutatásként előírta, hogy az elsőfokú bíróságnak az alperes alaphatározatát a módosító határozattal együttesen kell elbírálnia.
Jelen határozatában a Kúria megerősítette azt a hosszú ideje óta uralkodó elvi tételt, miszerint a hatósági döntés módosítása esetén a módosító döntés jogszerűsége kizárólag az „alapdöntéssel” együtt, egy perben ítélhető meg (ld. pl. Kúria Kfv.I.35.197/2012/7.; Kfv.III.37.365/2013/6.; Kfv.I.35.524/2015/8.; Kfv.I.35.234/2016/5.; Kfv.I.35.334/2016/6.; Kfv.II.37.943/2020/5.; Kfv.III.37.098/2023/8.). Amennyiben tehát a hatóság módosítja döntését, és a felperes a Kp. 83. § (5) bekezdése alapján a módosító döntés jogszerűségét is vitatja, akkor a bíróság köteles ennek jogszerűségét is vizsgálni. Kiemelendő ugyanakkor, hogy ez nem csak a kereseti kérelem kimerítése miatt elengedhetetlen, hanem egyúttal logikai szükségszerűség is. A módosítással ugyanis az alapdöntés eredeti formájában megszűnik létezni, hiszen a módosító döntés abba lényegében „beleépül”, ekként pusztán az alapdöntés eredeti tartalmának felülvizsgálata és annak megsemmisítése fogalmilag kizárt (ld. ehhez Kovács András György – Kárász Marcell: A módosított és visszavont hatósági döntések kezelése a közigazgatási perjogban. Jogtudományi Közlöny, 2023/9. szám, 403-404.).
Szerző: Kárász Marcell
Hivatkozott döntés: Kfv.III.45.130/2023/8.
Jelentkezési felhívás – MUNKAJOGI SZAKJOGÁSZ posztgraduális képzésre