Az indítványozó és két egyetemi hallgatótársa 2016. április 30-án segítséget nyújtott a campuson csoporttársuknak az őt követő, majd reá támadó férjével szemben, aki megszegve a korábbi zaklatások miatt elrendelt megelőző távoltartás szabályait, feleségét magához akarta bilincselni. A támadót az indítványozó és társai rövid dulakodás után földre vitték. A sértett rendőrt hívott és a rendőrség kiérkezéséig a támadót földön tartották, rajta és az indítványozón felületi hámsérülések keletkeztek. Az indítványozót és két évfolyamtársát a rendőrség a támadóval együtt előállította és az indítványozót gyanúsítottként kihallgatták. Az ügyészség az indítványozó ellen garázdaság miatt indított büntetőeljárást a jogos védelemre hivatkozó panasz alapján megszüntette. Ezzel kapcsolatban kiemelendő, hogy a jogos védelemi elhárító cselekmény a garázdaság Btk. 339. §-a szerinti bűncselekményének nem csak a jogellenességét, de – a kihívó közösségellenesség mint elkövetési mód hiánya miatt – már a tényállásszerűségét is kizárja. A büntetőeljárás megszüntetése tehát a bűncselekmény hiányában történt.
Az indítványozó az előállítás ellen panasszal élt a Független Rendészeti Panasztestületnél, amely az előállítás jogalapját a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 33. § (2) bekezdés b) pontja alapján adottnak látta (az előállításhoz a bűncselekmény egyszerű gyanúja szükséges, amit az ügyben adottnak találtak), az előállítás és azzal kapcsolatos további intézkedések (az előállított által megjelölt személy értesítésének elmulasztása és a mobiltelefonhasználat indokolatlan korlátozása) azonban sértették az Rtv. 15. §-ában előírt általános arányossági követelményt és súlyosan alapjogsértő intézkedések voltak. Az indítványozó további panaszai nyomán eljárt az országos rendőrfőkapitány, határozatát közigazgatási perben támadta az indítványozó, amelyben aztán megismételt bírósági eljárásra is sor került. A megismételt eljárás végén a Kúria Kfv. 37.710/2020/4. felülvizsgálati ítélete az indítványozó (felperes) keresetét másodszor is elutasító törvényszéki ítéletet hatályában fenntartotta.
A Kúria ítéletének elvi tartalma szerint az előállítás jogalapja az Rtv. 33. § (2) bekezdés b) pontja alapján a jogos védelmi helyzet mint a cselekmény büntetendőségét kizáró okra hivatkozás esetén is fennállhat, ha a helyszínen tapasztalt körülmények felvetik a bűncselekmény elkövetésének egyszerű gyanúját. Az előállítás jogszerűségét nem a Btk. és a Be. szabályai, hanem az intézkedés helyszínen felvett rendőri jelentésben foglaltak alapján kell vizsgálnia a rendőri szervnek, mely a jogalap fennállása esetén is minősülhet jogellenes intézkedésnek, ha az nem felel meg az arányosság követelményének.
Az indítványozó a kúriai ítélettel szemben alkotmányjogi panaszt terjesztett elő. Az Alaptörvény V. cikke értelmében „mindenkinek joga van törvényben meghatározottak szerint a személye, illetve a tulajdona ellen intézett vagy az ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához.” Az indítványozó a jogos önvédelemhez fűződő joga sérelmével összefüggésben utal arra, hogy az Alaptörvény V. cikke szerinti alapjog csupán a saját személy (vagyon) elleni támadást nevesíti, ugyanakkor a Btk. az alaptörvényi felhatalmazás alapján ezt kiterjeszti mások személye (továbbá a közérdek) elleni jogtalan támadás arányos elhárítására is. Az indítványozó álláspontja szerint a Kúriának a keresetet végül elutasító ítélete alkotmányellenesen állapítja meg azt, hogy a jogos védelem esetén a bűncselekmény egyszerű gyanúja fennállhatott. Ezen tévedés közvetlen eredménye a kereset elutasítása, vagyis ez az értelmezés a döntést érdemben befolyásolta. Az indítványozó megítélése szerint emellett alapvető, elvi jelentőségű alkotmányjogi kérdés is az, hogy amennyiben nyilvánvalóan, laikus számára is világosan megállapítható módon jogos védelemi helyzetben sietnek állampolgárok egymás segítségére személy elleni jogtalan támadás arányos elhárítása érdekében, akkor lehetséges-e a jogtalan támadást elhárító személyek előállítása azon az alapon, hogy bűncselekmény egyszerű gyanúja megállapítható. Az előállítás jogalapjának elfogadásával az ítélet és elvi tartalma a jogos védelem szabályai szerint más állampolgárok segítségére siető állampolgárokat eltántorítja attól, hogy fellépjenek a bűncselekmény sértettjeinek érdekében és bénító hatást gyakorol az állampolgárokra ezen alapjoguk gyakorlásánál.
Az alkotmányjogi panasz jelentősége kiemelkedő, hiszen az Alaptörvény 2012. évi hatályba lépése óta az Alkotmánybíróságnak – indítvány hiányában – nem volt lehetősége arra, hogy az Alaptörvény V. cikkében újonnan kodifikált alapjog, az önvédelem jogának védelmi hatókörét vizsgálhassa. A határozat alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként fogalmazta meg a következőket:
1. Mi tartozik az Alaptörvény V. cikkében kifejezetten nevesített alapvető jog védelmi körébe?
2. Összeegyeztethető-e az Alaptörvény V. cikkével a Kúria döntésében megjelenő ama jogértelmezés, miszerint nincs akadálya az előállításnak abban az esetben sem, ha a jogos védelem nyilvánvalóan megállapítható?
Az első kérdéssel kapcsolatban az AB határozat kiemeli, hogy az Alaptörvény szűkebben vonja meg a jogos védelem alapjogi szabályait, mint a Btk. Az Alaptörvény megfogalmazása szerint ez a jog a személyt a saját élete és saját tulajdona elleni támadás elhárítására jogosít fel. Mások személye, illetve javai, vagy a közérdek elleni támadás elhárításához való jog nem szerepel az Alaptörvény V. cikkében, csak a Btk.-ban. Az Alaptörvény a jogos védelem körében kifejezetten önvédelemről szól és nem általánosságban a jogos védelemről. Az alkotmányozó a törvényhozóra bízta az önvédelem részletszabályainak kidolgozását. Alapvető joggá a jogos védelemnek az önvédelemre korlátozható esete vált. Ugyanakkor mások személye vagy javainak megóvására utalásnak a szövegszerű hiánya az Alaptörvény V. cikkében nem zárja ki azt, hogy a törvény szélesebb körben biztosítsa a jogos védelem lehetőségét, mint amire az Alaptörvény kiterjed (Indokolás [29]). Így mivel a mások személye elleni támadás nem tartozik az V. cikk védelmi körébe, ezért a Kúriának az Rtv. előállítási szabályaira vonatkozó értelmezése a konkrét ügyben kizárólag szakjogi, törvényességi kérdés. Erre tekintettel az AB az alkotmányjogi panaszt elutasította. A második elvi kérdés megválaszolására pedig ezért már nem kerülhetett sor.
Az AB határozat módszertani hibájára mutat rá Czine Ágnes alkotmánybíró párhuzamos indokolásában. Megállapításának lényege, hogy jogtalan támadás elhárításához fűződő alapjog tartalmát a határozat nem bontotta ki. Ehelyett az értelmezés kereteit a jogos védelem büntetőjogi kategóriájához igazította. Így voltaképpen nem az alkotmányos rangra emelt jog tartalmából, vagyis az Alaptörvény V. cikkéből vont le következtetést az egyes szakjogi területek – például a büntetőjog – értelmezési kereteire és szempontjaira, hanem éppen fordítva (Indokolás [36)]. Kiemeli továbbá, hogy az indítvány elutasítása nem jelenti azt, hogy a társadalom azon tagjai, akik mások védelmére kelnek, ne részesülnének alapjogi védelemben. Ezt az előállítás valamennyi esetében az Alaptörvény IV. cikke garantálja (Indokolás [44]). A IV. cikk sérelmére az indítványozó ugyanakkor nem hivatkozott.
E módszertani kifogással magam is egyetértek, illusztrálására két részletet idézek a határozatból. A határozatnak az alapjog tartalmát érintő megállapítása, hogy az V. cikk a gyanú közlésétől nem véd, csak a bűnössé nyilvánítástól és a büntetéstől. E megállapításra az AB a szakjogi szabályozás értelmezéséből jut: a jogos védelem mint büntetendőséget kizáró ok anyagi jogi kérdés, az alapos (sic!) gyanú közlése pedig eljárásjogi kérdés (Indokolás [32]). Az alapjogvédelem körére tehát a szakjogi szabályokból következtet az AB, ahelyett, hogy a fenti kiemelt tételnek alkotmányjogi indokolást adott volna. A Btk. és a Be. értelmezésével, összevetésével ugyanis az Alaptörvény tartalma nem határozható meg.
Hasonló problémát mutat az V. cikk kiterjesztő értelmezését elvető azon többségi érvelés, amely kiemeli, hogy az Alaptörvény és a jogszabályok érvényre juttatása érdekében kényszer alkalmazására az állam jogosult [C) cikk (3) bekezdés]. A jogos védelmi helyzet erő alkalmazására jogosít fel mindenkit. Az önvédelem joga alapvető jog, azonban – az állami erőszak-monopóliumra tekintettel – a jogos védelem más, de nem az Alaptörvényben szereplő eseteire kiterjesztően értelmezni a védelmi körét nem lehet (Indokolás [30]). Ezen érvelés nyilvánvaló hibája, hogyha ezt a hivatkozást elfogadnánk, akkor a Btk. jogos védelmi szabályainak azon részeit, amelyek a más ellen irányuló jogtalan támadás elhárítására adnak a szakjog szintjén felelősséget kizáró felhatalmazást, alkotmányellenesnek kellene tekintenünk.
Az AB határozat precedensrangú, egyelőre az önvédelem jogának védelmi körére nézve negatív megállapítást tesz: a mások védelmére irányuló cselekmények nem esnek az alapjog hatókörébe. Az Alaptörvény V. cikkének pozitív tartalmi meghatározása – erre alkalmas ügy hiányában – továbbra is várat magára.
A határozat és az ügy adatlapja itt érhető el:
http://public.mkab.hu/dev/dontesek.nsf/0/EA35B2A01296BFCCC12587640034A5F8?OpenDocument
Szerző: Szomora Zsolt
Második alkalommal jelentkezik a strasbourgi podcast