A Kúria Kfv.V.35.105/2024/6. számú ítéletének releváns tényállása szerint a felperes egy köznevelési intézményfenntartó alapítvány, amely e feladatainak ellátására a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) alapján költségvetési támogatásban részesült. A Magyar Államkincstár illetékes igazgatósága mint elsőfokú hatóság ellenőrzést végzett a felperes telephelyein a költségvetési támogatások igénybevételének szabályszerűsége tárgyában, majd határozatában összesen 73.373.333 Ft finanszírozási különbözet megfizetésére kötelezte a felperest a Kvtv. 7. mellékletében foglalt különböző jogcímeken.
A felperes fellebbezése nyomán eljárt alperes az elsőfokú határozatot akként változtatta meg, hogy a felperes fizetési kötelezettségét 48.367.567 Ft-ra mérsékelte, és kötelezte őt 2.777.583 Ft kamat megfizetésére is. Határozatának indokolásában utalt rá, hogy az elsőfokú határozatot kizárólag a fellebbezésben foglaltak szempontjából tekintette át, és ennek eredményeként megállapította, hogy a fellebbezés részben megalapozott, mivel a mindennapos testnevelés keretében a néptáncórák után négy telephelyen elfogadható a tanulói létszám, így két jogcím alapján a visszafizetési kötelezettség csökkentésének volt helye.
A felperes ezt követően keresetlevelet terjesztett elő az alperes határozatával szemben. Az alperes a keresetlevél bírósághoz történő felterjesztését megelőzően az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 120. §-ára hivatkozással módosító határozatot hozott, amelyben akként módosította eredeti határozatát, hogy a felperes visszafizetési kötelezettségének összegét 53.768.361 Ft-ra, a fizetendő kamat összegét pedig 3.183.068 Ft-ra emelte. A módosító határozat indokolása szerint az alperesi határozatban tévesen került megállapításra a visszafizetési kötelezettség összege, mivel az elsőfokú hatóság az egyik jogcím körében 53.768.361 Ft összegben állapította meg az el nem fogadható költségek összegét, a felperes azonban ezt a fellebbezésében csak részben és alaptalanul támadta, ezért e költségeket a felperes terhére kellett volna figyelembe venni. Utalt rá, hogy ezen összeg magasabb, mint az eredeti alperesi határozatban megállapított összeg, ezért az módosításra szorult, és a visszafizetési kötelezettség összegét úgy kellett megállapítani, hogy az a felülvizsgálat megállapításait megfelelően tükrözze.
A felperes keresete nyomán eljárt elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az alperes határozatát megsemmisítette és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú határozat és az eredeti alperesi határozat az ellenőrzés által el nem fogadott létszámadatokon alapult, ehhez képest az alperes a módosító határozatot már az el nem fogadott költségekre alapította. A módosító határozatban azonban nem került feltüntetésre, hogy a létszámadatokon alapuló számítás miért jogsértő, és ekként milyen jogszabálysértés indokolta a határozat módosítását. Az alperes ezzel megsértette az Ákr. 120. § (1) bekezdését és 81. § (1) bekezdését. Utalt arra is, hogy az alperes csupán idézte a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 37/M. § (2) bekezdését, de azt nem jelölte meg, hogy az egyes telephelyek vonatkozásában ezen belül mely alpont alapján tekinti jogosulatlannak az igénylést.
A jogerős ítélettel szemben az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben többek között kifejtette, hogy az Ákr. 120. § szövege ugyan csak jogszabálysértés miatt teszi lehetővé a határozat saját hatáskörben történő módosítását, azonban ez nem jelenti azt, hogy a módosításra kerülő döntés feltétlenül jogszabálysértő. Utalt rá, hogy a hatóságnak más lehetőség hiányában az Ákr. 120. §-át kell alkalmaznia abban az esetben is, amikor az egyébként nem jogszabálysértő döntésben található, az ügy érdemére kiható számítási hibákat kell korrigálnia. Hivatkozott arra is, hogy az ellenőrzés során nincs éles határvonal a jogosulatlan igénylés és a jogosulatlan felhasználás között, hiszen a költségvetési támogatás jogszerűtlen igénybevételére párhuzamosan sor kerülhet a tanulói létszám nemteljesítése és a támogatás jogszerűtlen felhasználása okán is. Jelen ügyben a jogosulatlanul igénybe vett összeg magasabb volt, mint a nem megfelelően felhasznált összeg, így a döntésben az előbbi összeget kellett szerepeltetnie, ezért volt szükséges a határozat módosítása.
A Kúria ítéletével a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a költségvetési támogatás igénylésének és felhasználásának ellenőrzésére irányuló eljárásban is irányadó az Ákr. 3. §-ában foglalt hivatalbóliság elve. Bár a másodfokú eljárás kérelemre, az arra jogosult fellebbezése nyomán indul meg, de ezen alapelv a másodfokú hatósági eljárásra is vonatkozik. Utalt rá, hogy ennek megfelelően az Ákr. 119. § (4) bekezdése szerint a másodfokú hatóság eljárása során nincs kötve a fellebbezésben foglaltakhoz. E rendelkezés szerint tehát a másodfokú hatóság a fellebbezésben foglaltakhoz nincs kötve, továbbá köteles az elsőfokú eljárást és a fellebbezéssel támadott elsőfokú döntést hivatalból teljeskörűen megvizsgálni, és a jogszabályoknak megfelelő végleges döntést meghozni.
A Kúria megállapította, hogy jelen ügyben az alperes a másodfokú eljárás során kizárólag a fellebbezésben foglaltakat vizsgálta meg, és az elsőfokú határozatnak kizárólag a fellebbezéssel támadott részéről hozott döntést, azonban az elsőfokú döntés fellebbezéssel nem érintett részeit nem vizsgálta felül és azokról nem határozott, ekként döntése – a fellebbezésben érintetteken túl – nem tartalmaz az el nem ismert költségekre vonatkozó rendelkezést. Az elsőfokú határozat és az alperes eredeti határozata az igényelt és elismert tanulói létszám eltérésére alapította a felperes visszafizetési kötelezettségét, ehhez képest a módosító határozatban az alperes már az el nem ismert költségek visszafizetésére kötelezte a felperest, azt azonban nem indokolta meg, hogy mely jogszabályi rendelkezéseken alapul a felperesre terhesebb visszafizetési kötelezettség előírása.
A Kúria utalt arra is, hogy az alperesnek a módosító határozat vonatkozásában is indokolási kötelezettsége van. A módosított és a módosító határozatból egyértelműen megállapíthatónak kell lennie, hogy az ügyfelet érintő hátrányos jogkövetkezmény és annak mértéke milyen tényeken és mely jogszabályi rendelkezéseken alapul. Rögzítette, hogy az alperes határozata ehhez képest nem tartalmazta az alperes jogi értékelését az el nem ismert költségek fellebbezéssel nem támadott része tekintetében, így az hiányos, továbbá az alperes e hiányosságot a módosító határozattal sem küszöbölte ki. Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság azt is, hogy az Ákr. 120. § (1) bekezdése alapján meghozott módosító határozatnak tartalmaznia kell, hogy mely jogszabálynak nem felelt meg a módosított határozat, azaz a hatóság milyen okból találta azt jogszabálysértőnek és intézkedett hivatalból a jogszabálysértés kiküszöbölése iránt. Végül kiemelte, hogy téves és contra legem az alperes azon érvelése, miszerint az Ákr. 120. § (1) bekezdése alapján nem jogszabálysértő határozat módosítására is lehetőség van, erre ugyanis a törvény kifejezett, értelmezést nem igénylő rendelkezése alapján kizárólag jogszabálysértés esetén van törvényes lehetőség.
Szerző: Kárász Marcell
Hivatkozott döntés: Kfv.V.35.105/2024/6.
Meghívó – Hajdú-Bihar Megyei Jogásznap