Az Alkotmánybíróság a 31/2021. (XII. 1.) AB határozatában – a Fővárosi Törvényszékről érkezett bírói előterjesztést elbírálva – megállapította, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azáltal, hogy a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 459. § (1) bekezdés 18. pont a)-b) alpontjaiban nem az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből fakadó követelményeknek megfelelően szabályozta a kábítószer fogalmát. Ezért felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2022. szeptember hó 30. napjáig tegyen eleget.
A most alkotmányellenesnek minősített kodifikációs megoldással és azt az AB elé terjesztő büntetőbírói indítvánnyal novemberi cikkünkben foglalkoztunk. A szabályozás bemutatásától jelen cikkben ezért eltekintünk. Az Alkotmánybíróság decemberi határozatában a kábítószerlisták hatályos szabályozási technikáját a jogbiztonság alkotmányos követelményével összeegyeztethetetlennek találta. Fontos, hogy a határozat nem egyes jogszabályok alkotmányellenességét mondta ki, hanem a Btk. fogalommeghatározásaiból és a kábítószerlistákat tartalmazó háttérjogszabályokból álló szabályozási struktúrát egészében, egymásra vonatkoztatva találta a jogbiztonság követelményét sértőnek. A kábítószer büntetőjogi fogalmát meghatározó Btk. 459. § (1) bekezdés 18. pont a) és b) alpontjai nem az Egységes Kábítószer Egyezmény, valamint a Pszichotróp Egyezmény nemzetközi szerződésekben foglalt, hatályos szabályaira és nem az azokhoz mellékelt hatályos és aktuális jegyzékekre tartalmaznak utalást, hanem az egyezményeket kihirdető 1965. évi 4. tvr.-re és 1979. évi 25. tvr.-re, valamint az azokban szereplő jegyzékekre hivatkoznak.
Az egyezmények hatálybalépése óta ugyanakkor az ENSZ Kábítószerügyi Bizottságának (CND) számos, a kábítószerlistákat módosító, bővítő határozata született, amelynek eredményeként az egyezmények mellékletei ma már több ponton is eltérnek az eredeti és Magyarországon kihirdetett jegyzékektől. E módosítások – nagy részét – a jogalkotó külön, elszórt törvényekben hirdette ki (ilyen pl. a novemberi cikkünkben említett 2021. évi CX. és CXI. törvény), és e módosításokat a Btk. fogalommeghatározásában említett 1965. évi és 1974. évi törvényerejű rendeletekbe nem inkorporálta. Az AB határozata ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy ennek a szabályozási megoldásnak azért van különös jelentősége, mert a Btk. kifogásolt értelmező rendelkezése a kábítószer fogalmának a meghatározásakor ezen törvényekre nem, csupán az egyezményeket kihirdető törvényerejű rendeletekre tartalmaz utalást. A fentiek alapján pedig nyilvánvaló, hogy a törvényerejű rendeletek nem a hatályos jegyzékeket tartalmazzák, azokból az aktuálisan kábítószernek minősülő anyagok listája nem ismerhető meg teljeskörűen (Indokolás [82]). A szabályozás értékelésekor az Alkotmánybíróság figyelembe vette a szabályozás célját és a címzettek körét. Jelentőséget tulajdonított ezért annak, hogy a vizsgált értelmező rendelkezés nem csupán büntetőjogi ismeretekkel rendelkező szakemberek, hanem valamennyi állampolgár számára tartalmaz iránymutatást arra vonatkozóan, hogy mely anyagok minősülnek kábítószernek, és alapoznak meg ennek következtében büntetőjogi szankcionálást. Ezért a szabályozással szemben követelmény, hogy az az általános ismeretekkel rendelkező állampolgár számára is egyértelmű, felismerhető üzenetet hordozzon: a szakmai ismeretekkel nem rendelkező állampolgár is meg tudja állapítani, aktuálisan mely anyagok minősülnek hazánkban kábítószernek (Indokolás [83]).
Ezt az elvárást a Btk. értelmező rendelkezése – a teljes szabályozási háttér figyelembe vétele mellett – nem teljesíti. A Btk. rendelkezés magában nézve, a törvényerejű rendeletekre utalással kellően meghatározott norma, ezért a jogbiztonság sérelme itt nem önmagában a Btk. rendelkezéséből fakad, hanem abból a hiányosságból, hogy a kábítószereket meghatározó külön törvények a Btk. alapján nem fellelhetők. Ezért a Btk. értelmező rendelkezésének megsemmisítése helyett az AB jogalkotói mulasztást állapított meg. A mulasztással összefüggésben pedig azt is rögzítette, hogy a bírói indítvány alapjául szolgáló, konkrét ügyben fennálló és a szabályozás hiányosságából fakadó alaptörvény-ellenesség kiküszöbölésére – a megsemmisítéshez hasonlóan – nem megfelelő eszköz az alkalmazási tilalom kimondása. Az indítványozó problémáját, amely abból fakad, hogy a konkrét ügyben a vádlottak terhére rótt bűncselekmény elkövetési tárgyaként szereplő anyag nem minősül kábítószernek a Btk. 459. § (1) bekezdés 18. pont a)-b) alpontjai alapján, ezen rendelkezések alkalmazásának a kizárása nem oldaná meg [Indokolás (100)]. Ezért az AB a konkrét büntetőügyben a Btk. fogalommeghatározása alkalmazásának tilalmát nem mondta ki.
Ez – a mulasztási jogkövetkezményből fakadó – megoldás azonban szükségszerűen veti fel a kérdést, hogy a Btk. értelmező rendelkezése alapján nem felleltározható, azaz nem a törvényerejű rendeletekben, hanem az elszórt törvényekben meghatározott kábítószerekre elkövetett cselekmények miatt helye van-e továbbra is a büntetőjogi felelősség megállapításának. Továbbá ebből a szempontból van-e, lehet-e jelentősége annak, hogy a jogalkotó 2022 szeptemberéig kapott határidőt a jogbiztonságot kielégítő szabályozás megalkotására?
Álláspontunk szerint a külön törvényekben elszórtan szabályozott kábítószerfajtákról nem jelenthető ki, hogy azok a belső jog szempontjából nem minősülnek kábítószernek, hiszen e minőségüket hatályos törvények mondják ki. Kábítószerekről van tehát szó, ez az objektív helyzet pedig akkor sem változna, ha a jogalkotó esetleg a türelmi idő lejárta után sem módosítana a fennálló szabályozási struktúrán. A büntetőjogi jogkérdés szempontjából tehát az AB által szabott türelmi időnek semmilyen jelentősége sincs.
A jogbiztonság követelményének sérelme itt kifejezetten a szabályozásnak a norma címzettje általi megismerhetetlenségéből, elérhetetlenségéből fakad, amit a büntetőjogi felelősség vizsgálatánál – az előbb írtak fényében – nem a tényállás objektív oldalán (elkövetési tárgy, kábítószer vagy sem) kell figyelembe venni, hanem a kábítószer-bűncselekmények elkövetéséhez szükséges szándékosság, az elkövetői tudattartalom szempontjából. A büntetőjogban is generális tétel, hogy a jogban való tévedés, a jog nem ismerete önmagában nem mentesít a felelősség alól. A kábítószer-szabályozás vonatkozásában viszont éppen az látható, hogy a szabályozás – az alkotmányosság követelményét sértő módon – nem ismerhető meg. Ez viszont – álláspontunk szerint – megalapozza a Btk. 20. § (2) bekezdésében meghatározott társadalomra veszélyességben való tévedés hivatkozhatóságát azon kábítószerek vonatkozásában, amelyek a Btk. 459. § (1) bekezdés 18. pont a)-b) alpontjaiban írt törvényerejű rendeletekben nem szerepelnek. Ha a szabályozásról maga az AB mondja ki, hogy annak tartalma feltárhatatlan, akkor ezt a tévedést relevánssá tevő, így a büntetőjogi felelősség alól mentesítő alapos oknak lehet tekinteni. A Btk. 20. § (2) bekezdésében megkövetelt alapos ok fennállását valójában – implicite – maga az AB határozat mondja ki.
Az elkövető tudattartalmát, így a társadalomra veszélyesség tudatát is mindig egyénenként kell a büntetőeljárásban vizsgálni. Éppen ezért előfordulhat, hogy például olyan bűnismétlő esetén, akit korábban már egy a Btk. értelmező rendelkezésében egyébként nem listázott kábítószerre elkövetett cselekmény miatt ítéltek el, a tilalmazottságban való tévedésre egy most folyamatban lévő büntetőügyben már nem hivatkozhat. Más vádlottak esetén viszont felmerül a tilalmazottságban való tévedés lehetősége.
Éppen ezért fontos, hogy a jogalkotó minél gyorsabban, a 2022. szeptemberi határidő előtt alkossa meg a jogbiztonság követelményét kielégítő kábítószerszabályozást.
Szerző:
Szomora Zsolt
Első Magyar Jogi Könyvszalon interjúk