Az örökhagyó (a felperes édesanyja) a 2015. május 28. napjára keltezett végrendeletében a tulajdonát képező ingatlant és minden ingó vagyonát az alperesre hagyta, mivel ő ápolta és gondozta betegségében a saját lakásában, ő volt az egyetlen támasza.
Az örökhagyó a végrendeletében kinyilatkoztatta, hogy a felperessel semmilyen kapcsolatot nem tartott, egyúttal őt az öröklésből kitagadta.
A végrendeletet annak keltezése időpontjában egy ügyvéd szerkesztette meg, azt az alperes részére zárt borítékban átadta, majd pedig az alperes azt az örökhagyónak adta át. Az örökhagyó és a két tanú néhány nap múlva írta alá a végrendeletet.
Az örökhagyó 2015. június 7-én elhunyt.
A közjegyző a hagyatékátadó végzésével hagyatékként a perbeli ingatlant az alperesnek átadta.
A felperes keresetében a végrendelet érvénytelenségének megállapítását kérte és kérte elrendelni a perbeli ingatlanra a tulajdonjoga 1/1 arányú bejegyzését az ingatlan-nyilvántartásba öröklés címén. Arra hivatkozott, hogy a végrendeletet nem az örökhagyó írta alá, illetve nem két tanú együttes jelenlétében írta alá. Hivatkozott továbbá arra is, hogy nem akkor és nem ott készült a végrendelet, ahogy az okirat tartalmazza, nem állapítható meg, hogy az örökhagyó ismerte-e a tanúkat, a tanúk az örökhagyó személyazonosságának tanúsítására nem voltak képesek.
A felperes másodlagosan a végrendelet részleges érvénytelenségének megállapítását kérte a kitagadására vonatkozó rész tekintetében, és kérte a kötelesrésze kiadását akként, hogy a bíróság kötelezze az alperest 5.300.000 forint megfizetésére. Előadta, hogy a megjelölt kitagadási okok teljes mértékben alaptalanok.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a perbeli végrendelet érvénytelen, és megkereste a földhivatalt a perbeli ingatlan vonatkozásában a felperes tulajdonjogának bejegyzésére.
Az elsőfokú bíróság a végrendelet alaki érvényessége körében vizsgálta, hogy keltének helye és ideje kitűnik-e az okiratból. Megállapította, hogy a végrendeletből a végrendelkezés ideje, a végrendelet aláírásának a valós időpontja nem tűnik ki. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint ezért úgy kell tekinteni, hogy a végrendelet nem tartalmaz keltezést, ezért az a Ptk. 7:17. § (1) bekezdésének első fordulata alapján érvénytelen.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és a végrendelet érvénytelenségének a megállapítása és a hagyaték átadása iránti keresetet elutasította.
A másodfokú bíróság nem osztotta az elsőfokú bíróság azon álláspontját, hogy ha az okiratból a végrendelet aláírásának a valós időpontja nem tűnik ki, azt úgy kell tekinteni, hogy az nem tartalmaz keltezést. A Ptk. 7:17. § (1) bekezdése alapján az okiratnak a készítése helyét és idejét feltétlenül tartalmaznia kell. Ha az okirat ezeket az adatokat tartalmazza, akkor az – függetlenül attól, hogy ezek az adatok helyesek vagy tévesek-e, vagyis a végintézkedés valóságos helyével és idejével megegyeznek-e – az alaki érvényességi követelménynek megfelel. Egymagában ezeknek az adatoknak a téves megjelölése a végintézkedés érvénytelenségét nem vonja maga után, hanem – szükség esetén – a valóságos adatok bizonyításának nyitja meg az útját. Ebben az esetben a keltezés bizonyított valóságos helye és ideje esetleg a végrendelet anyagi jogi érvénytelenségét eredményezheti.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint mindezek alapján az elsőfokú bíróság által megállapított okból a végrendelet érvénytelensége nem állapítható meg. A végrendeletnek a felperest kitagadó rendelkezése vonatkozásában a másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a Ptk. 7:78. § (2) bekezdése alapján a kitagadás érvényes.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmet a Kúria nem találta alaposnak.
A Kúria is megállapította, hogy az adott esetben tény az, hogy a végrendelet keltezésének idejéhez képest azt az örökhagyó és a tanúk néhány nappal később írták alá. A régi Ptk.-hoz kapcsolódó bírói gyakorlat következetes volt abban, hogy a végintézkedés keltezésének – és a keltezés helyének – a téves vagy nem megfelelő megjelölése önmagában a végintézkedés érvénytelenségét nem vonja maga után, hanem – szükség esetén – a valóságos adatok bizonyításának az útját nyitja meg. Figyelembe véve a végintézkedés egyszerűbbé tételére vonatkozó jogalkotói szándékot – amely a Ptk. 7:17. § (1) bekezdésében is megjelenik –, és azt a tényt, hogy az adott esetben nem merült fel olyan ok, amely a végrendelet aláírása valóságos idejére tekintettel anyagi jogi érvénytelenséget eredményezhetne, a Kúria a másodfokú bírósággal értett egyet abban, hogy ebből az okból a végrendelet érvénytelensége nem állapítható meg. A Kúria nem tartotta indokoltnak ebben a körben a korábbi Ptk.-hoz kapcsolódóan kialakult bírói gyakorlat megváltoztatását.
A Kúria egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy a másodfokú bíróság ítélete a végrendelet helyét illetően tévesen a régi Ptk. szövegét idézi. A Ptk. – amint arra annak indokolása is rámutat – a régi Ptk.-hoz képest nem kívánta fenntartani azt a rendelkezést, amely szerint a végrendelet keltének helye is tűnjék ki magából a végrendeletből. Ezzel a jogalkotó célja a végintézkedés könnyítése volt. Erre tekintettel a Ptk. 7:17. § (1) bekezdése csak azt írja elő, hogy az okiratból a készítésének ideje kitűnjék.
Jogeset száma: BH 2021. 334.
Szerző: Bodzási Balázs
A távollévők közötti jognyilatkozatok hatályosulása