A Kúria Kfv.I.35.067/2025/9. számú ítéletének tényállása szerint az adóhatóság adóellenőrzést folytatott a felperesi gazdasági társaságnál. A cég a vizsgált időszakban franchise partnereivel olyan szerződéseket kötött, amelyek értelmében a partnerek a felperes termékeit forgalmazták, azok ellenértékét pedig az eladást követően fizették meg. A felperes és partnerei által végzett értékesítés adatait egy programban (a továbbiakban: SMS rendszer) rögzítették a felek. Az adóhatóság az SMS rendszerből adatmentéseket végzett, az így beszerzett adatokat pedig az adóhatóság információs technológiai osztálya, valamint egy kirendelt igazságügyi szakértő elemezte ki.
Az elsőfokú adóhatóság több ízben megismételt eljárás eredményeként hozott határozatával általános forgalmi adó és társasági adó adónemekben adóhiányt tárt fel a felperesnél, egyúttal kötelezte őt az adóhiány, adóbírság és késedelmi pótlék megfizetésére. Indokolása szerint az SMS rendszerből beszerzett adatok alapján megállapítható volt, hogy a felperes iratai nem alkalmasak a valós adóalap megállapítására, mivel a felperes csak a boltjaiban található raktári helyekről történt készletcsökkenéseket számlázta ki partnerei részére. Ehhez képest az SMS rendszerben nyilvántartott egyéb raktári helyekről „bizonylathoz nem köthető” értékesítések történtek, e termékeket azonban a felperes nem számlázta ki, azok után bevételt nem számolt el és az áfát nem fizette meg. A felperes a bizonylat nélkül értékesített készleteket közösségen belüli termékértékesítésként számolta el, ilyen értékesítések azonban a valóságban nem történtek. Az elsőfokú adóhatóság az iratok hiányosságai miatt becsléssel állapította meg az adó alapját, a kirendelt igazságügyi szakértő által kidolgozott módszer alkalmazásával.
A felperes fellebbezése nyomán eljárt alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresettel támadta az alperes határozatát. Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően megsemmisítette, és az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte.
Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a kereset alapján elsődlegesen azt kellett vizsgálnia, hogy az adóhatóság határozata megfelel-e az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Air.) 2. § és 7. §-ában foglalt szakszerűség és hatékonyság, valamint közérthetőség alapelveinek. Megállapította, hogy az alperes határozata olyan módon került megfogalmazásra, hogy az csak speciális szakértelmet kívánó terminus technicusokat és az informatika speciális nyelvezetét használó érvelést tartalmaz, ugyanakkor az informatikai szakmai megállapítások jogi alapja nem került kifejtésre, megmagyarázásra, így a határozat nem felel meg közérthetőség alapelvi követelményének. Utalt rá, hogy a szakértő véleményében foglalt megállapítások határozatban való megismétlése, illetve nyelvezetének változtatás nélküli átvétele nem elégséges. A bíróság az alperes terhére rótta továbbá, hogy a határozatból nem állapítható meg, hogy az egyes bizonyítékokat mely eljárásban tárta fel az adóhatóság és azokból milyen érdemi konklúziót vont le. Kiemelte továbbá, hogy a határozat értelemzavaróan és a közérthetőség követelményét sértő módon ismerteti a megelőző eljárásokat és az azokban tett felperesi észrevételeket. Végül utalt rá, hogy a felperes nem került olyan helyzetbe, hogy jogorvoslati jogát megfelelően gyakorolni tudja, mivel nem állapítható meg, hogy az adóhatóság egye tényeket, bizonyítékokat előzményként, kiegészítő információként, avagy tényleges megállapításként rögzít, továbbá az sem, hogy az adóhatóság az egyes megállapításokat milyen és melyik eljárásban beszerzett bizonyítékokkal támasztotta alá.
A jogerős ítélettel szemben az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben kifejtette, hogy az Air. 7. §-ában foglalt közérthetőség elve az adóhatósági döntések nyelvezetére vonatkozik, azonban az elsőfokú bíróság ezen alapelv kapcsán olyan megállapításokat tett, amelyek nem hozhatóak összefüggésbe a határozat nyelvezetével. A megismételt eljárások ismertetése, illetve a bizonyítékok bemutatásának módja ugyanis nem kapcsolódik a határozat nyelvezetének kérdéséhez. Kifogásolta, hogy a bíróság nem jelölte meg, hogy álláspontja szerint mely határozatrészek értelmezése jelent problémát, valamint hogy a becslés jogalapja kapcsán pontosan milyen hiányosságokat tárt fel. Kifejtette, hogy a közérthető nyelvezet követelménye nem abszolutizálható, mivel az ügy technikai bonyolultsága ezt korlátozza, és a szakvélemény túlzott leegyszerűsítése esetén éppen annak ténybeli tartalma veszne el. Kifogásolta, hogy nem derül ki az ítéletből, hogy az elsőfokú bíróság pontosan mely terminus technicusok adójogi magyarázatát hiányolta. Utalt arra, hogy a bizonyítékok ismertetésének módja nem áll logikai kapcsolatban a közérthetőséggel, illetve hogy a közérthetőség és a hatékonyság elvei között nincs összefüggés. Végül kiemelte, hogy a felperes jogorvoslati joga sem sérült, mivel fellebbezésében a feltárt tények és a szakkérdések szintjén is vitatta az elsőfokú döntést.
A Kúria végzésével a jogerős ítéletet támadott részében hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot e körben új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Végzésének indokolásában kifejtette, hogy az Air. alapelvei is normatív tartalommal bírnak, így azok megsértése következményekkel kell, hogy járjon, ezért az ügyben abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy az adóhatósági határozatok jogszerűségét mennyiben befolyásolja annak közérthetősége.
A Kúria utalt rá, hogy az Air. 7. § által is nevesített közérthetőség olyan tulajdonság, amely révén egy adott információ könnyen érthető és befogadható a laikusok számára is, anélkül, hogy az illető szakmai ismeretekkel rendelkezne. Az e rendelkezéshez fűzött jogalkotói indokolásból, valamint a vonatkozó kommentárból ugyanakkor levonható az a következtetés, hogy az Air. alapvetően nem a határozatok megszövegezése vonatkozásában írja elő a közérthetőséget, hanem az adózókkal való kapcsolattartással összefüggésben. Ezen alapelv tehát azt a célt szolgálja, hogy az adózók megkapják azt a segítséget, tájékoztatást, amely adókötelezettségeik teljesítéséhez és jogaik gyakorlásához szükséges.
A Kúria szerint ekként a közérthetőség alapelve nem értelmezhető a határozat indokolásával összefüggésben úgy, ahogy azt az elsőfokú bíróság tette. Nincs összefüggésben a közérthetőséggel, ha az adóhatósági határozat indokolása hiányos, ellentmondásos, követhetetlen, logikátlan vagy iratellenes. Ez ugyanis az Air. 73. § vagy az Air. 99. § tételes rendelkezéseinek megsértését jelentheti. Az ügy sajátosságaiból eredően a határozatnak szükségszerűen tartalmaznia kell azon szakkifejezéseket és terminus technicusokat, amelyek az adózó vizsgált magatartásához szükségszerűen kapcsolódnak, illetve amelyek használata a lefolytatott bizonyítás módjából szükségszerűen következik. E körben nem elvárható a határozat szövegezésének olyan mértékű leegyszerűsítése, köznapi nyelvezeten való megfogalmazása, amely már annak szakszerűségét veszélyeztetné. A Kúria utalt arra is, hogy ha egy adott bizonyíték nem párosítható összes az abból levont következtetésekkel, és ekként a megállapítás ténybeli alapja nem beazonosítható, akkor ez indokolásbeli hiányosságnak, és nem pedig közérthetőségi problémának minősül. Kifejtette továbbá, hogy ha a hatóság szakértői bizonyítást folytat, akkor szükséges a szakvéleményben használt fogalmak szöveghű ismertetése. A felperes ezen túlmenően azért sem hivatkozhatott alappal a közérthetőség hiányára, mivel az adóhatóság a felperes által üzemeltetett és használat SMS rendszert és annak adatait elemezte, amelyeket a felperesnek ekként értelemszerűen ismernie kellett.
A Kúria szerint szintén értelmezhetetlen a közérthetőség elvének kontextusában a bizonyítékok rendszerezésének hiányára vonatkozó ítéleti megállapítás is, ugyanis nem befolyásolja a határozat közérthetőségét, hogy az adóhatóság milyen terjedelemben ismerteti a megelőző eljárásokat és az azokban beszerzett bizonyítékokat. Nem a közérthetőség elvét sérti, ha az adóhatóság a bizonyítékokat nem megfelelően mérlegeli, illetve az egyes bizonyítékok elvetéséről, értékeléséről nem ad számot határozatában.
A Kúria kiemelte, hogy az elsőfokú bíróság tévesen hivatkozott az Air. 2. § által nevesített szakszerű és hatékony eljárás alapelvének sérelmére is, ez ugyanis az adóhatóság munkaszervezésére vonatkozik, azonban annak érvényesülése nem írhatja felül az alaposság és a tényállás teljeskörű tisztázásának követelményét. A hatékonyság elve a közérthetőség elvével sincs közvetlen kapcsolatban. Szintén nem sérült a felperes jogorvoslathoz való joga az Air. 2. § és 7. § rendelkezéseivel összefüggésben, ugyanis a felperes részletes, az elsőfokú határozat megállapításait, így például a szakvéleményt és a becslés jogalapját, módszerét érdemben vitató fellebbezést terjesztett elő, tehát jogorvoslati jogát gyakorolhatta. Az pedig nem sérti a jogorvoslati jogot és annak gyakorolhatóságát, ha egy ügy – annak bonyolultsága miatt – megnehezíti a jogi képviselet ellátását.
Szerző: Kárász Marcell
Hivatkozott döntés: Kfv.I.35.067/2025/9.
