A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa előtt folyamatban lévő ügyben a Nyíregyházi Járásbíróság elsőfokú ítéletét bírálták felül. Ennek során megállapították, hogy az elsőfokú bíróság jelentős eljárási szabálysértéseket vétett: a Be. kötelező előírása ellenére nem tartott előkészítő ülést; a tárgyaláson a terhelt kötelező figyelmeztetését a vallomásmegtagadás jogáról elmulasztotta; úgyszintén elmulasztotta a beismerő vallomás természetére és jogkövetkezményeire való figyelmeztetést, így a terhelt beismerő vallomását törvénysértő módon fogadta el; a terhelti beismerést követően pedig törvénysértő körben vett fel bizonyítást [a megsértett rendelkezések Be. 185. § (1) bek.; 504. § (2) bek. a) pont; 521. § (1) bek.]. Ezek olyan jelentős eljárási szabálysértések, amelyek az eljárás lefolytatására, a bűnösség megállapítására és a bűncselekmény minősítésére lényeges hatással voltak, ezért a Be. 609. § (1) bekezdése alapján – mint ún. relatív eljárási szabálysértések – az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezéséhez és új elsőfokú eljárás lefolytatásához kellene, hogy vezessenek.
A másodfokú eljárást megnyitó ügyészi és védői fellebbezések ugyanakkor – ellentétes irányban – csak a büntetéskiszabást támadták, ezért a Be. 590. § (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság csak korlátozott felülbírálatot folytathatott le. A korlátozott felülbírálat során nincsen lehetőség a relatív eljárási szabálysértésekre hivatalból kiterjeszteni a vizsgálatot, ezt a kiterjesztést ugyanis csak az ún. abszolút eljárási szabálysértések alapozhatják meg [Be. 607. § (1) bek.; 608. § (1) bek. és 590. § (5) bek. a) pont]. A másodfokú bíróság ezért a Be. szerint az érdemi felülbírálatra nem alkalmas, jelentős eljárási hibákban szenvedő ítéletet kellett volna, hogy érdemben felülbírálja. Teljeskörű felülbírálat lehetősége esetén az ítéletet hatályon kívül kellene helyezni. A fellebbviteli tanács szerint a hatályos szabályozás ilyen esetben a nyilvánvalóan törvénysértő eljárás alapján meghozott elsőfokú ítélet érdemi felülvizsgálatára kényszeríti a másodfokú bíróságot azáltal, hogy nem teszi lehetővé a felülbírálat kiterjesztését és az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését. Ez pedig ellentétes a tisztességes eljáráshoz való jogból fakadó követelményekkel. Ezért a másodfokú bíróság a Be. 590. § (5) bekezdés a) pontjának a korlátozott felülbírálatot feloldó kivételszabályt az abszolút eljárási szabálysértésekre korlátozó szövegrésze megsemmisítését indítványozta.
Az Alkotmánybíróság előtt folyamatban volt eljárás időtartama alatt a jogalkotó módosította a Be.-t, és az eljárás tárgyát képező ügy egyik szabálysértését – 2021. január 1-i hatállyal – felvette a feltétlen hatályon kívül helyező, abszolút eljárási szabálysértések körébe: az elsőfokú bíróság a bűnösséget beismerő nyilatkozatot az 504. § (2) bekezdésében meghatározott feltételek hiányában fogadta el (…) [Be. 608. § (1) bek. h) pont]. Kiemelendő azonban, hogy ez a törvénymódosítás magát az indítványt nem tette okafogyottá, mert az abban jelzett absztrakt, az abszolút és a relatív eljárási szabálysértések között a felülbírálat körében különböztető probléma változatlanul fennáll.
Az Alkotmánybíróság ezért a bírói előterjesztést érdemben megvizsgálta. Megállapította, hogy az eljárási szabálysértések mindkét csoportja magában foglal olyan szabályszegéseket, amelyek az elsőfokú ítélet másodfokon kiküszöbölhetetlen hibáját eredményezik. A két csoport közötti különbség pedig abból fakad, hogy amíg az abszolút hatályon kívül helyező eljárási szabálysértések körében ez maradéktalanul, törvényi vélelem alapján megállapítható, addig a relatív hatályon kívül helyező eljárási szabálysértések körében bírósági mérlegelés tárgyát képezi (Indokolás [56]). Kiemeli a határozat, hogy az alkotmányossági vizsgálat során nem lehet eltekinteni attól sem, hogy a tisztességes bírósági eljárásból fakadó követelmények nem ugyanazokat a garanciákat jelentik az egyes bírósági szakokban. Az Alkotmánybíróság ezért a tisztességes bírósági eljárásból fakadó követelményeket mindig az adott eljárásfajta és eljárási szak sajátosságaihoz igazodóan értékeli (Indokolás [64]).
A tisztességes tárgyaláshoz való jog követelményrendszerével összhangban a jogalkotó – a Be. normaszöveg-javaslatához fűzött jogalkotói indokolás értelmében – a másodfokú bíróság felülbírálati jogkörének korlátozása mellett ezen jogkör kiterjesztésének a lehetőségeit éppen azért teremtette meg, mert a korlátozott felülbírálat nem vezethet méltánytalan, vagy törvénytelen helyzetekhez, és nem eredményezheti törvénysértő rendelkezéseket tartalmazó ítélet változatlanul hagyását a fellebbezési eljárásban. A Be.-nek a korlátozott felülbírálat kiterjesztésével kapcsolatos hatályos szabályozása épp ezen orvoslás lehetőségeit szűkíti le az eljárási szabálysértések meghatározott körére, az abszolút hatályon kívül helyező eljárási szabálysértésekre, kizárva ezen lehetőségből a relatív hatályon kívül helyező eljárási szabálysértéseket. Ezen eljárási hibák orvoslására utóbb, az eljárás későbbi szakaszában pedig nincs lehetőség. Ennek következtében a szabályozás támadott eleme korlátozza a tisztességes tárgyaláshoz való jogból fakadó követelmények érvényesülését (Indokolás [76]-[77]).
Az AB határozat a vizsgált szakjogi normákat helyesen helyezi alapjogi kontextusba: eszerint a terhelt önrendelkezési jogát gyakorolja a korlátozott felülbírálathoz vezető fellebbezésének előterjesztésével, és ezt az alapjogát korlátozza a felülbírálat hivatalbóli kiterjesztése, ami a terhelt másik alapjogából, a tisztességes eljárás követelményéből fakad. Az önrendelkezési jog korlátozása szűkebb körű akkor, ha a felülbírálat hivatalbóli kiterjesztésére csak abszolút hatályon kívül helyező eljárási szabálysértés esetén kerülhet sor. Ezzel szemben a tisztességes eljáráshoz való jog primátusa érvényesül és az önrendelkezéshez való jog korlátozása szélesebb körű akkor, ha a másodfokú bíróság relatív hatályon kívül helyező eljárási szabálysértés esetén is köteles – fellebbezés hiányában, vagyis hivatalból – eljárni (Indokolás [91]). Ebben az alapjogi kontextusban végezte el az AB határozat a jogkorlátozás szükségességi-arányossági tesztjét.
Az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése értelmében a terhelt önrendelkezési joga olyan alapjog, amelyre tekintettel a tisztességes tárgyaláshoz való jog korlátozható. A Be. kifogásolt rendelkezésében a tisztességes tárgyaláshoz való jog korlátozása azáltal, hogy a Be. csak abszolút hatályon kívül helyező eljárási szabálysértés vonatkozásában engedi meg a felülbírálat hivatalbóli kiterjesztését, de nem teremt arra lehetőséget relatív hatályon kívül helyező szabálysértés esetén, a terhelt önrendelkezési joga alkotmányos tartalmára figyelemmel szükségesnek tekinthető (Indokolás [92]).
Az arányosság vizsgálata körében az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy az eljárási szabálysértések két csoportja között azok súlya és jelentősége alapján tehető különbség. Ennek ellenére egyaránt magukban foglalnak olyan szabályszegéseket, amelyek az elsőfokú ítélet másodfokon kiküszöbölhetetlen hibáját eredményezik. A két csoport közötti különbség pedig mindössze abból fakad, hogy amíg az abszolút hatályon kívül helyező eljárási szabálysértések körében ez törvényi vélelem alapján megállapítható, addig a relatív hatályon kívül helyező eljárási szabálysértések körében bírósági mérlegelés tárgyát képezi. A bírósági mérlegelés eredményeként pedig a relatív hatályon kívül helyező szabálysértés joghatása ugyanaz lehet, mint az abszolút hatályon kívül helyező eljárási szabálysértésé. Ezekben az esetekben a másodfokú bíróság olyan ítélet felülbírálatára kényszerül, amely érdemi felülbírálatra alkalmatlan (Indokolás [97]).
A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a támadott jogszabályi rendelkezés, a Be. 590. § (5) bekezdés a) pontjának „a 607. § (1) bekezdése, valamint a 608. § (1) bekezdése alapján” szövegrésze azáltal, hogy nem teszi lehetővé a felülbírálat hivatalból történő kiterjesztését valamennyi olyan eljárási szabálysértés esetén, amelyek az ítélet jelentős súlyú és másodfokon kiküszöbölhetetlen hibáját eredményezhetik, a tisztességes tárgyaláshoz való jog aránytalan korlátozását valósítja meg (Indokolás [102]). Ugyanakkor az AB határozat szerint az Alaptörvénnyel való összhang helyreállítása nem a vitatott rendelkezés megsemmisítését, sokkal inkább a hatályos szöveg pontosítását, kiegészítését teszi szükségessé. Ilyen módon biztosíthatóvá válik a tárgyalás és azáltal az eljárás tisztességessége (Indokolás [107]).
A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság – hivatalból eljárva – megállapította: az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azáltal, hogy a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 590. § (5) bekezdésében nem az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdéséből fakadó alkotmányos követelményeknek megfelelően szabályozta az ítélet fellebbezéssel nem érintett része tekintetében a felülbírálat kiterjesztésének a lehetőségét. Ezért az Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2022. január hó 31. napjáig tegyen eleget.
A határozat a Magyar Közlönyben még nem jelent meg. Elérhető: http://public.mkab.hu/dev/dontesek.nsf/0/1EBBB53213CE5F20C12585AD005BA36D?OpenDocument
Szerző: Szomora Zsolt
Gyermek meghallgatás