A Kúria Kfv.I.37.861/2025/8. számú ítéletének tényállása szerint az alperes kormányhivatal hulladékgazdálkodási hatóságként eljárva határozatával kötelezte a felperest a tulajdonában álló ingatlanon talált hulladék elszállítására. A kormányhivatal ezután megállapította, hogy a felperes nem tett eleget a hulladék elszállítására vonatkozó kötelezettségének, ezért vele szemben meghatározott cselekmény végrehajtására irányuló végrehajtást indított, és két ízben is felhívta őt az önkéntes teljesítésre. A felperes mindezek ellenére sem szállította el a hulladékot, ezért a kormányhivatal végzésével elrendelte a meghatározott cselekmény foganatosítását, azaz a hulladék elszállítását egy Kft. közreműködésével. A Kft. a hulladék elszállításáért több mint 46 millió Ft-ot számolt fel végrehajtási költségként.
A kormányhivatal ezt követően külön határozattal kötelezte a felperest a Kft. által felszámított végrehajtási költség megfizetésére. Indokolásában utalt arra, hogy az ingatlanon más által az ingatlantulajdonos hozzájárulása nélkül, ellenőrizetlen körülmények között elhelyezett vagy elhagyott hulladék elszállításának és kezelésének kötelezettsége a hulladék tulajdonosát vagy korábbi birtokosát terheli. Hivatkozott az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 131. § (2) bekezdése nyomán irányadó, a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 34. § (1) bekezdésére, amely szerint a végrehajtás során felmerülő költséget az adós viseli.
A felperes keresettel támadta a kormányhivatal határozatát, amelyben arra hivatkozott, hogy a kormányhivatal az alapeljárás során és a végrehajtást elrendelő végzésben is 20 m3-ben határozta meg a hulladék becsült mértékét, így a végrehajtási eljárásnak is csak ez képezhette tárgyát, és a felperesnek is csak az ehhez kapcsolódó költségekkel kellett számolnia. A Kft. ehhez képest 451.400 kg elszállított hulladék után számított fel költséget, ami nyilvánvalóan téves adat. Utalt arra is, hogy nem rendelkezett a hulladék elszállításához szükséges kapcsolatokkal, valamint hogy a hulladék még mindig az ingatlan területén található, tehát a Kft. azt nem szállította el.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a kormányhivatal határozatát megsemmisítette, és a kormányhivatalt új eljárás lefolytatására kötelezte.
Ítéletének indokolásában rámutatott, hogy a felperes tisztességes eljáráshoz fűződő jogának biztosítása érdekében kiemelt jelentősége van annak, hogy a hulladék becsült mennyisége ne térjen el jelentősen az elszállítás során meghatározott mennyiségtől. Jogszabálysértő az a becslés, amely a hulladék mennyiségét úgy határozza meg, hogy a később ténylegesen elszállított teljes mennyiség a becsült térfogat sokszorosa. Kiemelte, az Ákr. 132. §-a alapján a végrehajtás alapja a hatóság döntése, amelyen a végrehajtást foganatosító szerv nem terjeszkedhet túl. A kormányhivatal döntésének indokolása szerint ugyanakkor a kötelezés tárgya 20 m3 mennyiségű hulladék volt, ekként a végrehajtás alapját is csak ekkora mennyiségű hulladék képezhette. Rögzítette, hogy a kormányhivatal megsértette tényállástisztázási kötelezettségét, mivel nem vizsgálta a becsült és a valósan elszállított hulladék mennyisége közötti nagyságrendi eltérés okát. Ez azt eredményezte, hogy a kormányhivatal a végrehajtási költség összegét a Kft. számláin feltüntetett hulladékmennyiség alapján állapította meg, holott a 20 m3 mennyiséget meghaladó, további hulladékra vonatkozó végrehajtási költséget – az elszállításra vonatkozó külön kötelezés hiányában – nem lehetett volna a felperesre terhelni.
A jogerős ítélettel szemben a kormányhivatal terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben előadta, hogy nem sértette meg tényállástisztázási kötelezettségét, mivel az eljárás során helyszíni szemlét tartott, illetve műszaki becslést alkalmazott. Utalt rá, hogy nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely alapján a végrehajtási eljárásban vizsgálni kellene a hulladék mennyiségét. A hulladék elszállítására vonatkozó kötelezés nem csak a becsült mennyiségű, hanem a teljes elhagyott hulladék felszámolására vonatkozott, ekként a végrehajtási eljárás sem csak a becsült hulladék eltávolítására irányult. Kiemelte, hogy az ingatlan átadásáról és annak részbeni mentesítéséről szóló jegyzőkönyvek igazolják, hogy az ingatlan egy része megtisztításra került a hulladéktól. Előadta, hogy a végrehajtási szakaszban már nem feladata a hulladék mennyiségére vonatkozó tényállás tisztázása, e körben csak azt kell vizsgálnia, hogy a felperes eleget tett-e a döntésben előírt kötelezettségének.
A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta ítéletével.
Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a felperes nem az alaphatározatba foglalt, őt terhelő, az illegálisan elhelyezett hulladék elszállítására vonatkozó kötelezettséget vitatta. A végrehajtási eljárásban hozott, a meghatározott cselekmény végrehajtásával összefüggésben felmerült költségek megfizetésére kötelező döntéssel szembeni jogorvoslat során a kötelezett jogosult annak vitatására, hogy egyrészt valóban csak az illegálisan elhelyezett hulladék elszállítására került-e sor, másrészt ténylegesen mekkora mennyiségű és milyen összetételű hulladék szállítása történt meg, harmadrészt, hogy valóban az ingatlanáról történt-e azon hulladék elszállítása, amely kapcsán a költségek megfizetésére kötelezték. Ezek hiányában a végrehajtási költség megfizetésére kötelező határozattal szembeni jogorvoslat teljesen kiüresedne.
Az elsőfokú bíróág erre figyelemmel helytállóan rögzítette, hogy a kormányhivatal a végrehajtási költség megfizetésére kötelező határozathoz vezető eljárása során elmulasztotta a tényállás tisztázását. A kormányhivatal megsértette a felperes tisztességes ügyintézéshez való jogát is, amikor a végrehajtási költség alapjaként minden további vizsgálat nélkül elfogadta a végrehajtás foganatosításában közreműködő Kft. által benyújtott teljesítésigazolást.
A Kúria kiemelte, hogy az alapeljárásban hozott határozat rendelkező része valóban az ingatlanon elhagyott hulladék felszámolására kötelezte a felperest, ugyanakkor a felperes e határozat, valamint a végrehajtási eljárás során hozott döntések indokolásából is arról értesült, hogy csak 20 m3 becsült mennyiségű hulladék felszámolásának kötelezettsége terheli. Ennek azért van jelentősége, mert a döntés rendelkező részének és indokolásának összhangban kell állnia, amely követelmény jelen esetben nem teljesült. Utalt rá, hogy a végrehajtási eljárás során a kormányhivatalnak kételyeket kellett volna támasztania a teljesítési igazolás valóságtartalma kapcsán, egyrészt azért, mert a becsült és a teljesítési igazolásban szereplő hulladék mennyisége között sokszoros, az észszerű hibahatárt meghaladó eltérés volt, másrészt mivel a becsült és a teljesítési igazolásban szereplő hulladék típusa is eltérő volt. Szintén kételyt kellett volna ébresztenie a kormányhivatalban annak, hogy az iratok között fellelhető olyan céges dokumentum, amely a teljesítésigazolás szerinti elszállítási dátumot megelőzően került kiállításra, azonban már tartalmazza a Kft. által később felszámolt költség pontos összegét.
Végül a Kúria utalt rá, hogy bár a felperes a hulladék elszállítására vonatkozó kötelezést tartalmazó határozattal szemben nem élt jogorvoslattal, ez nem zárja ki, hogy a végrehajtási eljárásban az elszállítási költségek megtérítésére kötelező határozattal szembeni jogorvoslat keretén belül vitassa, hogy a kormányhivatal milyen összetételű hulladék elszállításának költségét hárítja rá, valamint hogy a hulladék ténylegesen elszállításra került-e az ingatlanról.
Az ismertetett kúriai határozat kapcsán két megjegyzést kell tennünk. Egyrészt, a végrehajtási költség viseléséről az Ákr. 80. § (1) bekezdése alapján nem határozatban, hanem végzésben kell rendelkeznie a hatóságnak, hiszen ez a kérdés nem az ügy érdemére vonatkozik. Ez következik az Ákr. 112. § (2) bekezdés k) pontjából is, amely szerint az eljárási költség megállapításával és viselésével kapcsolatos végzéssel szemben önálló jogorvoslatnak van helye. Másrészt, az Ákr. szerinti hatósági döntésekkel összefüggő végrehajtási eljárások során felmerült költségek viselésére – a kormányhivatal téves hivatkozásával ellentétben – nem a Vht-t kell alkalmazni. Az Ákr. 131. § (3) bekezdésének harmadik mondata szerint ugyanis a végrehajtási eljárás során felmerülő költségek előlegezésére és viselésére e törvény, azaz az Ákr. rendelkezéseit kell alkalmazni. Ennélfogva a végrehajtási költségek viselésére az önként nem teljesítő kötelezett álláspontunk szerint az Ákr. 125. § (2) bekezdése alapján, és nem pedig a Vht. rendelkezései alapján köteles.
Hivatkozott döntés: Kfv.I.37.861/2025/8.
Szerző: Kárász Marcell
