A Kúria döntése:
A BH2025. 61. szám alatt publikált végzés ratio decidendije így szól: A védő nem a terhelt perbeli képviselője, hanem a büntetőeljárásban önálló jogosultságokkal és kötelezettségekkel részt vevő személy. Eljárási jogai így nem a terhelt képviseletében gyakorolt, átruházott jogosítványok. Erre tekintettel a perújítási indítványt előterjesztő terheltet kizárólagosan megillető jogorvoslati jog gyakorlásáról sem nyilatkozhat a saját nevében, még akkor sem, ha rögzíti, hogy a fellebbezést a terhelt utasítására jelenti be.
A konkrét ügyben a perújítási indítványt a terhelt terjesztette elő, az ennek nyomán eljáró ítélőtábla pedig az indítványt elutasította. Az elutasító végzés ellen a védő a „terhelt utasítása alapján” fellebbezést jelentett be, az ítélőtábla felhívására ezt akként pontosítva, hogy a terhelt fellebbezését nyújtotta be. Az ítélőtábla – a pontosítással – a fellebbezést joghatályosnak tekintette, azt nem utasította el, így kellett arról a Kúriának döntést hoznia.
A Kúria szerint a fellebbezés nem a jogosulttól származik. Az elutasító végzés indokolása kiemeli, hogy bár általánosságban az elsőfokú bíróság nem ügydöntő végzése ellen fellebbezésnek van helye a másodfokú bírósághoz, ha azt a Be. nem zárja ki [Be. 579. § (2) bek.], azonban a perújítási indítvány elutasításáról rendelkező végzés elleni fellebbezési jogot a Be. 645. § (2) bekezdése kizárólag az indítványozóra szűkíti le. Mivel a perújítási indítványt a konkrét ügyben a terhelt jelentette be, ez megfosztja a védőt a terhelt számára biztosított fellebbezési jog gyakorlásától (Indokolás [8] és [15]).
A végzés hangsúlyozza, hogy a védő a büntetőeljárás önálló eljárási jogosultságokkal felruházott és kötelezettségeket szem előtt tartani köteles, a terhelttől elkülönült szereplője. Azaz, a védő a büntetőeljárás önálló perbeli személye, ezért jogai nem átruházott, hanem önálló eljárási jogosítványok. A védő a büntetőeljárásban önálló jogokkal és kötelezettségekkel bíró személyként nem a terhelt perbeli képviseletét látja el. A képviselet ugyanis – a polgári jog általános szabályaival összhangban [Ptk. 6:11. § (1) bek.] – azt jelenti, hogy a képviselt személy (jelen esetben: eljárásbeli) jogait képviselője útján gyakorolja. A büntetőeljárásban azonban meghatalmazott képviselő – mint önálló eljárási jogosultságokkal nem rendelkező segítő – kizárólag a sértett, a vagyoni érdekelt és az egyéb érdekelt helyett járhat el, e személyek Be.-ben biztosított jogait a saját nevében gyakorolva [Be. 61. § (1) és (2) bek.]. A védő azonban az előbbiek szerint nem a terhelt perbeli képviselője, ezért a terheltet megillető jogorvoslati jog gyakorlásáról sem nyilatkozhat a saját nevében (Indokolás [16]-[19]).
Ezért a védő a perújítási indítvány elutasításáról rendelkező végzés kézbesítését követően a terhelt jogorvoslati nyilatkozatának megtételét jogi tanácsadással, a terhelt írásban benyújtandó fellebbezését tartalmazó okirat megszerkesztésével vagy akár annak a bíróságra való eljuttatásával mozdíthatja elő. A fellebbezést hordozó okiratból azonban ki kell tűnnie, hogy az nem védő, hanem – a fellebbezési joggal egyedül rendelkező – terhelt jogorvoslati nyilatkozata. Ez pedig egyedül abban az esetben teljesül, ha a fellebbezést a terhelt aláírásával látja el (Indokolás [20]-[21]).
Ennek hiányában a védő jogorvoslati nyilatkozata nem joghatályos, ezért azt – mint nem a jogosulttól származót – el kell utasítani.
Észrevételek a döntéshez:
A Kúria végzése pontosan határolja el egymástól a védő és a képviselő eljárási pozícióit; ez alapján, valamint a perújítást elutasító végzéssel szembeni fellebbezési jogot szabályozó Be. 645. § (2) bekezdésének szigorú értelmezésével jut az ítélőtáblával és Legfőbb Ügyészséggel is ellentétes következtetésre a fellebbezési jogosultság kérdésében. A végzés indokolásából kivehetően, az ítélőtábla és a Kúria valójában egyetértettek abban, hogy fellebbezési joga – eredeti indítványozóként – csak a terheltnek van, az ítélőtábla azonban megfelelő megoldásnak látta ennek tisztázását a védővel: a védő az ítélőtábla felhívása nyomán pontosította, hogy a terhelt fellebbezését nyújtja be. A Kúria és az ítélőtábla között értelmezésbeli különbség tehát valójában nem a fellebbezési legitimáció kérdésben, hanem a fellebbezési jog gyakorlásának módja tekintetében van. Erre nézve a Kúria rögzíti, hogy a terhelt a fellebbezési jogát csak önállóan gyakorolhatja, védőjén keresztül nem, és az önálló joggyakorlás a terhelt aláírását követeli meg alaki feltételként.
A Be. 645. § (2) bekezdésére vonatkozó kúriai érvelés központi tétele ebben a mondatban ragadható meg: „Mivel a perújítási indítványt a konkrét ügyben a terhelt jelentette be, ez megfosztja a védőt a terhelt számára biztosított fellebbezési jog gyakorlásától.” (Indokolás [15])
Kérdés, hogy ha a terhelti és a védői jogok Be.-beli viszonyrendszerét, valamint a fellebbezési jogot szabályozó rendelkezés célját egymásra vetítjük, akkor szükségszerű-e az, hogy erre a rendelkezésre az adott perhelyzetben a védői jogot korlátozó normaként tekintsünk, vagy más értelmezés is elképzelhető.
A védő eljárási helyzetét szabályozó generálklauzula, a Be. 42. § (1) bekezdés szerint: „A védő – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – teljeskörűen gyakorolhatja a terhelt mindazon jogát, amely jellegénél fogva nem csak a terhelt személyéhez fűződik. A védő e jogokat önállóan, védői jogokként gyakorolhatja.” Érdekes módon a kúriai végzés e rendelkezésnek a második mondatát veszi alapul, az önálló eljárási pozíció hangsúlyozásával, de az első mondatot nem vonja be az értelmezésbe. Az első mondat alapján ugyanis azt a kérdést kell feltenni, hogy a Be. 645. § (2) bekezdése tekinthető-e olyan eltérő rendelkezésnek, amely a terhelti jogok gyakorlását a védő számára kizárja.
A kommentárirodalom kiemeli, hogy a Be. 42. § (1) bekezdése a védelem egységességét is igyekszik kifejezni, másrészt a büntetőeljárás egészén átívelő rendelkezésként funkcionál. Alig néhány olyan jogosultság van, amit – annak természeténél fogva – csak a terhelt gyakorolhat; ilyen például a vallomástétel joga vagy az utolsó szó jogán tett felszólalás [Békés Ádám: „42. §” In: Polt (főszerk.): Nagykommentár a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvényhez. Wolters Kluwer. 2025. évi Jogtár-formátumú kiadás]. A terhelti és a védői jogok viszonyrendszerét illetően a kúriai kommentár hangsúlyozza, hogy a terhelt nemcsak a saját jogait gyakorolja, hanem némely esetben a védő jogainak gyakorlását is kontrollálja. Ugyanakkor a védőnek nincs eljárásjogi lehetősége arra, hogy a terhelt jogainak gyakorlását kontrollálja. Vagyis a terheltet megillető jogok egyfelől a védőt megillető jogok forrását, másfelől kontrollját képezik. Külön kiemeli, hogy minden olyan jogorvoslat megilleti a védőt, amivel a terhelt is rendelkezik [Márki Zoltán – Harangozó Attila: „42. §” In: Belegi (szerk.): Büntetőeljárás jog I-II. – új Be. – Kommentár a gyakorlat számára. ORAC. Jogkódex (2024. szeptember 1.)].
A jogorvoslatot illetően ezt a felfogást támasztják alá a Be.-nek a felülvizsgálati indítványra és a perújítási indítványra vonatkozó tételes rendelkezései is, amelyek a védőnek e rendkívüli perorvoslatok indítványozásának jogát feltétel nélkül biztosítják [639. § (2) bekezdés; 651. § (2) bekezdés], kontrollként ugyanakkor lehetővé teszik a terheltnek, hogy a védő ilyen indítványait visszavonja [640. § (2) bekezdés; 654. § (2) bekezdés]. Ellenben ilyen kontrollehetősége a rendes jogorvoslatot képező fellebbezés körében nincsen a terheltnek.
Ha pedig a perújítási indítványt elutasító végzéssel szembeni fellebbezési jogot a perújítást indítványozóra szűkítő Be. 645. § (2) bekezdésének szabályozási célját keressük (teleologikus értelmezés), az leginkább abban ragadható meg, hogy ha egy egyébként arra jogosult eleve nem is kezdeményezett perújítási eljárást, akkor egy elutasító döntéssel szemben nincs értelme megnyitni a jogorvoslati jogát, hiszen magát a jogerős döntést eleve nem támadta. A terhelt és a védő joghelyzete azonban kölcsönösen egybefonódik, a védői jogok önállósága mellett is. Amíg az érthető, hogy ügyészi vagy terhelti/védői pozícióban történő indítványozás esetén a fellebbezési jog a másik fél számára kizárt, addig a védő és a terhelt egymással összefonódó pozícióiban ez a kizáró viszony kevésbé egyértelmű. És amíg az egyéb indítványozási jogosultak közül a terhelt oldalán lévő törvényes képviselő és különböző hozzátartozók [Be. 639. § (2) bekezdés d)-f) pont] jogosultsága kivételes és egyedi törvényi felhatalmazáson alapul, az ő esetükben a képviseleti jog elismerése abszolút kizárható, addig a védő esetén a képviseleti jog kizártsága szintén nem jelenthető ki kategorikusan.
A védelem és a képviselet viszonyában éppen a már idézett kúriai kommentár fogalmazza meg a következőt: „A védő nem csupán a terhelt képviselője, hanem a büntetőeljárás önálló résztvevője, aki részben a terhelt akaratától független funkciókat is teljesít. A törvény ennek megfelelően szabályozza a védő kötelességeit és jogait.” [Márki Zoltán – Harangozó Attila: „42. §” In: Belegi (szerk.): Büntetőeljárás jog I-II. – új Be. – Kommentár a gyakorlat számára. ORAC. Jogkódex (2024. szeptember 1.)]. Ez a megközelítés sokkal inkább összhangban van a Be. rendszerével és a védői funkció jelentőségével. Azaz a védelem és a képviselet valójában a több és a kevesebb viszonyában vannak egymással, amiből éppen a kúriai végzéssel ellentétes következtetés fakadna: amit egy képviselő megtehet, azt a védő is szükségképpen megteheti. Az egyszerű képviselethez képest erősebb, önállóbb védői pozícióból következetlennek tűnik éppen a jogkör korlátozására, vagy ahogy a kúriai végzés fogalmaz, a fellebbezési jogtól való „megfosztásra” következtetni. Álláspontunk szerint a Be. 645. § (2) bekezdésének a védelem vonatkozásában ilyen korlátozó funkciója nem mutatható ki, azaz vitatható, hogy a 42. § (1) bekezdése szempontjából törvényi kivételnek lenne tekinthető.
Ebben az eljárási szabályrendszerben éppen ezért tűnik megfelelőnek az ítélőtábla által alkalmazott megoldás: a védő saját fellebbezési jogát az ítélőtábla sem vezette le a Be.-ből, ezért hívta fel a védőt a nyilatkozat tisztázására, a megtett pontosítás alapján pedig megengedte, hogy a védő a terhelt fellebbezési jogát képviselve azt joghatályosan bejelenthesse.
A határozat száma: Kúria Bpkf.II.1.020/2024/3 (BH2025. 61.)
Szerző: Szomora Zsolt
Megtartotta idei első rendezvényét a Bankjogi Szakág