
2023. – Tisztújítás a Magyar Jogász Egyletben
A Magyar Jogász Egylet (MJE) 2023. november 24-én tartotta…

A Kúria a közigazgatási perben kirendelt szakértő kizárásának eljárási kérdéseivel foglalkozott végzésében
A Kúria szerint ha a fél a szakértő elfogultságára hivatkozva terjeszt elő kizárás iránti kérelmet, a bíróság nem mellőzheti a szakértő meghallgatását a kérelem elbírálása előtt.

Tisztességtelen-e az a szerződési feltétel, amely kisebb törlesztő részlet elmaradása esetén a teljes nagyértékű hitelszerződés felmondását lehetővé teszi? – Podcast
Mai adásunkban két fogyasztóvédelmi és egy jogutódlással…

A kábítószer külföldről történő megrendelése esetén a bűncselekmény elkövetési magatartásainak, kísérleti és befejezetti stádiumának értelmezése
A Kúria BH2023. 89. számon publikált határozata szerint…

Adalékok a kihívóan közösségellenes magatartás értelmezéséhez a garázdaság bűncselekményi tényállásában
A Kúria BH 2023. 124. számon publikált határozata szerint…

Sárközy Tamás Sportjogi Konferencia
2023. november 17-én, pénteken, immár ötödik alkalommal…

A Kúria a közigazgatási tevékenység jogsértő következményének elhárítására kötelezés jogintézményét elemezte végzésében
A Kúria szerint a Kp. 89. § (3) bekezdése szerinti intézmény célja, hogy a felperes számára olyan helyzetet hozzon létre, mintha a közigazgatási szerv nem is követett volna el jogsértést.

A Magyar Jogász Egylet Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete
A Magyar Jogász Egylet Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete…

„Hogyan lesz egy családi fotóból gyermekpornográfia?” – Jogásznap a Kecskeméti Törvényszéken
A Magyar Jogász Egylet Bács-Kiskun Vármegyei Szervezete 2023.…

Baranya Vármegyei Jogásznap
M E G H Í V ÓA Magyar Jogász Egylet Baranya Vármegyei Szervezete…
