A Kúria Kfv.IV.37.714/2022/6. számú határozatának releváns tényállása szerint a felperes és a perben nem álló apa házasságából született kiskorú gyermek a házasság felbontását követően a felperes gondozásába és nevelésébe került. Az alperesi érdekelt apai nagyszülők a nagyszülői kapcsolattartásuk szabályozása iránti kérelmet nyújtottak be az alpereshez. Az alperes határozatában részletesen szabályozta az alperesi érdekeltek és a gyermek közötti folyamatos kapcsolattartást. A felperes keresettel támadta az alperes határozatát, amelyben többek között arra hivatkozott, hogy az ítélőképessége birtokában lévő kiskorú gyermeket a hatósági eljárásban meg kellett volna hallgatni.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. A gyermek meghallgatásával kapcsolatos kereseti érvelésre reagálva rögzítette, hogy a gyermek nem volt ítélőképessége birtokában az eljárás során, mivel első meghallgatásakor 8 és fél, második meghallgatásakor pedig egy hónap híján 11 éves volt. Megállapította továbbá, hogy a bírói gyakorlat – a felperes által is elismerten – 12 és 14 év közé teszi az ítélőképesség kezdő időpontját. Kétségtelen, hogy az ítélőképesség kezdete ennél korábbi időpontra is eshet, ennek megállapításához azonban a fennálló vélelmet bizonyítékokkal kell megdönteni, ez azonban a perben nem történt meg, mivel a felperes erre vonatkozó bizonyítási indítványt nem terjesztett elő, bizonyítékot nem csatolt be. Rögzítette azt is, hogy a Ptk. 4:181. § (2) bekezdése értelmében a kiskorú gyermek nyilatkozata csak egy bizonyíték a bizonyítékok sorában.
A jogerős ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben ismételten hivatkozott arra, hogy a gyermek ítélőképessége birtokában van, így a bíróság okszerűtlenül, a hatósági eljárásban beszerzett szakvéleményben foglaltak ellenére állapította meg az ítélőképesség hiányát és mellőzte véleményének figyelembe vételét.
A Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította. Végzésének indokolásában rámutatott, hogy a Ptk. 4:181. § (2) bekezdése kötelezően értékelni rendeli az ítélőképessége birtokában lévő kiskorú gyermek véleményét a kapcsolattartás körében. A bíróság arra alapította a gyermek ítélőképességének hiányát, hogy a bírói gyakorlatban kialakult vélelem szerint az ítélőképesség kezdő időpontja 12 és 14 éves kor között van, amely vélelmet a felperes nem tudott bizonyítás útján megdönteni. A Kúria ugyanakkor rámutatott, hogy a bíróság ezen vélelem jogalapját kifejezetten nem jelölte meg, valamint nem adott tájékoztatást a felperesnek az ezzel kapcsolatos bizonyítási teherről sem. Kúriai döntésekre hivatkozással rögzítette, hogy az ítélőképesség meglétét a hazai jog nem köti életkorhoz, azt a bíróságnak minden ügyben egyedileg, az összes körülményt értékelve kell vizsgálnia. A bírói gyakorlat szerint általában a kiskorú gyermek közvetlen meghallgatása alapján lehet eldönteni, hogy ítélőképességének birtokában van-e. A jogerős ítélet azzal, hogy a perbeli kiskorú gyermek ítélőképességének meglétét csupán az életkor alapján kizártnak tekintette, jogkérdésben eltért a közzétett kúriai határozatoktól.
A Kúria rámutatott arra is, hogy annak tisztázásához, hogy a gyermek ítélőképességének birtokában van-e, nem volt szükség a felperes részéről bizonyítási indítványra sem. A felperes ugyanis a közigazgatási perben a kiskorú gyermek érdekeit veszélyeztető jogsértésre hivatkozott, amely esetben a Kp. 78. § (5) bekezdés b) pontja lehetővé teszi a bizonyítási eljárás indítvány nélküli, hivatalból történő lefolytatását.
Mindezekre figyelemmel a Kúria azon instrukciót adta az új eljárásra nézve, hogy a bíróságnak meg kell vizsgálnia a gyermek ítélőképességének fennállását, amelynek eldöntését nem alapozhatja kizárólag az életkorra. Ha azt állapítja meg, hogy a gyermek ítélőképessége birtokában van, akkor véleményét érdemben értékelnie kell.
A Kúria e határozata adalékkal szolgál a hivatalbóli bizonyítás Kp.-beli szabályainak értelmezéséhez. A Kp. 78. § (5) bekezdése a közigazgatási bíráskodás objektív jogvédelmi funkciójának érvényre juttatása céljából engedi meg bizonyos esetekben a bizonyítási eljárás hivatalból történő lefolytatását. Ezek közül az egyik a kiskorú érdekeit veszélyeztető jogsértésre való hivatkozás. A törvény ugyanakkor viszonylag szűkre szabja a hivatalbóli bizonyítás lehetőségét, figyelemmel arra, hogy a rendelkezési elv némileg eltérő formában, de a Kp. 2. § (4) bekezdéséből fakadóan a közigazgatási perben is érvényesül. A Kúria végzéséből következően hivatalbóli bizonyítás elrendelésének azzal kapcsolatban is helye lehet, hogy ítélőképessége birtokában van-e a kiskorú olyan ügyben, ahol véleményét – az ítélőképesség fennállta esetén – bizonyítékként kell értékelnie a bíróságnak. Ez annyiban speciális eset, hogy itt tulajdonképpen nem az ügy érdemében (a kapcsolattartás törvényi feltételeinek teljesülése), hanem egyfajta előkérdésben kerül sor hivatalbóli bizonyításra. A bizonyítás eredményétől ugyanis „csak” annyi függ, hogy a figyelembe vehető-e az eljárás során a kiskorú véleménye. Álláspontunk szerint e körben a hivatali bizonyítás alapvetően a kiskorú személyes meghallgatásának elrendelése lehet, amely révén a bíróság meggyőződhet ítélőképességének meglétéről vagy hiányáról.
Hivatkozott döntés: Kfv.IV.37.714/2022/6.
Szerző: Kárász Marcell
Fiktív nevei lesznek az Európai Bíróság előtti anonimizált ügyeknek? – Podcast