AB határozat bírói döntés megsemmisítéséről (IV/1533/2020.)
Januári és februári híreink között is beszámoltunk már a francia Alkotmánytanács több, a járványhelyzeti különleges jogrend sajátosságaira tekintettel hozott alkotmánybírósági határozatáról. Ezúttal egy hasonló vonatkozású magyar döntést mutatunk be röviden. Az ügyben az indítványozó egy gyermekétől különélő apa, akinek a gyermeket az anya a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetre hivatkozással nem adta át hétvégi kapcsolattartásra. Az indítványozó az alapul fekvő ügyben ezért a bíróságtól kérte a kapcsolattartás végrehajtásának elrendelését, kérelmét azonban a bíróság első fokon elutasította, amelyet a másodfokú bíróság helybenhagyott, tekintettel többek között a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendeletre is. Az indítványozó szerint a 71/2020. (III. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm.r.2.) 4. § (1) bekezdés t) pontja kifejezetten megerősítette, hogy a szülői jogok és kötelezettségek gyakorlását a kijárási korlátozás nem érinti. Annak kimondása, hogy a gondozó szülő nem köteles biztosítani a kapcsolattartást a veszélyhelyzet ideje alatt, az indítványozó szerint contra legem jogalkalmazásnak minősült, amely az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének (tisztességes eljáráshoz való jog), valamint a VI. cikk (1) bekezdésének a sérelmét is okozza (családi élethez és kapcsolattartáshoz való jog).
Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy az indítvány a német AB-gyakorlatban kialakult és azt alapul vevő magyar befogadási szempontrendszer egyik kulcselemével összhangban ún. alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vet fel (bővebben ld. Gárdos-Orosz, Lőrincz, Ződi, 2019, 373-374). Ezt pedig az indokolja, hogy „a kapcsolattartásnak az általános járványügyi (veszély)helyzet miatti korlátozása olyan novum az alapjogi gyakorlatban, amely érdemi alkotmányossági vizsgálatot igényel.” (Ld. Indokolás [12]. A 3312/2017. (XI. 30.) AB határozat szerint a gyermek és a szülő kapcsolattartása az Alaptörvény VI. cikk (1) bek. értelmében alapjogi kérdés, melynek részletes feltárását e konkrét ügyben a határozat [16]-[25] pontjai tartalmazzák.) (Az AB releváns kapcsolattartási gyakorlatának részletesebb elemzését e téren pedig ld. itt.)
Az Alkotmánybíróság már több határozatában kifejezésre juttatta, hogy a bíróságok tevékenysége alkotmányosan kötötté válik ilyen esetekben, vagyis amikor az alapjogi konfliktus a jogalanyok közötti, ti. az egyik magánszemély alapjogát a másik magánszemély alapjogának gyakorlása veszélyezteti. [Ld. pl. az ún. konkuráló alapjogi pozíciók tesztjét a 13/2016 (VII.18.) AB határozatban.]
Az Alkotmánybíróság erre tekintettel kiemelte: a bíróságoknak ilyen esetekben közvetítő, kiegyenlítő szerepet kell betöltenie, hogy az alapjogok gyakorlása tekintetében az ún. megfelelő egyensúlyt biztosítsák. A jelen ügyben az AB azt vizsgálta, hogy az alapügyben eljáró bíróságok mérlegelése ezt biztosította-e. Megállapításuk szerint a „kiskorú gyermek és a szülő közvetlen kapcsolatának fenntarthatósága különleges jogrend idején is az emberi kapcsolatok [olyan minimumát jelenti], amelyre nem vonatkozik az ún. társadalmi távolságtartás (social distancing) követelménye.” (Ld. Indokolás [34])
Az adott ügyben a veszélyhelyzet elrendelése és az általános járványveszély fennállása nem is voltak vitatottak, azonban a bíróságok mérlegelését árnyalta az a szintén nem vitatott tény, hogy az anya a gyermeket csak a veszélyhelyzet megszűnését követően kívánta kapcsolattartás céljából az apának átadni. Mivel a bíróság a veszélyhelyzet vonatkozásában absztrakt indokokra tekintettel korlátozta a kapcsolattartást, ezért döntéseivel nem tett eleget a versengő, konkuráló alapjogi pozíciók arányosság elvén alapuló, kíméletes kiegyenlítésére és méltányos egyensúlyba kerülésére vonatkozó követelménynek. Ez pedig megalapozta e döntések megsemmisítését.
Szerző: Sulyok Márton
A végrehajtási záradék kiállítása iránti kérelem elbírálása során a közjegyző által vizsgálandó szempontok