Ahogy korábbi cikkünkben említettük, az egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódóan egyéb törvények módosításáról szóló 2021. évi CXXXIV. törvény számos jelentős változást léptet életbe a tág értelemben vett büntetőjog területén. Ezek közé tartozik két olyan problémakör rendezése is, amelyek a korábbi szabályozás alapján nem álltak összhangban a kétszeres értékelés tilalmának (ne bis in idem) alkotmányos, nemzetközi, valamint az uniós jog által is védett elvével. Magának az alapelvnek részben a jogrendszer egészére kisugárzó jelentősége van, a büntetőjogban pedig kiemelt, a tág értelemben vett jogág egészét átható alapelvek közé soroljuk. A ne bis in idem tilalmának bűncselekménytani, szankciótani, büntetőeljárási, büntetés-végrehajtási és a nemzetközi bűnügyi együttműködést érintő vetülete is van. Explicit alkotmányos rangra az Alaptörvény emelte ezt az elvet: a XXVIII. cikk (6) bekezdése szerint „a jogorvoslat törvényben meghatározott rendkívüli esetei kivételével senki nem vonható büntetőeljárás alá, és nem ítélhető el olyan bűncselekményért, amely miatt Magyarországon vagy – nemzetközi szerződés, illetve az Európai Unió jogi aktusa által meghatározott körben – más államban törvénynek megfelelően már jogerősen felmentették vagy elítélték.”
Ahogy a most bemutatandó módosításokból kitűnik, a fenti alkotmányos garancia hatóköre a közigazgatási jog, az adójog és a büntetőjog kapcsolatára is kiterjed.
Az alapvető jogok biztosának az AJB-1084/2020. számú ügyben született jelentése szabályozási problémákat tárt fel a Btk. szerinti vagyonelkobzás és az adóhiányt adóeljárásban megállapító határozat viszonyában. A vizsgálat alapjául fekvő beadvány szerint a bíróságnak egy kft.-vel szemben vagyonelkobzást elrendelő ítélete azt megelőzően vált jogerőssé, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) ellenőrzése alapján hozott, a kft. adófizetési kötelezettségét előíró határozat jogerőre emelkedett volna. A panaszos a NAV felügyeleti intézkedését kérte, hogy a büntetőeljárásban már jogerősen elrendelt és foganatosított vagyonelkobzás összegét az adóhivatal a felé fennálló tartozás teljesítéseként fogadja el. A NAV a felügyeleti intézkedést mellőzte arra hivatkozással, hogy a beszámítás alkalmazásának a személyazonosság és jogszabályi feltételek hiányában nincs helye. A panasz alapján felmerült tehát, hogy a vagyonelkobzást követően elrendelt adófizetési kötelezettség kétszeres elvonást jelent.
Ennek a helyzetnek az orvoslására a Btk. és az adózás rendjéről szóló törvény (Art.) úgy módosul, hogy a párhuzamosan folytatott eljárásokban figyelembe vegyék a másik eljárásban már megállapított, ugyanolyan jellegű vagyonelvonást. A Btk. módosított 74. § (5) bekezdés c) pontja szerint nem rendelhető el vagyonelkobzás […] a vagyonra, ha azzal kapcsolatban a büntetőeljárás tárgyát képező bűncselekménnyel azonos tényállás miatt közigazgatási hatóság, állami adó- és vámhatóság végleges határozatában vagy közigazgatási perben a bíróság jogerős határozatában fizetési kötelezettséget állapított meg, a fizetési kötelezettség erejéig. Az adóeljárási vonatkozásokat az Art. módosított 146. §-a rendezi, ennek lényege szerint az adózónak az utólagos adómegállapítási eljárás során benyújtott kérelmére, az adóhatóság mellőzi az adózó feltárt adókülönbözet azon összegének megfizetésére kötelezését, amelyre vonatkozóan a bíróság ügydöntő határozatban vagyonelkobzást rendelt el, ha az adókülönbözet, valamint az ügydöntő határozatban megállapított vagyoni hátrány alapjául szolgáló tényállás megegyezik, és a vagyonelkobzást az adózóval vagy azzal szemben rendelték el, aki az adózónál feltárt adókülönbözetből eredő vagyonnal gazdagodott.
A másik jelentős, a Be.-t érintő módosítás szükségessége a Budai Központi Kerületi Bíróság C-131/21. sz. KI előzetes döntéshozatali kérelme nyomán került a jogalkotás látóterébe. Az előzetes döntéshozatali kérelem az Alapjogi Charta ne bis in idem elvét rögzítő 50. cikkének értelmezését kérte az olyan büntetőeljárási helyzetre, amelynek tárgya részben egy olyan tényállás, amely miatt a vádlottal szemben korábban, szabálysértési eljárásban már jogerősen helyszíni bírságot szabtak ki, majd e bírságot – annak meg nem fizetése folytán – a bíróság határozatával elzárásra változtatta át.
A szabálysértési eljárás és a büntetőeljárás találkozását a Be. 4. § (5) bekezdése kizárólag olyan helyzetekre rendezte, amikor a szabálysértési felelősséget maga a bíróság állapította meg. Ez képezett csak a későbbiekben büntetőeljárási akadályt (amíg a szabálysértési perújítást le nem folytatták). Így – az előzetes döntéshozatali kérelem alapjául is fekvő – helyszíni bírság kiszabása esetén, továbbá akkor, ha a szabálysértési felelősséget nem a bíróság, hanem a szabálysértési hatóság határozata állapította meg, nem volt akadálya annak, hogy azonos tényállás mellett büntetőeljárást folytassanak le. Ennek a helyzetnek az orvoslására a Be., a szabálysértési törvény és az ügyészségről szóló törvény összehangolt módosítására volt szükség. A Be. március 1-től hatályos 4. § (5) bekezdés szerint: azzal szemben, akinek a felelősségét szabálysértési eljárásban megállapították, azonos tényállás mellett büntetőeljárás – a szabálysértésekről szóló törvény szerinti ügyészi felhívás, felülvizsgálat vagy perújítási eljárás lefolytatása előtt – nem indítható.
Szerző: Szomora Zsolt
Megemlékezés Dr. Horváth Jenőről, a Magyar Ügyvédi Kamara egykori elnökéről