1. Bevezetés
A magyar büntetés-végrehajtás rendszerében a „veszélyhelyzet ideje alatt egyes büntetés-végrehajtási szabályok eltérő alkalmazásáról szóló” 6/2023. (II. 21.) BM rendelet (továbbiakban: BM rendelet) honosította meg az otthonápolási őrizet intézményét. A BM rendelet 3. § (1) bekezdése alapján az a krónikus betegségben szenvedő elítélt, akiről a büntetés-végrehajtási intézet orvosa – szükség esetén szakorvos bevonásával – megállapította, hogy az alapvető szükségleteinek kielégítésére nagyobbrészt vagy teljes mértékben önállóan képtelen, mindennapi életvitelében folyamatos segítségre, ápolásra szorul, és egészségi állapotában meghatározható időn belül érdemi javulás nem várható, otthonápolási őrizetbe helyezhető, ha van olyan személy, aki írásban tett nyilatkozatban vállalja a gondozását.
Az otthonápolási őrizet tehát a szabadságvesztés végrehajtásának speciális módját jelenti. Célja a krónikus betegségben szenvedő, önellátásra részben vagy teljes mértékben képtelen elítélt otthoni környezetben, illetve civil vagy egyházi fenntartású intézményben történő ápolásának, gondozásának – ezáltal rehabilitációjának – elősegítése. Ahogy az otthonápolási őrizetről készült bv. tájékoztató is kiemeli, e fogvatartottak esetében a szabadságelvonás nem tudja elérni a célját, mivel kizárólag betegszobai körülmények között, egészségügyi felügyelet mellett biztosított az elhelyezésük, oktatásban, szakmai képzésben, munkáltatásban nem tudnak részt venni, és a különböző reintegrációs célú programokba sem vonhatók be.
(https://bv.gov.hu/sites/default/files/tajekoztato_az_otthonapolasi_orizetrol.docx).
A jogintézmény 2023 februárja óta létezik, azt a veszélyhelyzeti jogalkotás keretében adott rendeleti szabályozással vezették be, a Bv. törvénybe (2013. évi CCXL. törvény) való beiktatására a mai napig nem került sor. A szabályozási megoldás szerint az otthonápolási őrizetre – a BM rendeletben szabályozott eltérésekkel – a Bv. törvény reintegrációs őrizetre vonatkozó végrehajtási szabályait kell alkalmazni (Bv. tv. 187/A-187/F. §). Ezen túl pedig értelemszerűen irányadók a reintegrációs őrizet elrendelésére és megszüntetésére vonatkozó eljárás különleges szabályai is (Bv. tv. 61/A-D. §).
A konkrét ügy alapját képező alkotmányjogi panasz ebben az összetett szabályozási helyzetben született, az egymásra utaló normák bírói alkalmazását támadta.
2. Az alkotmányjogi panasz
A szabadságvesztését töltő indítványozó védője indítványozta az otthonápolási őrizet elrendelését, melyhez a súlyos betegséggel diagnosztizált indítványozó is csatlakozott. Az Állampusztai Országos Büntetés-Végrehajtási Intézet nem támogatta az otthonápolási őrizet elrendelését figyelemmel a bv. orvos által kiállított véleményre, amely szerint az indítványozó képes alapvető szükségleteinek önálló kielégítésére, nem szorul a mindennapi életvitelében folyamatos segítségre, ápolásra, ennélfogva az otthonápolási őrizetbe helyezés feltételei nem állnak fenn. A Kecskeméti Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja elutasította az indítványozó otthonápolási őrizet iránti kérelmét, mert a végzés indokai szerint – a bv. orvos véleménye alapján – a BM rendelet 3. § (1) bekezdésében foglalt feltétel hiányzik. Az elsőfokon eljárt bíróság az indítványozó kérelmét a Bv. tv. 61/A. § (5) bekezdése alapján eljárva utasította el, figyelemmel a BM rendelet 3. § (5) bekezdés e) pontjára. Az elsőfokú végzés ellen az indítványozó és védője jelentett be fellebbezést. A védő fellebbezésében arra hivatkozott, hogy az elsőfokon eljárt büntetésvégrehajtási bíró eljárási szabályt sértett, amikor csak az iratok alapján, a Bv. tv. 61/A. § (5) bekezdése alkalmazásával hozta meg a döntését, ezzel megsértve az elítélt tisztességes eljáráshoz való jogát. Indítványozta továbbá az orvosi véleményt készítő bv. orvos eseti szakértőként történő kirendelését vagy megidézését tanúként. A Kecskeméti Törvényszék mint másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú végzést.
A fogvatartott ezt követően fordult az Alkotmánybírósághoz, alkotmányjogi panaszában mindkét bírósági végzés megsemmisítését indítványozta. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésével összefüggésben a nyilvánossághoz és személyes részvételhez való jogának sérelmére, a bizonyítással összefüggő alapjogi jogsérelmeire, továbbá az indokolt döntéshez való jogának sérelmére hivatkozott. Az indítványozó a személyes részvételhez való jogra hivatkozással kifogásolta, hogy az eljárt bíróságok a Bv. törvénnyel ellentétesen mellőzték az indítványozó személyes meghallgatását. (Ezen felül továbbá normakontrollra irányuló indítványt is tett, amelyet az AB elutasított. Ezzel a kérdéssel ehelyütt nem foglalkozunk.)
3. Az Alkotmánybíróság határozata
Az AB határozata hivatalos kiadásban még nem jelent meg, az ügy adatlapja és a végzés tájékoztató jelleggel közzétett szövege itt olvasható:
https://alkotmanybirosag.hu/ugyadatlap/?id=06FBDF8693003F72C1258B3F005AD68A
Az AB határozat a joghelyzetre vonatkozó rendelkezések áttekintése során idézi a Bv. törvény 61/A. § (4) bekezdését. Eszerint a reintegrációs őrizet elrendelése iránti előterjesztés tárgyában a büntetés-végrehajtási bíró az iratok alapján is meghozhatja a döntést; az elítélt vagy a védő által benyújtott kérelem tárgyában – az (5) bekezdésben meghatározott esetek kivételével – meghallgatást tart. Az (5) bekezdés szerint a bv. bíró a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül az iratok alapján elutasítja, ha a reintegrációs őrizet elrendelését e törvény kizárja. Ebből látható, hogy az elítélt vagy a védő kérelme esetén a személyes meghallgatás kizárólag akkor mellőzhető, ha a reintegrációs őrizet ex lege kizárt.
Ugyanakkor a reintegrációs őrizet egyes feltételeit meghatározó, a Bv. törvény 187/A. § (1) bekezdésének az otthonápolási őrizetre való alkalmazását a BM rendelet zárja ki azzal, hogy az otthonápolási őrizet feltételeire és kizártáságra sui generis szabályt alkot. A rendelet 3. § (5) bekezdésének a) pontja alapján az otthonápolási őrizet elrendelése kizárt, ha az elítélt erőszakos többszörös visszaeső vagy életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. Továbbá e bekezdés e) pontja az eljárási szabályokkal összefüggésben kifejezetten rögzíti, hogy az otthonápolási őrizet elrendeléséről a bv. bíró a bv. intézet előterjesztése alapján dönthet az iratok alapján. E speciális szabály lényegét tekintve azonos a reintegrációs őrizet elrendelésére vonatkozó Bv. törvénybeli szabállyal: az elítélt vagy a védő kérelme esetén meghallgatást kell tartani, ami csak az otthonápolási őrizet ex lege kizártsága esetén mellőzhető.
Az AB határozat rámutat, hogy az eljáró bíróságok egyezően jutottak arra az értelmezésre, hogy az egészségügyi feltételek hiánya mint a Bv. törvény 61/A. § (5) bekezdés szerinti kizárt esetkör megalapozza az iratok alapján történő döntést (Indokolás [84]). Ez azonban téves jogértelmezés, mert a BM rendelet alapján az otthonápolási őrizet elrendelése esetében – a kifejezett szabályozás szerint – a kizárt körbe az tartozik, ha az elítélt erőszakos többszörös visszaeső vagy életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték; továbbá a Bv. törvény 187/C. § (1) bekezdésében meghatározott, a reintegrációs őrizetet kizáró további, és jelen ügyben nem releváns esetkörök. Következésképpen az otthonápolási őrizet vonatkozásában, a kérelem alapján induló eljárásokban a meghallgatás főszabály szerint – az előbb említett kivételektől eltekintve – kötelező. Ennélfogva a konkrét ügyben nincs jogszabályi lehetőség arra, hogy az elrendelési feltételek hiányát a bíróság kizárólag az iratok alapján állapítsa meg (Indokolás [91]-[92]).
Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló esetben a bíróságok jogszabály által (kérelem esetére) kötelezően előírt meghallgatás nélkül, iratok alapján döntöttek, és ezáltal az indítványozónak nem biztosították annak lehetőségét, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog egyéb részjogosítványait a meghallgatáson gyakorolja. Az indítványozó ennek következtében a bv. orvos véleményében foglaltakra észrevételt tenni nem tudott, a kérelmében foglaltakat személyesen nem adhatta elő, így a kérelemre indult eljárás során nem kerülhetett sor közvetlenül annak bíróság általi tisztázására sem, hogy az indítványozó alapvető szükségleteinek önálló kielégítésére mennyiben képtelen, mindennapi életvitelében milyen mértékben szorul folyamatos segítségre és ápolásra. Mindezen szempontok alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az eljáró bíróságok az indítványozó kötelező meghallgatását a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmére vezető módon mellőzték. Ezért az AB a támadott bírósági végzéseket megsemmisítette (Indokolás [92]-[94]).
A határozathoz Czine Ágnes alkotmánybíró fűzött párhuzamos indokolást. Ebben kiemeli, hogy az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének értelmezésével nevesíthetők a tisztességes eljáráshoz való jog tartalmát kitöltő részjogosítványok. Ezek különösen: a bírósághoz fordulás joga, a tárgyalás tisztességessége, a tárgyalás nyilvánosságának és a bírói döntés nyilvános kihirdetésének a követelménye, törvény által létrehozott bíróság, a bírói függetlenség és pártatlanság kívánalma, továbbá az észszerű időn belüli elbírálás. A szabály de facto nem rögzíti, de az Alkotmánybíróság értelmezése szerint része a tisztességes eljárásnak az is, hogy az eljárásban biztosítva legyen a fegyverek egyenlősége (Indokolás [101]-[102]).
A tisztességes eljáráshoz való jog egyes részjogosítványainak az érvényesülését az Alkotmánybíróság az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésében rögzített általános alapjogvédelmi teszt alkalmazásával vizsgálja. Emellett a főszabályként alkalmazandó alkotmányossági mérce mellett azonban a tisztességes bírósági eljárás egyes részjogosítványai esetében további kritériumok határozhatók meg, amelyek egyrészt ezt az általános mércét az illető jog tartalmához igazítva konkretizálják, másrészt, amelyek konkrét voltukban sokkal inkább állandó és saját tartalmi ismérvekkel határozzák meg az adott alapjog lényeges tartalmát a viszonyítással dolgozó általános szabály helyett. Ezekben az esetekben tehát a tisztességes eljárásból fakadó egyes követelmények (részjogosítványok) keretén belül alakítandó ki olyan ismérvrendszer, amely annak tartalmát adja. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság több határozatában rámutatott, hogy saját dogmatikája van annak, mi számít „bíróságnak”, mikor „törvényes”, „független” és „pártatlan” az eljáró testület. Ugyanígy saját dogmatikája van annak is, hogy a felülvizsgálati eljárási szakban a tárgyalás elmaradása mikor vonja maga után a nyilvános tárgyaláshoz való jog, és ezen keresztül a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelmét [3027/2018. (II. 6.) AB határozat]. Az ilyen „saját dogmatikával” rendelkező részjogosítványok szintén abszolút jellegűek abban az értelemben, hogy megsértésük lényegében – mivel maguk is mérlegelés eredményei – automatikusan alaptörvényellenesség megállapítására vezet. Ezekben az esetekben tehát az alkotmányossági vizsgálat nem az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésén alapul, hanem az érintett részjogosítvány önálló ismérvrendszeréhez igazodik, figyelemmel arra is, hogy az adott részjogosítvány sérelme melyik eljárási szakban merül fel. A párhuzamos indokolás szerint a tisztességes eljáráshoz való jog – konkrét ügyben nevesített – részjogosítványainak sérelmét az Alkotmánybíróságnak jelen ügyben is a fentiek szerinti következetes gyakorlatával összhangban kellett volna elvégeznie (Indokolás [102]-[103]).
4. Észrevételek az Alkotmánybíróság határozatához
Az AB határozat több szempontból is jelentős.
A határozat által vizsgált helyzetben világosan kirajzolódik, hogy az utaló normákkal való szabályozás, különösen a Bv. törvénynek a veszélyhelyzeti rendeleti jogalkotással való együttes alkalmazása nehezen áttekinthető. Bár az otthonápolási őrizet a szabadságvesztésnek egy önálló, sajátos végrehajtási formája, a Bv. törvénybe való beemelésére a mai napig nem került sor. A normavilágosság a jelen helyzetben megtartott, de az értelmezés fokozott jogalkalmazói figyelmet kíván.
Az AB érvelésének dogmatikai szempontból jelentős eleme egy jogintézmény mérlegelést feltételező alkalmazási feltételeinek és a jogintézmény ex lege kizárási okainak az eljárási szabályok, a bírósági eljárási forma szempontjából való elhatárolásának pontos kimutatása.
További dogmatikailag jelentős szempont, hogy a döntésből világosan következik: ha a jogszabály kötelező előírása ellenére a bíróság a fél meghallgatását mellőzi, akkor a kizárólag iratok alapján történő döntés a tisztességes eljáráshoz való jog automatikus sérelméhez vezet. A kötelező meghallgatási, tárgyalási szabályok tehát általában véve olyanok, amelyek megsértése esetén az egyszerű törvénysértés automatikusan alaptörvény-ellenességet jelent. Ha a törvényi szabályozás – eleve mérlegelés eredményeként – a fél meghallgatáshoz való jogát a konkrét helyzetre rögzíti, akkor ennek a köre további bírói mérlegeléssel nem szűkíthető anélkül, hogy az ne eredményezne közvetlen alapjogsérelmet. Ebből a szempontból figyelemre méltó Czine Ágnes párhuzamos indokolása, amelyben a tisztességes eljárás egyes részjogosítványainak sajátos dogmatikai tartalmára és abszolút jellegére hívja fel a figyelmet.
Az elmúlt időszak alkotmánybírósági gyakorlatából esetről esetre rajzolódnak ki azok az egyes, konkrét büntetőeljárási szabályok, amelyek megsértése közvetlenül alapjogsérelmet eredményez. A büntetőeljárási törvénynek (vagy jelen esetben a Bv. törvénynek) az ilyen, gyakorlatilag alkotmányi rangú szabályai az AB gyakorlaton keresztül válnak beazonosíthatóvá. Egy korábbi cikkünkben a védőre vonatkozó abszolút kizárási okok körében azonosítottunk ilyen helyzetet, a tisztességes eljáráshoz való jog és a védelemhez való alapjog keresztmetszetében [Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (3) bekezdés; 25/2023. (XII. 5.) AB határozat]. Lásd Magyar Jog 2024/2. szám (https://szakcikkadatbazis.hu/doc/3673643) és https://jogaszegylet.hu/jogelet/a-vedore-vonatkozo-abszolut-kizarasi-okok-torvenyserto-figyelmen-kivul-hagyasa-kozvetlen-alapjogserelmet-eredmenyez/
Szerző: Szomora Zsolt
Megjelent a Magyar Jog februári száma
