Bejegyzések

A Kúria a hatósági eljárás szünetelésének kezdő időpontjával foglalkozott végzésében

A Kúria szerint a hatósági eljárás szünetelésének kezdőnapját a szünetelést megállapító végzés határozza meg, így az eljárás szünetelés folytán való megszűnését megállapító végzéssel szembeni jogorvoslat során az már nem vitatható.

A Kúria a hatósági eljárásban kibocsátott hiánypótlási felhívás nemteljesítésének következményeit vizsgálta

A Kúria szerint a hatósági eljárás megszüntetésének van helye, ha az ügyfél a jogszabály által előírt tartalmú dokumentumokat hiánypótlási felhívás ellenére nem vagy nem teljeskörűen nyújtja be, és emiatt kérelme nem bírálható el.

A Kúria a hatósági döntés módosításának perjogi következményeivel foglalkozott végzésében

A Kúria szerint az ügy érdemére kiható, lényeges eljárási szabályszegés, ha a bíróság a döntés módosítása esetén elmulaszt dönteni a keresetkiterjesztéssel érintett módosító döntésről.

A Kúria a másodfokú hatósági döntés hatáskörhiány miatti semmisségéről foglalt állást ítéletében

A Kúria szerint ha a közigazgatási szerv másodfokú hatáskörrel nem rendelkezik, akkor a fellebbezést érdemben elbíráló határozata semmis.

A Kúria a fellebbezésben és a keresetben előadott jogsérelmek kapcsolatát vizsgálta végzésében

A Kúria megállapította, hogy a felperes a másodfokú hatósági döntéssel szembeni keresetében olyan jogsértést is állíthat, amelyre az elsőfokú döntéssel szemben előterjesztett fellebbezésében nem hivatkozott.

A Kúria a közigazgatási perben kirendelt szakértő kizárásának eljárási kérdéseivel foglalkozott végzésében

A Kúria szerint ha a fél a szakértő elfogultságára hivatkozva terjeszt elő kizárás iránti kérelmet, a bíróság nem mellőzheti a szakértő meghallgatását a kérelem elbírálása előtt.

A Kúria a kisajátítási kártalanítással kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott ítéletében

A Kúria megállapította, hogy a kisajátított ingatlan tulajdonosát a tulajdonjoga elvonásáért teljes kártalanítás illeti meg.

A Kúria a lakóépület építésének egyszerű bejelentésével kapcsolatos közigazgatási perjogi kérdésekről foglalt állást

A Kúria szerint az építésfelügyeleti hatóság azon tájékoztatása, miszerint az építtető bejelentése nem minősül egyszerű bejelentésnek, közigazgatási perben megtámadható közigazgatási cselekménynek tekintendő.

A Fővárosi Ítélőtábla megerősítette, hogy a támogatói okirattal létrejövő támogatási jogviszonyt a tételes jogban polgári jogi jogviszonynak kell tekinteni

A bíróság szerint a támogatói okirattal létrejövő támogatási jogviszonyban a vis maior kérelem elutasítása tárgyában benyújtott kifogást elbíráló döntés nem lehet közigazgatási jogvita tárgya.

A Kúria a közigazgatási perbeli jogutódlás kérdésével foglalkozott a rendészeti panaszügyek kontextusában

A Kúria megállapította, hogy a rendőri intézkedés elleni panaszt elutasító határozattal szemben indult közigazgatási perben a felperes elhalálozása esetén hozzátartozója jogosult a perbe jogutódként belépni, ezért az eljárás félbeszakadásának van helye.