A Kúria Kfv.VI.37.009/2025/6. számú ítéletének tényállása szerint a felperes a volt házastársával közös gyermekük védelembe vétele iránti kérelmet nyújtott be az alperes gyámhivatalhoz arra hivatkozással, hogy volt házastársa nem működött együtt a gyermek útlevelének megújítása kapcsán, ennek eredményeként pedig meghiúsult egy általa tervezett külföldi utazás, ami a gyermek érdekeit veszélyezteti.
A gyámhivatal ezt követően hivatalból eljárást indított a gyermek védelembe vétele iránt. Az alperes a szükséges eljárási cselekmények foganatosítását követően az eljárást a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Gyer.) 85. § (1) bekezdése alapján végzésével megszüntette arra hivatkozással, hogy a gyermek veszélyeztetettsége nem állt fenn.
A felperes keresettel támadta az alperes végzését. Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével megsemmisítette a végzést, és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a felperes a gyermek védelembe vétele iránti kérelmet terjesztett elő, az alperes azonban az eljárást ennek ellenére hivatalból folytatta le. Kiemelte, hogy az alperes a Gyer. 84. § (1) bekezdése szerint egyes szervek, személyek jelzése, kezdeményezése, javaslata alapján járhat el hivatalból, ugyanakkor az érintett gyermek szülője nem tartozik ebbe a körbe. Az alperes tehát a felperes mint szülő kérelme ellenére hivatalból folytatta le eljárását, és ekként nem a kérelem elutasításáról, hanem az eljárás megszüntetéséről rendelkezett. Megállapította, hogy az alperes jogszabályi felhatalmazás hiányában és téves jogértelmezés alapján indította és folytatta le az eljárást hivatalból, és hozott a kérelmet elutasító határozat helyett az eljárást megszüntető végzést. A bíróság kiemelte, hogy a kérelemre és a hivatalból induló eljárás a hatósági eljárás két alapvetően különböző fajtáját takarja, amelyekre részben eltérő eljárási szabályok vonatkoznak. Utalt arra, hogy a kérelemre induló eljárások megindításához való jog az Alaptörvény XXV. és XXIV. cikkében deklarált alapvető jogok részelemét képezi. Kiemelte, hogy az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 35. § értelmében a kérelem az ügyfél olyan jognyilatkozata, amellyel hatósági eljárás lefolytatását, illetve az abban foglalt jogának, jogos érdekének érvényesítése érdekében a hatóság döntését kéri. A kérelem tehát a hatóság oldalán eljárási és érdemi döntéshozatali kötelezettséget teremt, ennélfogva a hatóság nem jogosult arra, hogy a kérelmet annak tartalmával ellentétesen, illetve más eljárási rendben bírálja el. Jelen esetben az alperes végzése tartalmazza a felperesi kérelem ismertetését, azonban arra való utalást nem tartalmaz, hogy az alperes mástól az eljárás hivatalbóli megindítását megalapozó jelzést, kezdeményezést kapott volna, így a hivatalból lefolytatott eljárásnak nem volt jogalapja. Az említett alapvető jogokból fakadóan a felperesnek joga van ahhoz, hogy az alperes a kérelmét az irányadó eljárási szabályok szerint vizsgálja meg, és azt érdemben elbírálja.
A jogerős ítélettel szemben az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben egyrészt kifejtette, hogy ha az elsőfokú bíróság szerint téves formában valósította meg a közigazgatási cselekményt, akkor a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 45. § (2) bekezdése szerinti eljárásrendet kellett volna alkalmaznia. Másrészt utalt arra is, hogy a vonatkozó jogszabályok alapján a védelembe vételi eljárás kérelemre és hivatalból is megindulhat, az eljárás lefolytatására azonban azonos szabályok vonatkoznak mindkét esetben, és a hatóságnak ugyanazon körülményeket, tényeket kell vizsgálnia, így az eljárás megindításának formája nem befolyásolja az eljárás menetét, illetve nem érinti hátrányosan az ügyféli jogokat sem. Ennélfogva álláspontja szerint az ügy érdemére kiható eljárási szabályszegés nem történt az ügyben.
A Kúria ítéletével a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a végzés megsemmisítésének indokát nem az képezte, hogy az alperes azt téves formában valósította meg, hanem hogy téves eljárástípusban hozta meg azt. Márpedig a téves eljárástípusban meghozott döntés nem tartozik a Kp. 45. § (2) bekezdésének hatálya alá, így az elsőfokú bíróságnak e jogszabályi rendelkezést nem kellett alkalmaznia.
A Kúria megállapította, hogy a Gyer. 85. § (1) bekezdése alapján hozható kétféle döntés (kérelmet elutasító határozat vagy eljárást megszüntető végzés) tartalmi szempontból annyiban valóban azonos, hogy mindkettő a gyermek veszélyeztetettségének hiányát állapítja meg, valamint hogy mindkét döntési forma esetén biztosított az önálló jogorvoslat. Az elsőfokú bíróság azonban helyesen mutatott rá arra, hogy garanciális és az alapjogok gyakorlását is érintő jelentősége van annak, hogy a hatóság az Ákr. III. fejezetében szabályozott kérelemre induló eljárást vagy az Ákr. VII. fejezetében szabályozott hivatalbóli eljárást folytat le. Az Alaptörvény XXV. cikke alapján ugyanis az Ákr. 35. § (1) bekezdése biztosítja az ügyfél azon jogát, hogy jogának vagy jogos érdekének érvényesítése érdekében kérelem benyújtásával hatósági eljárás lefolytatását kezdeményezze.
A Kúria megállapította, hogy az alperes végzése rögzíti ugyan a kérelem benyújtásának tényét, azonban ezt követően minden átmenet nélkül áttér arra, hogy hivatalból volt köteles lefolytatni az eljárást. Annak bemutatása viszont hiányzik a végzés indokolásából, hogy az alperes a felperes által benyújtott kérelem ellenére miért hivatalból indította meg eljárását. A Kúria utalt rá, hogy a hatóság az egyes eljárástípusok között nem válogathat szabadon, ha ugyanis az ügyfél kérelmet nyújt be, akkor az alapján köteles megindítani az eljárást, és köteles a kérelmet érdemben elbírálni. Jelen esetben az alperes a felperesi kérelem mellőzésével, törvényes alap nélkül indította meg hivatalból az eljárását, ugyanis a végzésében nem tüntetett fel olyan, a Gyer. 84. § (1) bekezdése szerinti kezdeményezőt, aki élt volna az eljárás kezdeményezésének lehetőségével. Az érintett gyermek szülője által előterjesztett kérelmet pedig nem lehet a Gyer. 17. § (2) bekezdése szerinti állampolgári jelzésnek tekinteni, azaz a szülő kérelmére nem indítható hivatalból védelembe vételi eljárás.
Végül a Kúria kiemelte, hogy a két eltérő módon meginduló eljárástípus elkülönítése annak ellenére is szükséges, hogy a Gyer. szerint a kétféle eljárásban nincs eltérés a tényállás feltárásában és a döntés tartalmában, valamint hogy a kérelmet elutasító határozat és az eljárást megszüntető végzés ellen is biztosított az önálló jogorvoslat lehetősége. Annak ugyanis, hogy a hatóság milyen eljárástípusban folytatja le az eljárást, garanciális jelentősége és egyben alapjogi relevanciája is van. A hatósági eljárás megindítására szolgáló kérelem benyújtása esetén ugyanis a hatóságnak a kérelmet kell elbírálnia, az abban foglalt, az ügyfél által előadott indokok, érvek és bizonyítékok figyelembevétele mellett. A kérelem mellőzésével ennélfogva sérülnek az azt előterjesztő ügyfél Alaptörvény XXV. cikkében és XXIV. cikk (1) bekezdésében biztosított alapjogai is.
Szerző: Kárász Marcell
Hivatkozott döntés: Kfv.VI.37.009/2025/6.
