Az EUB C-665/20. PPU. sz. ügyben hozott ítélete a Tanácsnak az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásól szóló 2002/584/IB kerethatározata (továbbiakban: Kerethatározat) alábbi két rendelkezését vetette össze és értelmezte:
3. cikk: Az európai elfogatóparancs végrehajtása kötelező megtagadásának okai:
A végrehajtó tagállam igazságügyi hatósága az alábbi esetekben tagadja meg az európai elfogatóparancs végrehajtását:
(…)
2. ha a végrehajtó igazságügyi hatóság rendelkezésére álló információkból az derül ki, hogy a keresett személyt valamely tagállam ugyanazon cselekményért már jogerősen elítélte, feltéve, hogy elítélése esetén a büntetést már végrehajtották, végrehajtása folyamatban van, vagy az ítélkező tagállam joga szerint az már nem hajtható végre. (…)
4. cikk: Az európai elfogatóparancs végrehajtása megtagadásának mérlegelhető okai:
(…)
5. ha a végrehajtó igazságügyi hatóság rendelkezésére álló információkból az derül ki, hogy a keresett személyt egy harmadik állam ugyanazon cselekmény miatt jogerősen elítélte, feltéve, hogy elítélése esetén a büntetést már végrehajtották, végrehajtása folyamatban van, vagy az ítélkező állam joga szerint az már nem hajtható végre. (…)
Az alapul fekvő ügyben egy berlini kerületi bíróság bocsátott ki európai elfogatóparancsot X ellen, akit az élettársa és a lánya sérelmére elkövetett erőszakos, személy elleni bűncselekményekkel gyanúsítottak. Az elfogatóparancs alapján X-et Hollandiában elfogták és bíróság elé állították. Az átadásával kapcsolatos eljárásban történt bírósági meghallgatása során kiderült, hogy X-et Iránban az elfogatóparancs tárgyát képező cselekmények miatt korábban hét év és hat hónap szabadságvesztésre ítélték, amelynek nagy részét letöltötte, majd az iráni forradalom 40. évfordulója alkalmából a Forradalom Vezetője által meghirdetett általános amnesztiának köszönhetően büntetésének fennmaradó részét elengedték. A holland bíróság mint az európai elfogatóparancsot végrehajtó igazságügyi hatóság észlelte, hogy a Kerethatározatot a holland jogba implementáló törvény a harmadik államok általi elítélés esetére is az elfogatóparancs kötelező megtagadását írta elő. Ezért a holland bíróság a Kerethatározat 4. cikk 5. bekezdése értelmezéséhez több kérdést is intézett az EUB-hoz. Ezek közül most kettőt említünk:
1) Ha egy tagállam a 4. cikk 5. pontját a belső jogba átülteti, akkor a végrehajtó igazságügyi hatóságnak rendelkeznie kell-e bizonyos mérlegelési jogkörrel, amikor a végrehajtás megtagadásáról dönt?
2) A 4. cikk 5. pontjában azt a kitételt, hogy a büntetés az ítélkező tagállam joga szerint már nem hajtható végre, úgy kell-e értelmezni, hogy abba az ítélkező államban nem igazságügyi hatósága által hozott, nem észszerű megfontolásokon alapuló, súlyos bűncselekmények elkövetőire is vonatkozó közkegyelmi intézkedés is beletartozik?
Az EUB az első kérdésre azt a választ adta, hogy a Kerethatározat 4. cikk 5. pontjának a tagállami jogba való implementálásakor a végrehajtó igazságügyi hatóságnak mérlegelési mozgástérrel kell rendelkeznie annak eldöntését illetően, hogy az említett rendelkezésben meghatározott okból az európai elfogatóparancs végrehajtását meg kell‑e tagadni, vagy sem. E válasz megfogalmazásához az EUB a tagállamok közötti kölcsönös bizalom elvét vette alapul, amely a tagállamok viszonyrendszerében a „ne bis in idem” elv főszabályként érvényesülését követeli meg. Ez ölt testet a tagállamok viszonyára vonatkozó, 3. cikk 2. bekezdésben írt kötelező megtagadási okban. Mivel azonban e kölcsönös bizalom az Unión kívüli, harmadik államok vonatkozásában feltétel nélkül nem érvényesülhet, ezért a tagállam az elítélés körülményeinek a mérlegelését nem zárhatja ki ez elfogatóparancs végrehajtására kötelező megtagadási ok előírásával. A holland jogalkotó tehát hibásan ültette át a Kerethatározatot. Az ítélet ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy mivel a kerethatározatoknak nincs közvetlen hatálya, ezért a tagállami bíróság a kerethatározatra hivatkozással contra legem jogalkalmazásra, a belső jog félretételére nem kötelezhető.
Az EUB eljárásra során a holland kormány úgy nyilatkozott, hogy a belső törvény ennek megfelelő módosítása folyamatban van. Érdemes e szempontból a magyar jog implementáló szabályát is felhívni, amely a Kerethatározat 4. cikk 5. bekezdésének intenciójával egyezően mérlegelési jogkört biztosít a harmadik államokban történő elítélésen alapuló megtagadásra [az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi CLXXX. törvény 5. § (2) bekezdés d) pontja].
Az itt említett második kérdésre az EUB ítélete úgy foglalt állást, hogy a kérdéses kitételt („a büntetés az ítélkező tagállam joga szerint már nem hajtható végre”) úgy kell értelmezni, hogy a végrehajtást kizáró feltételek alkalmazási körébe a közkegyelemet is bele kell érteni. Akkor is, ha az érintett személyt súlyos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték, és akkor is, ha a közkegyelem – természeténél fogva – nem igazságügyi hatósági döntés és nem észszerű megfontolásokon alapul. A válasz megfogalmazásánál az EUB hangsúlyozta, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóságnak e megtagadási feltétel vizsgálata során a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséggé alakulásra irányuló cél megvalósítása érdekében két körülményt kell mérlegelnie: egyrészről a büntetlenség megelőzését és a bűnözés elleni küzdelmet mint célkitűzést, másrészről pedig az érintett személy jogbiztonságának garantálását. A konkrét ügy valamennyi körülményének vizsgálatával e két szempont között kell az európai elfogatóparancsot végrehajtó tagállami igazságügyi hatóságnak esetről esetre egyensúlyt teremtenie. Ugyanakkor önmagában egy harmadik állam kegyelmi rendelete az elfogatóparancs végrehajtása megtagadásának lehetőségét automatikusan nem zárja ki, a kegyelem körülményeit és a konkrét büntetés, valamint annak végrehajtása körülményeit a megtagadási mérlegelés körébe be kell vonni.
Az előzetes döntéshozatali ítélet a fenti mérlegelési szempontok meghatározásával a magyar bíróság számára is iránymutató akkor, amikor az uniós bűnügyi együttműködési törvény fent említett 5. §-át alkalmazza.
Az ítélet magyar nyelvű szövege elérhető itt:
Szerző: Szomora Zsolt
Franciaország: elidegenítési tilalom lehet a feltételes örökhagyás következménye