A Kúria Kfv.VI.37.259/2026/9. számú ítéletének tényállása szerint a jegyző helyt adott a perben nem álló ingatlantulajdonos posszesszórius birtokvédelem iránti kérelmének, és birtokvédelmi határozatban megállapította, hogy a felperes birtokháborítást követett el azzal, hogy az érintett ingatlan egyik bejáratát lezárta. Egyúttal eltiltotta a felperest a birtokháborító magatartástól, és elrendelte az eredeti állapot helyreállítását.
Az ingatlantulajdonos (a továbbiakban: végrehajtást kérő) a birtokvédelmi határozat végrehajtása iránti kérelmet nyújtott be, amely alapján a jegyző végzésével elrendelte a határozat végrehajtását. A felperes fellebbezése nyomán eljárt kormányhivatal alperes az elsőfokú végzést helybenhagyta.
Ezt követően a jegyző elsőfokú végzésével bírságot szabott ki a felperesre a birtokvédelmi határozat teljesítésének elmaradása miatt, egyben ismételten felhívta őt az önkéntes teljesítésre. Indokolásában utalt arra, hogy az ingatlanon helyszíni szemlét folytatott, amely során megállapította, hogy az ingatlan kapubejárata továbbra is zárva volt.
A felperes fellebbezése nyomán eljárt kormányhivatal az elsőfokú végzést helybenhagyta. Indokolásában kifejtette, hogy a bírságkiszabásról rendelkező végzés elleni fellebbezési eljárásban a birtokvédelmi határozat felülvizsgálatára nincs hatásköre, tehát csak azt vizsgálhatta, hogy a felperes eleget tett-e a birtokvédelmi határozatban foglalt kötelezettségének, azaz hogy a kapubejáratot nyitva tartja-e. A helyszíni szemlén beszerzett adatok szerint a felperes nem teljesítette a birtokvédelmi határozatot, így vele szemben a bírság kiszabása megalapozott volt.
A felperes keresettel támadta a kormányhivatal végzését. Ebben elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a polgári bíróság időközben elutasította a végrehajtást kérő keresetét, és megállapította, hogy a végrehajtást kérő nem rendelkezik elbirtokláson vagy szolgalmon alapuló jogcímmel az ingatlan kapcsán.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a kormányhivatal végzését – a jegyző végzésére is kiterjedően – megsemmisítette, és a jegyzőt új eljárásra kötelezte. Ítéletének indokolásában idézte a jegyző hatáskörébe tartozó birtokvédelmi eljárásról szóló 17/2015. (II. 16.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. r.), az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) és a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény rendelkezéseit. Kiemelte, hogy a jegyzőnek és a kormányhivatalnak vizsgálnia kellett volna, hogy a polgári bíróság ítéletéből mi következik jelen végrehajtási ügyre, figyelemmel arra, hogy az ítélet szerint a végrehajtást kérő nem birtokolt el olyan jogot az ingatlanra nézve, amely alapján végrehajtást kérhetett volna. Álláspontja szerint a birtokvédelmi határozat fenntartása nem indokolt, ha az egy időközben jogerős ítélet által kizárt állapot fenntartására irányul, vagy ha az aránytalan hátrányt okozna. Utalt rá, hogy az elsőfokú végzés meghozatala időpontjában nem volt megállapítható, hogy a végrehajtást kérő jogosult lett volna kérni a birtokvédelmi határozat végrehajtását. A jegyzőnek és a kormányhivatalnak vizsgálnia kellett volna, hogy az időmúlásra figyelemmel fennáll-e a végrehajtást kérő joga a kérelem előterjesztésére.
A jogerős ítélettel szemben a kormányhivatal terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben előadta, hogy a jogerős ítélet csupán idézte a jogszabályi rendelkezéseket, de azokat nem vetette össze a konkrét ügyben felmerült tényekkel, így nem állapítható meg, hogy a végzést miért tekintette jogszabálysértőnek. Kifejtette, hogy a bíróságnak az Ákr. 132. §-ában foglalt, a döntés végrehajthatóságára vonatkozó tényállási elemeket kellett volna vizsgálnia. A bíróság ehelyett a polgári bíróság ítéletét és a jogalap hiányát vizsgálta, e körülményeket azonban a jegyzőnek és a kormányhivatalnak nem kellett vizsgálnia, mivel ezek nem érintik a birtokvédelmi határozat végrehajthatóságát. Ilyen hatása csak a birtokvédelmi határozat megváltoztatása iránti perben hozott ítéletnek lehetne, ennek tárgyában azonban még nem született ítélet. Utalt arra is, hogy a polgári bíróság ítélete a végzés meghozatalát követően született meg, így azt nem tudta, és nem is kellett figyelembe vennie.
A Kúria végzésével a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította.
Végzésének indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság több lényeges, az ügy érdemére kiható eljárási szabályszegést valósított meg, amelyek a felülvizsgálati eljárásban nem voltak orvosolhatóak, továbbá jogkérdésben eltért a Kúria gyakorlatától is.
A Kúria rámutatott, hogy a Korm. r. 23. § (1) bekezdése alapján a jegyzőnek azt kell tisztáznia, hogy a végrehajtás elrendelésének feltételei fennállnak-e. A bírói gyakorlat szerint a jegyző által biztosított birtokvédelem alapja a birtoklás ténye, tehát a birtokos nem tulajdonjoga, a dologra vonatkozó korlátolt dologi joga vagy szerződéses pozíciója alapján részesül birtokvédelemben, hanem a birtoklás ténye folytán. Ebből következően a birtokvédelmi határozat végrehajtása során csak a birtoklás tényét kell vizsgálnia a jegyzőnek. A Korm. r. 24. § (1) bekezdése nyomán alkalmazandó Ákr. 132. § szerint ekként a birtokvédelmi határozat végrehajtása során is csak azt kell vizsgálni, hogy a kötelezett a hatóság végleges döntésében foglalt kötelezettségének eleget tett-e.
Az elsőfokú bíróság ehhez képest az erre vonatkozó, az Ákr. 132. §-ában foglalt tényállási elemek kapcsán egyáltalán nem tett megállapítást. A bíróság nem állapította meg azt, hogy a birtokvédelmi határozat nem végleges, és emiatt nem hajtható végre, illetve amennyiben végrehajtható, akkor a végrehajtás iránti intézkedés miért jogsértő. A bíróság az előírt kötelezettség teljesítése körében sem tett megállapítást. A jogerős ítélet indokolásából tehát hiányzik az arra vonatkozó levezetés, hogy a jogszabályokból a jelen ügyre vonatkozóan milyen következtetés vonható le, ekként az sérti a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 346. § (5) bekezdését. Az elsőfokú bíróság ezzel szemben olyan tények tisztázásának elmaradását rótta az eljárt hatóságok terhére, amelyek tisztázása nem tartozik a hatáskörükbe. Az Ákr. 132. §-ából ugyanis nem következik, hogy a végrehajtás elrendelése körében a birtoklás jogalapját vizsgálni lehetne. A véglegessé vált birtokvédelmi határozat jogszerűsége nem vizsgálható felül a végrehajtási eljárásban.
A Kúria kiemelte továbbá, hogy vannak olyan kivételek, amikor a végleges birtokvédelmi határozat mégsem hajtható végre, például ha az annak megváltoztatása iránt indult polgári perben a bíróság elrendelte a birtokvédelmi határozat végrehajtásának felfüggesztését, vagy pedig megváltoztatja azt és elutasítja a birtokvédelem iránti kérelmet. Amíg azonban a polgári bíróság nem hoz ilyen tartalmú döntést, a végleges birtokvédelmi határozat végrehajtható.
A Kúria rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság túlterjeszkedett a közigazgatási per keretein és saját hatáskörén azon megállapítással, hogy a birtokvédelmi határozat fenntartása nem indokolt, ha az egy időközben jogerős ítélet által kizárt állapot fenntartására irányul, vagy ha aránytalan hátrányt okozna. A bíróság ezzel a birtokvédelmi határozat jogszerűségére vonatkozó megállapítást tett, erre azonban a jogalkotó nem a közigazgatási bíróságot, hanem a polgári ügyekben eljáró bíróságot hatalmazta fel.
Kiemelte továbbá a Kúria, hogy a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 85. § (2) bekezdése alapján a végzés jogszerűsége szempontjából csak olyan tények vehetőek figyelembe, amelyek a végzés meghozatalának időpontjában fennálltak. A felperes által hivatkozott polgári ítélet azonban a kormányhivatali végzés meghozatalának időpontját követően keletkezett, ezért az a végzés jogszerűségére nem bírt kihatással.
Végül a Kúria utalt arra, hogy a támadott végzést a végrehajtást kérő kérelmére hozták meg, akinek ekként a végzés jogszerűsége tárgyában hozandó ítélet közvetlenül érinti jogát vagy jogos érdekét. A végrehajtást kérő ekként a Kp. 20. § (1) bekezdése alapján a közigazgatási perbe érdekeltként beléphet, így az elsőfokú bíróságnak kötelessége lett volna őt a Kp. 20. § (4) bekezdése alapján értesíteni őt a perbelépés lehetőségéről. Az elsőfokú bíróság ezt elmulasztotta, amivel lényeges, az ügy érdemére kiható eljárási szabályszegést követett el.
A Kúria végzése kapcsán egyetlen megjegyzést kell tennünk. Álláspontunk szerint kérdéses, hogy ha a közigazgatási per alatt a polgári bíróság jogerősen megváltoztatja a birtokvédelmi határozatot, és elutasítja a birtokvédelem iránti kérelmet, akkor ennek milyen kihatása van az e határozat kikényszerítése céljából bírság kiszabásáról rendelkező végzés elleni közigazgatási per menetére. Ez ugyanis azt jelenti, hogy az a döntés, amelynek a végrehajtását elrendelték, és amelynek végrehajtása érdekében bírságot szabtak ki, jogilag már nem létezik, hiszen azt a polgári bíróság megváltoztatta. Kérdésesnek tartjuk, hogy a közigazgatási bíróság „közreműködhet-e” egy jogilag már nem létező döntés végrehajtásában, és kizárhatja-e az erre vonatkozó felperesi hivatkozások figyelembevételét a Kp. 85. § (2) bekezdése alapján.
Hivatkozott döntés: Kfv.VI.37.259/2026/9.
Szerző: Kárász Marcell
