E hónap elején már számot adtunk egy uniós szabályozási tervezet magánszféravédelmi összefüggéseiről, illetve arról, hogy a gyermekpornográfia elleni harc jegyben hogyan igyekszik erodálni a tervezet a magánszférához való jog európai garanciáit.
Az alább röviden bemutatott ügyben a már sokszor vizsgált francia Alkotmánytanács egy 2022. június végi döntésének rövid összefoglalója következik, amelynek alapját a semmitőszék büntetőügyekkel foglalkozó kamarájának (chambre criminelle) megkeresése képezte egy ún. QPC (question prioritaire de constitutionnalité), elsőbbségi alkotmányossági kérdés), tkp. konkrét, egyedi ügyben alkalmazott utólagos normakontroll indítvány alapján indult alkotmányossági felülvizsgálat eljárás keretében. (Bővebben ld. Mathieu Disant: Alkotmányos peres eljárás Franciaországban. Alkotmánybírósági Szemle, 2020/1.)
Az ügy a francia büntetőeljárási törvénykönyv (2016. június 3-i 2016-731. sz. törvénnyel módosított) 99-3. cikkének az Alkotmány által biztosított jogokkal és szabadságokkal való összhangjára vonatkozik. A kérdéses módosítás megerősítette a szervezett bűnözés elleni harcot, valamint a terrorizmus és annak finanszírozása elleni harcot, valamint a büntető eljárás hatékonyságának és garanciáinak javítását tűzte célul. Az indítvány ezen felül érintette ugyanezen törvény 99-4. cikkét is, amely az igazságszolgáltatásnak a bűnözés fejlődéséhez való igazításáról szóló rendelkezéseket tartalmazott.
A hivatkozott szakaszok szerint a nyomozási bíró vagy az általa kijelölt rendőr bármely módon
bármely olyan személyt, magán- vagy közintézményt, szervet vagy közigazgatási szervet amely valószínűleg rendelkezik az ügy kivizsgálása szempontjából lényeges adatok (beleértve a számítógépes rendszerből vagy személyes adatok kezeléséből származó adatokat is) – különösen digitális formában történő – átadására kötelezhet anélkül, hogy ezzel szemben a megkeresettek jogos ok nélkül hivatkozhatnának a szakmai titoktartási kötelezettségére. (vö. 99-3. cikk releváns része). E megkeresések megtagadása a 60-2. cikk szerint büntetendő is.
Az indítványozó a fenti rendelkezéseket azon az alapon bírálta, a magánélethez való jog (magánszféra) sérelmét állítva, mivel lehetővé teszik a nyomozási bíró vagy az általa kijelölt rendőr számára, hogy az ún. kapcsolati adatok (données de connexion, melyek problematikáját a nemzetbiztonság mint lényegi állami funkció vonatkozásában az ún. Quadrature ügyben korábban itt vizsgáltuk) közlését kérje, olyan esetben is, amikor a nyomozás bármilyen típusú bűncselekményre vonatkozhat, s nem áll fent a fentieket indokoló minősítő körülmény, továbbá azt sürgősség sem indokolja, és a lehetőség időbeli korlátozáshoz sem kötött.
(Megjegyzés: Az Alkotmánytanács az alábbiak szerint foglalja össze a kapcsolati adatok körét: „a személyek, valamint telefonos és digitális kapcsolataik, illetve az általuk használt köz-hozzáférésű online kommunikációs szolgáltatások azonosítására, lokalizálására szolgáló adatok. Természetüknél és sokféleségüknél fogva, valamint amiatt mert sokféle kezelés tárgyai lehetnek, a kapcsolati adatok azon eljárás alá vont személyekről, valamint adott esetben harmadik személyekről is számos és pontos adatot szolgáltatnak, amelyek különösen veszélyeztetik magánéletüket.”)
Itt utalunk Szomora Zsolt tavaly márciusban ezen a felületen megjelent egyik írására, amelyben egy észt büntetőeljárással kapcsolatos ügyben hozott EUB ítélet kapcsán merültek fel hasonló kérdések, amikor is a vádlottat kisértékű lopás, más bankkártyájának használata és bírósági eljárásban résztvevő személyekkel szembeni erőszak miatt vonták eljárás alá, s amelynek során bizonyítékként használták fel a vádlott olyan személyes adatait, amelyek többek között elektronikus hírközlési szolgáltatások igénybevétele közben keletkeztek (vagyis tkp. kapcsolati adatok).
Szomora összefoglalásában az EDH-t előterjesztő észt bíróság kérdéseire az EUB az alábbi választ adta: az e-privacy irányelv 15. cikk (1) bek. értelmezése szerint, tekintettel a Charta 7-8. cikkeiben és 52. cikk (1) bekezdésében rögzítettekre is, „az irányelvvel ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a bűncselekmények megelőzése, kivizsgálása, felderítése és üldözése céljából lehetővé teszi, hogy a hatóságok olyan forgalmi vagy helymeghatározó adatok összességéhez férjenek hozzá, amelyek információkat szolgáltathatnak az elektronikus hírközlő eszköz felhasználója által lebonyolított közlésekről vagy az általa használt végberendezések helyéről, és lehetővé tehetik az e felhasználó magánéletére vonatkozó pontos következtetések levonását, anélkül hogy e hozzáférés a súlyos bűncselekmények elleni küzdelmet érintő eljárásokra és a közbiztonságot érintő súlyos fenyegetések megelőzésére korlátozódna, függetlenül azon időszak hosszától, amelyre vonatkozóan az említett adatokhoz való hozzáférést kérik, valamint függetlenül az említett időszakra vonatkozóan rendelkezésre álló adatok mennyiségétől és jellegétől (Ítélet 45. bekezdés).”
Itt juthat eszünkbe, amit az EUB korábban az ún. adatvisszatartási irányelv érvénytelenné nyilvánítása kapcsán is kifejtett értelmezésében még 2014-ben, vagyis, hogy arányossági (és feltétlen szükségességre vonatkozó) megfontolások hiányában, a Charta rendelkezéseire is tekintettel, a szabályozás sérti az adatok és magánszféra védelmére vonatkozó uniós rendelkezéseket, ha korlátozás nélkül megengedhető ezen adatok beszerzése, megismerése. (Itt az uniós jogalkotó a védendő közérdeket [ti. közbiztonság, súlyos bűncselekmények megelőzése] megfelelően azonosította, azonban a szabályozásban az előbbi szempontokat nem megfelelően vette figyelembe.)
A mostani francia példára vetítve úgy tűnik, hogy a francia Alkotmánytanács az alkotmánnyal való összhang vizsgálata során nem tartotta szükségesnek ezen uniós jogi megfontolások figyelembevételét, annak ellenére, hogy a (francia) büntetőügyvédek egyesülete nevében beavatkozók azzal is érveltek, hogy a támadott rendelkezések lehetővé teszik a vizsgálóbíró (mint „nem független bíróság”) vagy az általa kijelölt rendőr számára, hogy kapcsolati adatokat kérjen, s ez sérti az uniós jog követelményeit, másrészt a védelemhez való jognak és a hatékony jogorvoslathoz való jognak való megfelelés elmulasztását eredményezi. (Az uniós jog sérelme vonatkozásában vélhetően a fentiekre próbáltak utalni a beavatkozók.)
Az Alkotmánytanács döntésében mindenekelőtt kijelentette, hogy az 1789. évi deklaráció 2. cikkében foglalt „szabadság” magában foglalja a magánélet tiszteletben tartásához kapcsolódó jogot is. Az Alkotmány 34. cikke értelmében pedig a jogalkotó feladata, hogy a polgároknak biztosított szabadságok alapvető garanciáit meghatározza, akár a bűncselekmények elkövetői felderítésének alkotmányos értéke mint cél és a magánélethez való jog tiszteletben tartásának „kibékítése” által. (Az Alkotmánytanács szerint a jogalkotó az előbbi alkotmányos értéket tűzte a megalkotott szabályok céljaként.)
Az Alkotmánytanács érvelése értelmében a francia büntetőeljárási törvény 175-2 és 221-1 szakaszai értelmében a nyomozás időtartama nem haladhatja meg, a nyomozási bíró (tkp. juge d’instruction, vizsgálóbíró) felügyelete mellett, az alábbi faktorok tekintetében ésszerűnek tekintett határidőt: (i) a vád tárgyát képező cselekmény súlya, (ii) az igazság kiderítéséhez szükséges nyomozati cselekmények komplexitása (complexité des investigations nécessaires à la manifestation de la vérité), (iii) a védelemhez való jog részjogosítványainak gyakorlása. (Érdekes továbbá, hogy a bűncselekmények súlyára vonatkozó, fentiekben is említett alkotmányossági, arányossági szempont a francia értelmezésben a határidő számítása kapcsán jelenik meg résztényezőként, s azt az Alkotmánytanács nem önálló faktorként vette figyelembe a szabályozás alkotmányosságának vizsgálatakor.)
A francia büntetőeljárási szabályozás vizsgálatával kapcsolatban az Alkotmánytanács végül arra a megállapításra jutott, hogy az – a magyar AB gyakorlatából is már ismert kifejezéssel – megfelelő egyensúlyt (itt: conciliation équilibrée, ti. „kiegyensúlyozott kibékítés”) teremt a bűncselekmények elkövetői felderítésének alkotmányos értéke mint cél és a magánélethez való jog között, ezért a kifogásolt szabályozás összhangban van az alkotmánnyal.
Szerző: Sulyok Márton
A jogalkotás elmulasztotta a kuruzslás büntetőtörvényi tényállásának az Alkotmánybíróság által előírt módosítását