A Kúria Kfv.I.37.781/2024/6. számú határozatának tényállása szerint a II. rendű alperes az I. rendű felperes tulajdonában és a II. rendű felperes haszonélvezetében álló ingatlan részleges kisajátítása iránti kérelmet terjesztett elő az I. rendű alperes kisajátítási hatósághoz közlekedési infrastruktúra-fejlesztés céljából. Az eljárás során kirendelt szakértő (a továbbiakban: szakértő1.) megállapította a kisajátítási kártalanítás összegét, ezt követően azonban a II. rendű alperes elállt kisajátítási kérelmétől. Az I. rendű alperes ezért az eljárást megszüntette.
A II. rendű alperes ezt követően a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény (a továbbiakban: Kstv.) 37/B. §-a alapján előzetes szakértői vélemény beszerzését kérte az I. rendű alperestől a kártalanítás összegére nézve. A kirendelt szakértő (a továbbiakban: szakértő2.) ezúttal alacsonyabb összegben határozta meg a kártalanítás összegét. Az II. rendű alperes ezután újabb kisajátítás iránti kérelmet terjesztett elő.
Az I. rendű alperes a kérelemnek helyt adott, és határozatával rendelkezett a perbeli ingatlan részleges kisajátításáról, egyúttal kötelezte a II. rendű alperest a kártalanítási összeg felperesek részére való megfizetésére. A kártalanítási összeget a szakértő2. által adott, pontosított szakértői vélemény alapján állapította meg.
A felperesek keresettel támadták az I. rendű alperes határozatát. Érvelésük lényege szerint szakértő2. szakvéleménye aggályos és megalapozatlan, ekként a megállapított kártalanítási összeg nem felel meg a teljes, azonnali és feltétlen kártalanítás követelményének.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az I. rendű alperes határozatát megsemmisítette, és az I. rendű alperest új eljárásra kötelezte. Ítéleti indokolásának lényege szerint az előzetes szakvélemény beszerzésének Kstv. 37/B. §-ában foglalt feltételei nem álltak fenn, ugyanis a korábbi kisajátítási eljárás során már kirendelésre került egy szakértő. Az I. rendű alperesnek így észlelnie kellett volna, hogy az ügyben már létezik egy előzetesen beszerzett szakértői vélemény. Kiemelte, hogy a Kstv. nem ad arra lehetőséget, hogy a korábbi, azonos tárgyú kisajátítási eljárásban beszerzett szakvéleményt úgy hagyják figyelmen kívül, hogy a kisajátítást kérő áttér az előzetes szakvélemény beszerzésére irányuló eljárásra, majd az alapján ismételten kisajátítási eljárásra irányuló kérelmet nyújt be, amelyben nem tárgyalják meg a korábbi szakvéleményt. Utalt arra, hogy a II. rendű alperes által kezdeményezett több kisajátítási eljárás nem felelt meg a rendeltetésszerű joggyakorlás elvének, az I. rendű alperes pedig a nem indokolta meg, hogy szakértő1. szakvéleményét miért nem vette figyelembe. Az elsőfokú bíróság szerint mindez a Kstv. rendelkezéseinek megkerülését jelentette, ezért szakértő2. szakvéleményét úgy kell tekinteni, az nem is létezne, tehát arra nem lehet kisajátítási határozatot alapítani.
A jogerős ítélettel szemben az I. rendű alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben kifejtette, hogy az első kisajátítási eljárásban beszerzett szakvélemény csak abban az eljárásban volt felhasználható bizonyítékként, tehát az az eljárás megszüntetése folytán további joghatással nem bírt a második kisajátítási eljárásban. Hivatkozott arra is, hogy a Kstv. 37/B. § (1) bekezdése nem zárja ki, hogy a kisajátítást kérő egymást követően több kisajátítási eljárást kezdeményezzen ugyanazon ingatlanra nézve, illetve hogy a második kisajátítási eljárásban másik szakértőt rendeljen ki a hatóság.
A Kúria a jogerős ítéletet – az indokolás módosításával – hatályában fenntartotta.
Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy a korábbi, megszüntetett kisajátítási eljárásra tekintettel nem volt helye a Kstv. 37/B. § alkalmazásának. Az elsőként megindult kisajátítási eljárás a kisajátítási kérelem visszavonása folytán, az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 47. § (1) bekezdés e) pontja alapján megszüntetésre került, tehát e végzés véglegessé válását követően nem maradt olyan, folyamatban lévő kisajátítási eljárás, amely kizárná az előzetes szakértői bizonyítás alkalmazhatóságát. A Kúria utalt arra is, hogy az ügyfelet az Ákr. 35. § (3) bekezdése alapján megilleti a kérelem feletti rendelkezési jog, így nincs akadálya annak, hogy a kisajátítást kérő visszavonja a kérelmét, valamint hogy azt a visszavonást követően ismételten, akár több alkalommal előterjessze.
A Kúria rámutatott azonban, hogy II. rendű alperes joggal való visszaélést valósított meg azon magatartásával, miszerint rövid időn belül azonos ingatlanrészre két kisajátítási kérelmet terjesztett elő; miszerint az első kisajátítási kérelmét azért vonta vissza, mert a megállapított forgalmi értéket eltúlzottnak tartotta; továbbá miszerint az ismételt kisajátítási kérelmét csak azt követően terjesztette elő, amikor már megbizonyosodott az előzetes bizonyítás keretében beszerzett, számára kedvezőbb szakvélemény alapján arról, hogy kisebb kártalanítással kell számolnia. A II. rendű alperesnek folyamatosan fennállt a közlekedési infrastruktúra-fejlesztéssel összefüggő kisajátítási szándéka, azonban a kártalanítás összegét a számára kedvezőtlen szakértői vélemény ellenében úgy racionalizálta, hogy arra nem a közigazgatási jogvita kereteit használta, hanem a jogszabályok adta azon lehetőséggel élt, hogy a kisajátítási kérelmét – valós szándékai ellenére – visszavonta, majd azt ismételten előterjesztette, és másik bizonyítási formát választva más szakértő kirendelésével szerzett be újabb szakértői véleményt, kérelmét pedig csak akkor terjesztette elő, amikor már biztos volt abban, hogy kisebb kisajátítási kártalanítási összeggel kell számolnia.
A Kúria kiemelte, hogy az Ákr. alapelvi szinten expressis verbis nem tartalmazza a rendeltetésszerű joggyakorlás elvét, a jogirodalom és a joggyakorlat azt az Ákr. 6. §-ában foglalt jóhiszeműség elvéből vezeti le. A jóhiszeműség ugyanis egy objektivizált elvárhatósági mércét jelent, amely – többek között – tiltja a visszaélésszerű joggyakorlást. A Kúria megjegyezte továbbá, hogy a rendeltetésellenes joggyakorlás követelménye következik az Alaptörvény XXIV. cikkében deklarált tisztességes hatósági ügyintézéshez való jogból is. A Kúria az Alkotmánybíróság 18/2008. (III. 12.) AB határozatára utalással rögzítette, hogy a rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye a joggal való visszaélés tilalmából ered, az egész jogrendszert áthatja, és azt az elvárást fejezi ki, hogy a jogszabályok címzettjei a jogintézményekkel annak céljához és tartalmához kötötten éljenek. A rendeltetésszerű joggyakorlás lényege tehát, hogy a jogosultságok gyakorlása nem irányulhat a jog rendeltetésével össze nem egyeztethető célra, az alanyi jogok gyakorlása pedig akkor számíthat törvényes védelemre és elismerésre, ha a jogosultság rendeltetésének, céljának megfelelően történik.
A Kúria álláspontja szerint a II. rendű alperes formálisan többször is jogszerűen előterjeszthette a kisajátítás iránti kérelmét. Ezt a lehetőséget azonban a Kstv. nem azért biztosítja a kisajátítást kérők számára, hogy a kártalanításra vonatkozó fizetési kötelezettségeiket enyhítsék és hátrányosabb eljárásjogi pozíciójukat (közigazgatási per kezdeményezése a kártalanítási összeg leszállítása érdekében) elkerüljék. Ha a kisajátítást kérő nem a közérdekű cél elérése érdekében terjeszti elő a kérelmeit, azokról nem e célra figyelemmel rendelkezik, akkor rendeltetésellenes joggyakorlást valósít meg.
Az I. rendű alperes a Kúria álláspontja szerint jogsértő módon járt el, mivel egyrészt nem ismerte fel a visszaélésszerű joggyakorlás tényét, másrészt tényállástisztázási kötelezettségét az ellentétes forgalmi értékadatok ellenére nem teljesítette. Az I. rendű alperesnek a szakértő2. által adott szakvéleményt össze kellett volna vetnie a szakértő1. által adott szakvéleménnyel, ugyanis az azonos ingatlanra vonatkozó, közel azonos időben készült, jelentős értékkülönbséget mutató szakvélemények esetén a második szakvélemény nem lehet külön vizsgálat nélkül a döntéshozatal alapja. A Kúria utalt arra, hogy épp a II. rendű alperes rendeltetésellenes joggyakorlása indokolta, hogy a második szakértői vélemény megállapításai alapos vizsgálat alá kerüljenek, mert csak ez képes visszatartani a hasonló visszaélésszerű magatartásoktól a kisajátítást kérőket. A Kúria végül kiemelte, hogy az Alaptörvény XIII. cikk (2) bekezdése szerinti teljes, azonnali és feltétlen kártalanítás elvének csak az az eljárás felel meg, ha az II. rendű alperes a tényállás teljeskörű tisztázását követően – a szakszerűség és jóhiszeműség Ákr. szerinti alapelveit is szem előtt tartva – valamennyi rendelkezésre álló bizonyítékot figyelembe vesz a kártalanítási összeg meghatározása során.
A Kúria ennek megfelelően az iránymutatást annyiban módosította, hogy a megismételt eljárásban az I. rendű alperesnek figyelembe kell vennie a szakértő1. által adott szakvéleményt is, és a két szakvélemény közötti ellentmondást fel kell oldania.
A Kúria jelen ítélete fontos adalékokkal szolgál a joggal való visszaélés tilalma, valamint a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményeinek hatósági eljárások során való érvényesüléséhez. Kiemelendő, hogy a joggal való visszaélés tilalma a hatósági eljárások kontextusában egyaránt irányadó a hatóságra, valamint az ügyfélre és a hatósági eljárás egyéb résztvevőire is. Előbbit a jogirodalom a rendeltetésszerű hatósági jogalkalmazás követelményeként, vagy másként a hatósági jogkörrel visszaélés tilalmaként nevesíti, ami a tételes jogban az Ákr. 2. § (1) bekezdésben foglalt legalitás elvéből vezethető le [ld. Barabás Gergely – Tóth András: 2. § In: Barabás Gergely – Baranyi Bertold – Fazekas Marianna (szerk.): Nagykommentár az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvényhez. Budapest, 2025, Wolters Kluwer. Jogtár-formátumú kiadás]. A joggal való visszaélés tilalmának ezen esetkörét a bírói gyakorlat is alkalmazza [ld. pl. Kfv.IV.37.173/2024/7.; Kfv.IV.37.044/2025/5.]. A Kúria jelen ítélete viszont a rendeltetésszerű joggyakorlás követelménynek másik, az ügyfélre és az eljárás egyéb résztvevőjére vonatkozó formájával foglalkozik, ami az Ákr. 6. § (1) bekezdésében foglalt jóhiszeműség elvéből vezethető le. A Kúria megállapítása szerint ugyanis jelen ügyben nem a hatóság, hanem a kérelmező ügyfél, a II. rendű alperes magatartása valósított meg joggal való visszaélést, ami az ellenérdekű ügyfelek, a felperesek számára okozott jogsérelmet, és amelyet az I. rendű alperes nem küszöbölt ki eljárása során. A rendeltetésszerű joggyakorlás ezen esetkörével kapcsolatosan a joggyakorlat jóval kevésbé kiforrott, így a Kúria jelen ítélete, illetve az abban foglalt alapelvi levezetés fontos iránymutatásként szolgálhat a jövőben a hasonló esetek megoldásához.
Szerző: Kárász Marcell
Hivatkozott döntés: Kfv.I.37.781/2024/6. (BH2025. 219.)
