
A Kúria az ügyintézési határidő közbeszerzési jogorvoslati eljárásban történő túllépésének jogkövetkezményéről foglalt állást ítéletében
A Kúria szerint a közbeszerzési jogorvoslati eljárásra is irányadó az Ákr. azon szabálya, amely szerint ügyintézési határidő hatóság általi túllépése esetén az igazgatási szolgáltatási díjnak megfelelő összeget a kérelmező ügyfélnek meg kell fizetni, aki mentesül az eljárási költség alól is.

A hatékony bírói jogvédelem követelménye alapján a fogyasztó vitathatja a tulajdonátruházás jogszerűségét a jelzálog érvényesítése után
A fogyasztóvédelem és a hatékony bírói jogvédelem elve…

A szerződés tisztességtelenségét vizsgálhatja a bíróság a fizetésképtelenségi eljárás során
A fogyasztóvédelmi normák teljes érvényesülése érdekében…

A Kúria újabb határozatot hozott az új tényekre hivatkozás közigazgatási perjogi szabályának értelmezése kapcsán
A Kúria szerint a környezetvédelmi egyesület igazságszolgáltatáshoz való hozzáférése nem korlátozható a Kp. 78. § (4) bekezdése alapján, e szabály ugyanis az új tények, és nem pedig a keresetben megjelölt új, a megelőző eljárásban nem hivatkozott jogszabálysértések előadására állít fel korlátot.

Beszámoló a Magyar Jogász Egylet Hajdú-Bihar Megyei Szervezet Jogásznapjáról
Beszámoló a Magyar Jogász Egylet (székhely: 1054 Budapest,…

Hogyan érinti a fogyasztói jogok érvényesítése az ingatlanra vezetett végrehajtást? – Podcast
A nyári szünet előtti utolsó adásban három különböző…

A Kúria a közérthetőség adóigazgatási eljárásokra irányadó alapelvi követelményét vizsgálta végzésében
A Kúria szerint a közérthetőség az adóhatóság ügyfelekkel való kapcsolattartására vonatkozó követelmény, így önmagában ezen alapelvre hivatkozva, érdemi vizsgálat nélkül nem lehet megállapítani, hogy az adóhatóság eleget tett-e indokolási kötelezettségének.

Szakirányú továbbképzések – Károli Gáspár Református Egyetem Állam és Jogtudományi Kar
A Károli Gáspár Református Egyetem Állam és Jogtudományi…

Országos szakmai konferencia Debrecenben a Polgári Törvénykönyv gyakorlati tapasztalatairól
2025. június 18-án Debrecenben, a Debreceni Egyetem Főépületének Aulájában rendezték meg a „Kodifikáció és hatályosulás – a Polgári Törvénykönyv a gyakorlatban” című országos konferenciasorozat következő rendezvényét, amely a Polgári Törvénykönyv kodifikációs hátterét és jogalkalmazási tapasztalatait állította középpontba.

A Kúria a tanúvallomás megtagadásának bűncselekmény elkövetésével összefüggő esetét vizsgálta a hatósági eljárások kontextusában
A Kúria megállapította, hogy a hatósági eljárásban az önvádra kötelezés tilalma a vizsgálandó konkrét tények ismeretében, részben vagy egészben mentesítheti a tanút a tanúvallomás megtétele alól.
