Az Alkotmánytanács (CC) eljárását még 2020. októberében kezdeményezte a Semmitőszék (Cour de Cassation), összesen négy QPC kérdésben, amelyek a 2009. november 24-én elfogadott 2009-1436. sz. (büntetésvégrehajtási) törvény (loi) 22. és 35. cikkeinek az alkotmány alapjogokat garantáló rendelkezéseivel voltak kapcsolatosak, de a 2021. január 21-én közzétett határozatában a CC tekintettel volt a francia Be. egyes rendelkezéseire és az Alkotmánytanácsra vonatkozó törvényi és rendeleti szabályokra is.
A 2009-es törvény egyik kifogásolt rendelkezése (22. cikk) szerint a fogvatartási hely vezetése biztosítja a fogvatartottak méltóságát és alapjogait, és csak a fogvatartással, a biztonság fenntartásával, az intézmény rendjének védelmével, valamint a visszaesés megelőzésével és az áldozatok védelmével lényegileg összefüggő korlátozásokat alkalmazhat – tekintettel a fogvatartottak életkorára, egészségi állapotára, fogyatékosságára vagy személyiségére. A törvény 35. cikke a családtagokkal való kapcsolattartás kapcsán kimondja, hogy az a családtagok által megvalósított látogatások során érvényesül, vagy akkor, ha az elítélt helyzete megengedi azt, hogy látogatás céljából a büntetésvégrehajtási intézmény elhagyására engedélyt kaphasson. Látogatásokra a családtagoknak legalább heti 3 alkalommal kell lehetőséget adni, míg az elítéltek számára legalább heti egy alkalommal. A szabályozásból az is kiderül, hogy az illetékes közigazgatási hatóság az ilyen engedélyek kiadását – indokolt határozatban – kizárólag a rend és a biztonság fenntartása, valamint bűncselekmény elkövetésének megelőzése okán tagadhatja meg.
Az ügyben érintett indítványozó érvelése szerint e szabályok nem számolnak a családi kapcsolattartáshoz kapcsolódó jog érvényesülésével egy (előzetes) letartóztatásban lévő személy esetében a nyomozás időtartama alatt a fogvatartás helyének megállapítása kapcsán. Amennyiben tehát a fogvatartás helye túl távol esik a családi lakóhelytől, így a fogvatartottat megfosztják a családtagokkal való kapcsolattartás jogától. Más szóval „e rendelkezések figyelmen kívül hagyják a normális családi élet viteléhez való jogot”. Az elsőbbségi alkotmányossági kérdés tehát a fent ismertetett jogi szabályok azon részére vonatkozik, amelyek rögzítik, hogy a fogvatartottaknak „joguk van ahhoz, hogy őket családtagjaik vagy más személyek meglátogassák, legalább hetente három alkalommal”, tekintettel a látogatást korlátozó jogalapokat rendező 35. cikk rendelkezéseire.
A CC szerint a jogalkotó felelőssége, hogy az alkotmány 34. cikke alapján a büntetőeljárásokra vonatkozó garanciális szabályokat megállapítsa az (előzetes) letartóztatásba (détention provisoire) vett személyek vonatkozásában. Az ezen személyek számára biztosított alkotmányos jogok között foglal helyet a családi élet viteléhez fűződő jog (droit de mener une vie familiale), amely az 1946-os alkotmány preambulumának (ti. „alkotmányossági blokk” ezen részének, ld. Boissy, 2002, 13-21.) 10. bekezdéséből ered. Annak ténye, hogy a jogalkotó nem vagy tévesen ismerte fel jogalkotási kötelezettségének létét egy adott kérdésben, a CC szerint nem hozható fel hivatkozásként elsőbbségi alkotmányossági kérdés alátámasztására, csak abban az esetben, ha ez a tévedés egy az alkotmány által védelmezett jogra vagy szabadságra önmagában hatással van.
A CC mérlegelése alapján pedig a nyomozás időtartama alatt az indítvány által kifogásolt szabályok egyike sem gátolja a fogvatartott személy (vagy családja) lakóhelyének figyelembevételét a fogvatartás helyének meghatározásakor. Ilyen esetekben az elsődleges szempont annak a „közelségnek” a biztosítása, amely a nyomozásban érintett személyek (terheltek) és a nyomozás során eljáró szervek vonatkozásában releváns. A hely megválasztását tehát alapvetően a nyomozás érdekei orientálják és azt egyszerűsítsék, hogy a nyomozás során adott esetben a terhelt fizikai megjelenése az eljáró bíró előtt vagy nyomozati cselekményeknél biztosítható legyen.
Ezen a felül a CC tekintetbe vette azt is, hogy a nyomozás során számos szabály biztosítja az eljárás alá vont személy és családja kapcsolattartását, amelyek lehetővé teszik a legalább heti három alkalommal történő érintkezést. Ha a lakóhely és a fogvatartás helyetti távolság miatt ezen garancia hatékonysága változó, akkor más rendelkezések segítik a családi kapcsolatok ápolását, többek között pl. egy három havonta egyszeri családi életre alkalmas meg nem figyelt egységben (UVF, unité de vie familiale), ezen kívül pedig például szóban (telefonon) és írásban is kapcsolatot tarthat a családtagjaival a fogvatartott.
Az irányadó szabályok áttekintését követően a CC arra a következtetésre jutott, hogy a jogalkotót nem terheli alkotmányos felelősség mulasztás miatt a családi élethez való jog érvényesítéséhez kapcsolódó jogi garanciák kidolgozásának hiányosságaival kapcsolatban. Az indítványokat elutasította és az abban támadott rendelkezések alkotmányosságát állapította meg.
Szerző: Sulyok Márton
A járvány és a munka világa