A Kúria Kfv.I.37.462/2025/17. számú határozatának releváns tényállása szerint a felperes és az alperesi érdekelt házastársak voltak, akik házasságukat felbontották. Három közös gyermekük felett a felperes gyakorolja a szülői felügyeleti jogot, míg az alperesi érdekelt kapcsolattartási joggal rendelkezik mindhárom gyermek vonatkozásában. A felperes 2021 során bejelentést tett az alperes gyámhatósághoz, amelyben arról számolt be, hogy kapcsolattartási alkalmak során az alperesi érdekelt és szülei többször is agresszív, ellenséges fellépést tanúsítottak a felperessel szemben, továbbá az alperesi érdekelt a nemi szervét mutogatta a gyermekek előtt, illetve a gyermekek nemi szervével játszott, amivel negatív hatást gyakorolt pszichoszexuális fejlődésükre.
Az alperes ezen információk alapján hivatalból eljárást indított a gyermekek kapcsolattartásának korlátozása ügyében. Az alperes igazságügyi pszichológus szakértőt (a továbbiakban: szakértő1.) rendelt ki. A szakértő1. által készített, majd kiegészített szakvélemény szerint az alperesi érdekelt személyiségében megjelenő bizonytalansági, veszélyeztető tényezők miatt indokolt az ellenőrzött körülmények között történő kapcsolattartás elrendelése. Erre figyelemmel az alperes a 2022. év során hozott határozatával az alperesi érdekelt kapcsolattartási jogának korlátozásáról döntött akként, hogy felügyelt kapcsolattartást rendelt el. Az elsőfokú bíróság ugyanakkor jogerős előzmény ítéletével az alperes határozatát megsemmisítette, és az alperest új eljárásra kötelezte.
A megismételt eljárás során, 2023-ban az alperes ismételten kirendelte szakértő1.-t. Az új kiegészített szakvélemény szerint a gyermekek pszichés állapotában kedvező irányú, illetve kedvező változások figyelhetőek meg, továbbá az alperesi érdekelt pszichés feszültségei is csökkentek, állapota jelentősen konszolidálódott. A kiegészített szakvéleményben rögzítésre kerültek a gyermekek kezelésével kapcsolatos korábbi dokumentumok, ekként egy másik szakértő (a továbbiakban: szakértő2.) véleménye, valamint a gyermekeket kezelő orvosok és velük foglalkozó szakemberek által kiállított dokumentumok, zárójelentések.
Az alperes az új kiegészített szakvéleményben foglaltakra figyelemmel a 2024. év során a hatósági eljárást végzésével megszüntette. Indokolása szerint az új kiegészített szakvélemény alapján megállapítható, hogy az alperesi érdekelt személyiségében rejlő, a gyermekek személyiségére kedvezőtlenül ható jegyek, illetve veszélyeztető attitűdje a gyermekek irányában már nem feltárható. Az eltelt hosszabb időre alatt bekövetkezett pozitív változásokra figyelemmel megállapította, hogy a felügyelt kapcsolattartás elrendelése, fenntartása nem indokolt, így az eljárást megszüntette.
A felperes keresettel támadta az alperes végzését. Ebben kifogásolta, hogy a szakértő1. másfél éven belül két ellentétes szakvéleményt adott, amit az alperes nem oldott fel, így a szakvélemény aggályos, arra döntést nem lehetett volna alapítani. Sérelmezte azt is, hogy szakértő1. szakvéleménye eltér a gyermekkel hosszú ideje foglalkozó más szakemberek álláspontjától, illetve hogy nem értékelte az általa becsatolt hangfelvételeket, szakértő2. véleményét és a zárójelentéseket.
Az elsőfokú bíróság a keresetet jogerős ítéletével elutasította. Ítéleti indokolásának lényege szerint az alperes kellőképp tisztázta a tényállást, amikor szakértőt rendelt ki, intézkedett a szakvélemény kiegészítése iránt, továbbá tárgyalást tartott a szülők, szakértő1. és a többi szakember részvételével. A bíróság a per során megelőző eljárásban eljárt szakértőként kirendelte szakértő1.-et. Szakvéleményét úgy értékelte, hogy abban a szakértő ellentmondásmentesen megválaszolta, hogy a korábbi szakvéleményében tett javaslatát azért nem tartotta fenn, mivel az alperesi érdekelt személyiségében időközben kedvező változások zajlottak le. Utalt rá, hogy a felperes által becsatolt hangfelvételek szakértő1. általi vizsgálatának elmaradása nem jogsértő, mivel a szakvélemény azok elemzése nélkül is megalapozott.
A jogerős ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben többek között kifejtette, hogy az alperesi érdekelt veszélyeztető magatartását a becsatolt hangfelvételek igazolják, ezeket azonban az alperes nem továbbította szakértő1. és az elsőfokú bíróság részére, továbbá az alperes nem adta meg ezek mellőzésének indokát végzésében. Kifogásolta, hogy az alperes késedelmesen továbbította a keresetlevelet és a közigazgatási iratokat az elsőfokú bíróság részére, és állította, hogy az elsőfokú bíróság a hangfelvételekről mint bizonyítékokról úgy foglalt állást, hogy azokat nem is ismerte meg. Előadta, hogy az alperes a tényállástisztázási kötelezettségéből fakadóan köteles lett volna feloldani a gyermeket kezelő szakemberek és szakértő1. álláspontja közötti ellentétet.
A Kúria a jogerős ítéletet akként változtatta meg ítéletével, hogy az alperes végzését megsemmisítette, és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte.
Ítéleti indokolásában kifejtette, hogy az alperes helyesen járt el, amikor a megismételt eljárásban beszerzett szakvéleményt hiányosságai folytán kiegészítő szakvéleményt szerzett be, nem észlelte viszont, hogy a hiányosságokat és ellentmondásokat a kiegészítő szakvélemény csak részben küszöbölte ki. Az alperest ugyanis szakértő1. többször is tájékoztatta arról, hogy mivel az egyik gyermeknél a betegség szintjét elérő pszichés zavart diagnosztizáltak, szükséges igazságügyi gyermekpszichiáter szakértő bevonása is a vizsgálatba, továbbá mivel ő maga orvosi végzettséggel nem rendelkezik, e vizsgálatokat kompetenciahiány okán nem végezheti el. Az alperes azonban igazságügyi gyermekpszichiáter szakértőt arra hivatkozással nem rendelt ki, hogy a rendelkezésre álló zárójelentést megküldte szakértő1.-nek.
A Kúria szerint erre tekintettel szakértő1. a gyermeknél fellépő tünetek okait kompetencia hiányában nem tudta a maga teljességében vizsgálni, így nem adhatott teljes választ a hozzá intézett kérdésekre sem. Az e kompetenciába tartozó kérdésekre szakértő1. önállóan a rendelkezésére bocsátott klinikai zárójelentés alapján sem válaszolhatott. Jogszabálysértő módon járt el az alperes, amikor az emiatt hiányos szakvéleményt aggálymentesnek tekintette, és döntése alapjául elfogadta. Az, hogy az alperes összevetette a gyermekekkel foglalkozó szakemberek véleményét és szakértő1. szakvéleményét, nem támasztja alá, hogy a feltett kérdésekre teljeskörű választ tartalmazó, aggálytalan szakvélemény alapján hozott döntést. A Kúria nem fogadta el azon alperesi érdekelti érvelést sem, miszerint köztudott, hogy a hosszú terápia pozitív változásokat eredményez a traumák feldolgozásában, e körülményt ugyanis a többi bizonyítékkal összevetve kell értékelni. Így bár a Kúria szerint az időmúlással az alperesi érdekelt személyiségében valóban pozitív változás állt be, ezalatt az egyik gyermek vonatkozásában a rendelkezésre álló leletek és a zárójelentés szerint kórházi kezelést igénylő állapotrosszabbodás lépett fel. Az állapotrosszabbodás kapcsán feltett kérdések megválaszolása érdekében gyermekpszichiáter szakértő bevonása lett volna indokolt. A Kúria kiemelte, hogy a gyermekeket kezelő szakemberek a stabilitás miatt a felügyelt kapcsolattartás fenntartását javasolták, ezzel szemben szakértő1. elfogadhatónak tartotta a helyzet megváltoztatását, hiszen a felügyelt kapcsolattartási forma mellőzésére tett javaslatot. Ezen ellentmondást az alperes nem oldotta fel, az elsőfokú bíróság pedig nem tulajdonított kellő jelentőséget ennek.
A Kúria összességében megállapította, hogy szakértő1. kellő alappal kérte a gyermekpszichiáter szakértő kirendelését, ennek hiányában a szakvélemény a kiegészítést követően is hiányos maradt, tehát az nem tekinthető teljesnek és aggálytalannak, így az alperes arra nem alapíthatta volna döntését. Tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a kiegészített szakvélemény e hiányosságát nem állapította meg, illetve azt szakértő1. perben történő meghallgatása során sem orvosolta. Következésképp a felperes helyesen hivatkozott az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 62. §-ában foglalt tényállástisztázási kötelezettség sérelmére, valamint az Ákr. 72. §-ában foglaltak megsértésére, az elsőfokú bíróság pedig tévedett, amikor e jogsérelmeket nem állapította meg.
A Kúria ezen túlmenően rögzítette, hogy a felperes helyesen hivatkozott a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 40. §-ának sérelmére is a hatósági eljárás során keletkezettközigazgatási iratanyag bírósághoz való továbbítása kapcsán. Bár az alperes a védirat benyújtásával egyidejűleg valóban továbbított közigazgatási iratokat a bíróság részére, ez nem igazolja, hogy a hatósági eljárás során becsatolt összes felperesi nyilatkozatot és dokumentumot hiánytalanul továbbította. A Kúria utalt arra is, hogy a közigazgatási iratok teljeskörű továbbítása szorosan összefügg a bizonyítékok értékelhetőségével, a bizonyítási eljárás szabályainak betartásával és az eljárás tisztességével. A közigazgatási bíróságnak ugyanis a Kp. 78. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 279. § (1) bekezdése értelmében a perben jelentős tényeket a felek tényállításainak és perben tanúsított magatartásának, valamint a per tárgyalása során megismert bizonyítékoknak és egyéb peradatoknak az egybevetése, egyenként és összességében történő értékelése alapján, a saját meggyőződése szerint kell megállapítania. Ennek előfeltétele, hogy a bíróság rendelkezésére álljon valamennyi bizonyíték, amelyet a hatósági eljárás során az ügyfelek rendelkezésre bocsátottak.
A Kúria rámutatott, hogy papíralapú iratanyag, illetve az alperes által elektronikusan felterjesztett közigazgatási iratanyag sem tartalmaz a felperes által a hatósági eljárás során becsatolt elektronikus adathordozót, pendrive-ot, hanganyagot, képernyőképeket vagy gyermekrajzokat. Az elsőfokú bíróság tehát úgy minősítette az alperes által feltárt tényállást és lefolytatott bizonyítási eljárást helyesnek és jogszerűnek, hogy nem vizsgálta meg az alperes rendelkezésére állt valamennyi bizonyítékot. A bíróság ezzel megsértette a Pp. 279. § (1) bekezdését, hiszen az alperes bizonyítékértékelési tevékenységének jogszerűségéről a bíróság értelemszerűen csak az alperes által vizsgált, illetve mellőzött bizonyítékok megismerését követően foglalhat állást.
Végül utalt arra a Kúria, hogy az alperes részben helytállóan hivatkozott az Ákr 81. § (1) bekezdésében foglalt indokolási kötelezettség sérelmére is, ugyanis az alperes végzése a felperes által becsatolt egyes bizonyítékok, így például a hangfelvételek mellőzésére vonatkozó indokolást nem tartalmaz.
A megismételt eljárásra a Kúria előírta, hogy az alperesnek szakértő1. kompetenciahiányát, valamint az általa adott szakvélemény és a gyermekeket kezelő szakemberek véleménye közötti ellentmondást igazságügyi gyermekpszichiáter szakértő kirendelésével kell orvosolnia, és az aktuális állapot értékelésével kell döntenie arról, hogy a gyermekek és az alperesi érdekelt állapota lehetővé teszi-e a felügyelet nélküli kapcsolattartást. Ezen túlmenően az alperesnek a bizonyítékok értékeléséről, illetve azok mellőzéséről a döntés indokolásában számot kell adnia.
Szerző: Kárász Marcell
Hivatkozott döntés: Kfv.I.37.462/2025/17.
