Kategória archív: Jogélet

Az elővásárlási jog megsértésének jogkövetkezményei

A Kúria az elővásárlási jog megsértésének jogkövetkezményeivel kapcsolatban kifejtette, hogy az elővásárlási jogának megsértése miatt pert indító jogosultnak a keresetében egyrészt annak megállapítását kell kérnie, hogy az (alperesek között létrejött) adásvételi szerződés vele szemben hatálytalan, másrészt azt, hogy ennek folytán az adásvételi szerződés közte és az eladó között jött létre. A per során a bíróság vizsgálja a jogérvényesítés jogszabályi feltételeinek fennállását, amely az ügy érdemére tartozó anyagi jogi kérdés. Ezen feltételek meglétének bizonyítása – vitatás esetén – a felperest terheli, bizonyítatlanságuk a kereset érdemi elutasítását eredményezi.

V. Sárközy Tamás Sportjogi Konferencia

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, a Károli…

Áttekintés a Ptk. zálogjogi és kezességi szabályainak 2023. évi módosításáról

2023 első félévében három olyan törvény is született,…

A Kúria ismét a bérlőt megillető visszatartási jog gyakorlásának feltételeit vizsgálta

A Kúria a bérlőt megillető visszatartási jog gyakorlásával összefüggésben megállapította, a visszatartási jog gyakorlásának egyaránt feltétele, hogy az állított követelés a bérleti jogviszonyból eredjen, valamint az a perben érdemben elbírálható legyen.

A Kúria a hatósági intézkedésekkel szembeni közigazgatási bírói jogvédelem lehetőségével foglalkozott végzésében

A Kúria megállapította, hogy a Kp. rendszerében a hatósági intézkedések az egyedi döntések körébe tartoznak, így azok továbbra is közigazgatási jogvita tárgyát képezhetik.

A Kúria a lakóépület építésének egyszerű bejelentésével kapcsolatos közigazgatási perjogi kérdésekről foglalt állást

A Kúria szerint az építésfelügyeleti hatóság azon tájékoztatása, miszerint az építtető bejelentése nem minősül egyszerű bejelentésnek, közigazgatási perben megtámadható közigazgatási cselekménynek tekintendő.

Eötvös Károly Jogásznap

A Magyar Jogász Egylet Veszprém Megyei Szervezete 2023. október…

Rövidfilm a III. Magyar Jogi Könyvszalonról

A 2023. október 7-én – a Magyar Jogász Egylet és az Alkotmánybíróság…