Az uniós polgárral és családtagjaival szemben közrendi vagy közbiztonsági okokból hozott kiutasítási határozat végrehajtására irányuló intézkedések a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog korlátozásának minősülnek, amelyek akkor igazolhatók, ha kizárólag az érintett egyén személyes magatartásán alapulnak, és tiszteletben tartják az arányosság elvét – döntött az Európai Unió Bírósága két, eredetileg a belga Alkotmánybíróság előtti ügy nyomán.
A jogeset azért kerülhetett az Európai Unió Bírósága elé, mert a belga jogban előírt, maximum nyolc hónapig terjedő őrizet időtartama meghaladja a hatékony kiutasítási politika biztosításához szükséges mértéket. A Bíróság mindenekelőtt megállapítja, hogy az uniós polgárokkal és családtagjaikkal szemben hozott kiutasítási határozatok végrehajtására vonatkozó uniós jogi szabályozás hiányában nem ellentétes az uniós joggal önmagában az a tény, hogy a fogadó tagállam e végrehajtás keretében olyan szabályokat ír elő, amelyekhez a harmadik országbeli állampolgárok visszatérésére alkalmazandó szabályokat veszi alapul.
Az ilyen szabályoknak azonban összhangban kell lenniük az uniós joggal, különösen az uniós polgárok és családtagjaik szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogával összefüggésben. Erre tekintettel a Bíróság megállapította, hogy a szóban forgó nemzeti rendelkezések, mivel korlátozzák az érintett mozgását, a szabad mozgás és tartózkodás korlátozásának minősülnek.
Az ilyen korlátozások igazolhatóságát illetően a Bíróság mindenekelőtt emlékeztet arra, hogy a szóban forgó intézkedések közrendi vagy közbiztonsági okokból elfogadott kitoloncolási határozatok végrehajtására irányulnak, ezért azokat a tartózkodási irányelv 27. cikkében előírt követelményekre tekintettel kell értékelni. Vagyis meg kell felelniük az arányosság elvének, és kizárólag az érintett egyén személyes magatartásán alapulhatnak.
Forrás: A C-718/19. sz. Ordre des barreaux francophones et germanophone and Others v Conseil des ministres ügyben hozott ítélet, ECLI:EU:C:2021:505
Szerző: Szalai Anikó