A Kúria Kfv.IV.37.834/2022/17. számú határozatának releváns tényállása szerint a felperes egy bányaüzem kapcsán zajló környezeti hatásvizsgálati eljárásban kérelmet nyújtott be az alpereshez, amelyben az ügyintézési határidő 4-5 hónappal történő meghosszabbítását kérte. Kérelmének indokaként előadta, hogy egyeztetéseket folytat szakértőkkel a bányászati tevékenység környezetvédelmi szabályoknak való megfelelése kapcsán, valamint folyamatban van a terület hidrogeológiai viszonyait bemutató szakértői anyag készítése is.
Az alperes végzésével visszautasította a felperesi kérelmet. Kifejtette, hogy a Kvt. által az ügyben előírt ügyintézési határidő 105 nap, amelynek módosítására, meghosszabbítására nincs lehetőség.
A felperes keresettel támadta az alperesi végzést, amelyben kifejtette, hogy az ügyintézési határidő meghosszabbítását jogszabályi rendelkezés nem zárja ki. Utalt arra is, hogy az alperes jogszabálysértő módon mellőzte az általa felajánlott bizonyítékokat, bizonyítási indítványokat, így a tényállást sem tisztázta megfelelően.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Ítéleti indokolása szerint lényegtelen, hogy a felperes milyen okból kéri az ügyintézési határidő meghosszabbítását, arra sem az Ákr., sem pedig a Kvt. szabályai nem adnak lehetőséget. Épp ezért irreleváns, hogy a felperes milyen okból kérte a határidő meghosszabbítását. Az Ákr. és a Kvt. közjogi normának minősülnek, amelyek kógens jelleggel szabályozzák az ügyintézési határidőt, és az attól való eltérést nem engedik meg.
A jogerős ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben arra hivatkozott, hogy az alperesnek be kellett volna várnia az általa felajánlott bizonyítást, mivel a tényállás tisztázása és ezen keresztül a tisztességes hatósági eljárás követelménye előbbre való az ügyintézési határidő betartásánál. Utalt arra is, hogy kérelmében tartalmilag nem az ügyintézési határidő meghosszabbítását, hanem a bizonyítás bevárását kérte az alperestől. Végül kifejtette, hogy az Ákr. 51. § nem az érvénytelenséget, hanem a szolgáltatási díj visszafizetését fűzi jogkövetkezményként az ügyintézési határidő túllépéséhez, amely azt mutatja, hogy annak meghosszabbítása sem tilos.
A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Ítéletének indokolásában rámutatott, hogy korábbi hatósági eljárásjogi kódexeink, így az Áe. és a Ket. is lehetővé tette az ügyintézési határidő meghosszabbítását. A Ket. e rendelkezését ugyanakkor a jogalkotó 2016. január 1. napjával hatályon kívül helyezte, így az ügyintézési határidő meghosszabbítását a jelenleg hatályos Ákr. sem engedi meg. Az Ákr. nem ad felhatalmazást arra sem, hogy a jogalkotó e tekintetben eltérjen az Ákr. rendelkezéseitől, így ilyen szabályt az ágazati jogszabályok sem tartalmazhatnak. A jogszabályban előírt ügyintézési határidő betartása a hatóságnak a közigazgatás joghoz kötöttségéből fakadó kötelezettsége, amely nem csak a kérelmező ügyfél, hanem az esetleges más ügyfelek megfelelő ügyintézéshez való jogát is védi. Kiemelte továbbá, hogy az Ákr. 51. § az ügyintézési határidő túllépésének objektív, az ügyfél akaratától függetlenül beálló jogkövetkezményét szabályozza, amelyet a hatóságnak hivatalból le kell vonnia. Nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely lehetővé tenné, hogy a hatóság a tényállás további tisztázására hivatkozva jogszerűen túllépje az ügyintézési határidőt.
A Kúria alaptalannak ítélte azon felperesi hivatkozást is, amely szerint az alperes és a bíróság tévesen minősítette a felperes kérelmét a határidő meghosszabbítására irányuló indítványnak. A felperesi kérelem ugyanis sem a bizonyítás módjára, sem annak irányára vonatkozóan nem tartalmazott új indítványt, ellenben kifejezetten „további 4-5 hónapos határidő” engedélyezését kérte, ekként azt az alperes és a bíróság is helyesen tekintette – törvényben kizárt – határidőhosszabbítási kérelemnek.
Hivatkozott döntés: Kfv.IV.37.834/2022/17.
Szerző: Kárász Marcell
A Kúria év végi határozatában az anyagi jogerő tárgyi terjedelmét vizsgálta a követelésrész érvényesítése során