Bejegyzések

A Kúria a nyugdíj újramegállapítására irányuló eljárás jogi természetét vizsgálta ítéletében

A Kúria szerint ha egy adott hatósági eljárás hivatalból és kérelemre is megindulhat, és az ügyfél kifejezett kérelmet terjeszt elő az eljárás megindítására, a hatóság kérelem alapján jár el, és azt kell elbírálnia.

A Kúria a hatósági döntések hivatalbóli módosításának egyes kérdéseivel foglalkozott ítéletében

A Kúria szerint a hatósági döntés Ákr. 120. § (1) bekezdése alapján történő módosítására kizárólag jogszabálysértés esetén van lehetőség, a határozat indokolásában pedig meg kell jelölni, hogy a módosított határozatot a hatóság milyen okból tartotta jogszabálysértőnek.

A Kúria az uniós jogba ütköző tagállami jogszabályra alapított közigazgatási cselekménnyel kapcsolatos kérdéseket vizsgált ítéletében

A Kúria kimondta, hogy tagállami bíróság köteles biztosítani az uniós normák teljes érvényesülését, eltekintve a nemzeti jogszabályok uniós joggal ellentétes, akár azt követő rendelkezéseinek alkalmazásától.

A Kúria a közigazgatási perbeli hivatalbóli vizsgálat eljárási szabályait értelmezte

Hivatalbóli vizsgálat elrendelése esetén a bíróságnak követnie kell a Kp. által meghatározott eljárásrendet, ítéletében pedig számot kell adnia a hivatalbóli vizsgálat szükségességének indokairól.

A Kúria ismételten a közigazgatási perben lefolytatható hivatalbóli bizonyítás szabályait értelmezte

Fogyatékossági támogatásra jogosult személy esetén csak akkor kerülhet sor hivatalbóli bizonyításra, ha van olyan kereseti kérelem, amely az ő érdekeit veszélyeztető jogsérelmet állít.

A Kúria a közigazgatási perben lefolytatható hivatalbóli bizonyítás szabályaival foglalkozott

A Kúria megállapította, hogy a kiskorú érdekeit veszélyeztető jogsértésre való hivatkozás vizsgálata nem mellőzhető azon az alapon, hogy a felek bizonyítási indítványt nem terjesztettek elő.

A Kúria szerint a kisajátított ingatlanon földhasználati joggal rendelkező és kártalanításban részesülő személyt a bíróságnak értesítenie kell az érdekeltként való perbelépés lehetőségéről

A Kúria álláspontja szerint ennek elmaradása lényeges, az ügy érdemi elbírálására kiható jogszabálysértésnek minősül, amely az ítélet hatályon kívül helyezéséhez vezet.

A Kúria ismételten megállapította, hogy a hatóság kiadmányozási jogkörrel kapcsolatos eljárási szabálysértése önmagában nem minősül semmisségi oknak

A Kúria megerősítette, hogy pusztán a hatósági döntés jogsértő kiadmányozása nem tekinthető úgy, hogy a hatóság hatáskör hiányában járt volna el.

A felperes által kitűzni kért tárgyalás elmulasztása esetén a bíróság jogszerűen szüntetheti meg a közigazgatási peres eljárást

A Kúria a közelmúltban ismételten rámutatott, hogy a felperes által kitűzni kért tárgyalás elmulasztása esetén a bíróság – objektív jogvédelmet megalapozó körülmény hiányában – jogszerűen szünteti meg az eljárást.