A Kúria Kfv.I.37.231/2025/12. számú határozatának témánk szempontjából releváns tényállása szerint a felperes közterület-használat iránti kérelmet nyújtott be a helyi önkormányzat képviselő-testületének egyik bizottságához mint elsőfokú hatósághoz. Az elsőfokú hatóság határozatával nem járult hozzá a közterület használatához. A felperes fellebbezése nyomán eljárt alperes az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A felperes keresete nyomán eljárt elsőfokú bíróság előzményi ítéletével az alperes és az elsőfokú hatóság határozatait megsemmisítette, és az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte.
A megismételt eljárás során az elsőfokú hatóság felhívta a felperest a kérelem elbírálásához szükséges iratok benyújtására. Ezt követően az elsőfokú hatóság az eljárást végzésével megszüntette az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 47. § (1) bekezdés b) pontja alapján, arra hivatkozással, hogy a felperes csak részben tett eleget a felhívásban foglaltaknak, a rendelkezésre álló adatok pedig nem elegendőek a döntéshozatalhoz, így a tényállás a felperes érdekkörébe eső hiányosságok miatt teljeskörűen nem tisztázható. A felperes fellebbezése nyomán eljárt alperes az elsőfokú hatóság végzését – az indokolás módosítása mellett – helybenhagyta.
A felperes keresettel támadta az alperes végzését. Érvelésének lényege szerint az elsőfokú hatóság az előzményi ítéletben foglaltakon túlterjeszkedve, jogszabályi alap nélkül kérte tőle további dokumentumok csatolását, ezért ennek elmulasztása miatt nem lett volna helye az eljárás megszüntetésének.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az alperes határozatát a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 90. § (1) bekezdése alapján megváltoztatta akként, hogy a felperes által előterjesztett kérelem alapján a közterület-használatot a jogerős ítéletben meghatározottak szerint engedélyezte. Ítéleti indokolásának lényege szerint az Ákr. 47. § (1) bekezdés b) pontja alapján az eljárás megszüntetésére csak akkor kerülhet sor, ha a kérelmező a hatóság felhívásra nem nyilatkozik, és a kérelem emiatt nem bírálható el. Jelen esetben ugyanakkor az elsőfokú hatóság által kiadott hiánypótlási felhívás nem a jogszabály által kötelezően előírt dokumentumok benyújtását célozta, így az eljárás megszüntetésének nem lett volna helye felhívás nemteljesítése okán. Az elsőfokú bíróság úgy értékelte, hogy a közterület-használati engedély megadása körében vizsgálandó mérlegelési szempontokhoz kapcsolódó valamennyi tény alapjául szolgáló bizonyíték rendelkezésre állt, és más értékelendő mérlegelési feltétel vagy új tény nem merült fel, valamint a Kp. 90. § (3) bekezdésében foglalt tilalom sem állt fenn. Kiemelte, hogy a hatóság támadott végzésének megváltoztatását az ügy természete megengedi, a tényállás megfelelően tisztázott és a sérelmezett közigazgatási cselekmény kétfokú közigazgatási eljárásban valósult meg, így a megváltoztatási jogkör gyakorlásának Kp. 90. § (1) bekezdésében foglalt feltételei az ügyben teljesültek.
A jogerős ítélettel szemben az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben többek között kifejtette, hogy a végzés bíróság általi megváltoztatásának nem lett volna helye. Utalt arra, hogy a megismételt eljárás során az ügy érdemében nem született döntés, így nincs olyan felülbírálható hatósági döntés, amely rögzítené a mérlegelés szempontjait, az azokat megalapozó tényeket. Ennélfogva a bíróság nem került abba a helyzetbe, hogy a felülmérlegelést elvégezze és a döntést megváltoztassa. A bíróság a megváltoztatással átvette a hatáskörét, hiszen anélkül döntött az ügy érdemében, hogy felülvizsgálható hatósági határozat rendelkezésre állt volna. Utalt arra, hogy eljárási szabályszegés esetén a Kp. 92. § (1) bekezdés b) pontja alapján a döntés kötelező megsemmisítésnek és új eljárásra kötelezésnek, nem pedig megváltoztatásnak van helye.
A Kúria végzésével a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította.
Végzésének indokolásában kifejtette, hogy az alperes helytállóan hivatkozott arra, hogy az ügyben nem lett volna helye az eljárást megszüntető végzés megváltoztatásának. A Kp. 90. § (1) bekezdése értelmében ugyanis három feltétel együttes fennállása szükséges a közigazgatási cselekmény megváltoztathatóságához, azaz a reformatórius jogkör gyakorlásához: az ügy természete azt megengedi, a tényállás megfelelően tisztázott, és a rendelkezésre álló adatok alapján a jogvita véglegesen eldönthető. Ezen túlmenően a kötelező megsemmisítést megalapozó, a Kp. 92. §-ában foglalt okok is korlátját képezik a megváltoztatási jogkör gyakorlásának.
A Kúria rögzítette, hogy az ügy természete akkor engedi meg a megváltoztatást, ha a támadott közigazgatási cselekményre vonatkozó jogszabályok nem engednek más döntési lehetőséget a bíróság számára. Az alperesi végzés kapcsán ugyanakkor a megváltoztathatóság ezen feltétele nem áll fenn, figyelemmel a Kp. a 92. § (1) bekezdésében nevesített kötelező megsemmisítési okokra. A perbeli esetre a Kp. 92. § (1) bekezdés b) pontja irányadó, mivel az elsőfokú hatóság és az alperes a megelőző eljárás lényeges szabályait szegte meg azzal, hogy a törvényi feltételek hiányában szüntette meg az eljárást az Ákr. 47. § (1) bekezdés b) pontja alapján. Mivel a per tárgyát képező cselekmény egy eljárást megszüntető végzés volt, minden további vizsgálódás nélkül már maga az ügy természete is kizárta a megváltoztatási jogkör gyakorlását. A Kúria hangsúlyozta, hogy jelen per tárgyát csak az képezhette, hogy a hatóság jogszerűen szüntette-e meg az eljárást, a megváltoztatási jogkör pedig nem azt jelenti, hogy a meg nem hozott érdemi döntést a bíróság a perben pótolhatja.
A Kúria rámutatott arra is, hogy a megváltoztatási jogkör gyakorlásának Kp. 90. § (1) bekezdésében foglalt feltételei közül a tényállás megfelelő tisztázottsága sem teljesült. A tényállás tisztázottsága az eljárásmegszüntető végzés tekintetében nem a közterület-használat iránti kérelem érdemét érintő releváns tényállási elemek tisztázására terjedt ki, hanem annak vizsgálatára, hogy az eljárás megszüntetésére sor kerülhetett-e. A Kúria szerint ugyanakkor az érdemi döntést, a határozatot megalapozó tényállás hiánya a perben nem orvosolható, hiszen nem a bíróság feladata, hogy a tényállást elsőként megállapítsa az ügyben.
Végül a Kúria utalt rá, hogy bár Kp. preambuluma is nevesíti a közigazgatási perek hatékony és gyors elbírálásárának követelményét, valamint a perkoncentrációt mint célkitűzést, ezeknek nem feltétel nélkül, hanem a törvényi rendelkezések egyidejű betartásával kell megfelelni. Az elsőfokú bíróság helyesen járt el annyiban, hogy a hatósági eljárás Ákr. 47. § (1) bekezdés b) pontja alapján történt megszüntetését jogsértőnek minősítette, azonban tévesen vonta le azt a következtetést, hogy a végzés megváltoztatásának Kp. 90. § (1) bekezdésében foglalt feltételei fennállnak.
Az új eljárásra a Kúria előírta, hogy az elsőfokú bíróságnak figyelemmel kell lennie arra, hogy a per tárgya a hatósági eljárás megszüntetéséről rendelkező végzés, így a perben az eljárás megszüntetésének jogszerűsége vizsgálható és vizsgálandó, ugyanakkor az alperes által meg nem hozott érdemi döntés a bíróság reformatórius jogkörének gyakorlásával nem pótolható.
A Kúria végzése kapcsán kiemelendő, hogy az abban megfogalmazott elvi tétel már a korábbi bírói gyakorlatban is megjelent, például a Kúria Kfv.II.37.610/2022/4. számú határozatában. Ebben az ügyben a felperes egy rendőri intézkedéssel szemben nyújtott be panaszt, amelyet a hatóság első- és másodfokon is visszautasított. A felperes keresettel támadta a panaszt visszautasító végzést, amelyet az elsőfokú bíróság akként változtatott meg, hogy a felperes panaszának helyt adott, és megállapította a rendőri intézkedés jogszerűtlenségét. A Kúria ugyanakkor a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította. Indokolása szerint, ha a bíróság arra a következtetésre jut, hogy a hatóság rendőrségi panaszt visszautasító végzésében foglaltakkal szemben a panaszt érdemben vizsgálni kell, e vizsgálatot a bíróság első ízben nem végezheti el, tehát a panaszt visszautasító végzést megváltoztató, és a panasznak helyt adó ítélet jogszabálysértő. Bár ezen ügy tárgyát nem eljárást megszüntető, hanem a kérelmet visszautasító végzés képezte, ez a különbség a felmerült jogkérdés szempontjából irreleváns. Ebből a szempontból csak annak van jelentősége, hogy a hatóság a kérelmet visszautasító és az eljárást megszüntető végzésben sem foglal állást az ügy (anyagi jog értelemben vett) érdemében. A Kúria tehát e határozatában a fent bemutatott határozattal azonos módon foglalt állást a felmerült jogkérdésben. Különbség mutatkozik ugyanakkor a két határozat indokolásában. Míg az itt bemutatott végzés a megváltoztatási jogkör Kp. 90. § (1) bekezdésében foglalt feltételeinek, azon belül is az „ügy természete azt megengedi” és a „tényállás megfelelően tisztázott” fordulatok értelmezésével jutott az elvi tételben foglalt következtetésre, addig a korábbi végzés nem vizsgálta részletekbe menően a Kp. 90. § (1) bekezdése szerinti feltételeket, ehelyett – a végzés [26] bekezdésében foglaltak szerint – elsődlegesen a hatáskörelvonás tilalma alapján jutott azonos következtetésre.
Szerző: Kárász Marcell
Hivatkozott döntés: Kfv.I.37.231/2025/12.
