Az alapul fekvő ügy:
Az elítélt által indított alkotmányjogi panaszeljárásban az Alkotmánybíróság a Győri Ítélőtábla harmadfokú ítéletét vizsgálta. A jogerős ítélet a vádlott bűnösségét közösség elleni uszítás bűntettében állapította meg [a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 332. § (1) bek. c) pont; továbbiakban Btk.].
Az ítéleti tényállás lényege szerint az indítványozó elnöke volt egy mozgalomnak, amely szervezet célja a Kárpát-medencében élő magyarság önrendelkezési jogának elősegítése. Az indítványozó 2019 októberében az október 23-i nemzeti ünneppel kapcsolatban megemlékezést szervezett. A rendezvényt előzetes regisztrációhoz kötve zártkörűre tervezte, arról internetes honlapokon is hirdetést jelentetett meg. E hirdetés szerint „hagyományőrző, rendhagyó, interaktív megemlékezésen programként kommunisták műveinek elégetésére, Molotov koktéllal célbadobásra, kommunistákra célba lövésre, valamint vörös, uniós, illetve LMBTQP zászlók égetésére fog sor kerülni.”
Az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségét közösség elleni uszítás bűntettében állapította meg [Btk. 332. § (1) bek. c) pont], mérlegelése szerint a felhívásban rögzített társadalmi csoport tagjai ellen a zászlóégetés kilátásba helyezésével történő buzdítás alkalmas a gyűlölet kiváltására, az erőszak érzelmi előkészítésére, amely cselekmény már meghaladja a véleménynyilvánítás szabadsága által biztosított jogokat. A kétirányú fellebbezések nyomán eljárt másodfokú bíróság a vádlottat bűncselekmény hiányában felmentette. Az indokolás központi érve az volt, hogy az értékítélet fogalomkörébe vonható, érzelemalkotó ráhatásnak tekinthető vádbeli cselekményben nem vált meghatározóvá a támadásra irányuló mozgósítás. A törvényszék álláspontja szerint az interneten történő felhívás nem volt alkalmas a lakosság egyes csoportjai, különösen az LMBTQ közösség tagjaival szembeni szenvedélyek olyan mértékű felszítására, amely magában hordozta volna az erőszakos jellegű (konkrét) sérelem bekövetkezésének reális lehetőségét.
Az ügyészségi fellebbezés nyomán harmadfokon eljárt Győr Ítélőtábla a vádlott bűnösségét az elsőfokú ítélettel egyezően, közösség elleni uszítás bűntettében állapította meg. Az ítélőtábla hangsúlyozta, hogy a gyűlöletre uszítás és az erőszakra uszítás nem azonos fogalmak, a gyűlöletre uszítás nem jelenti az erőszak közvetlen veszélyét, illetve az erőszakos jellegű konkrét sérelem reális lehetőségét. Ez utóbbiakat az „erőszakra uszítás” fordulat fedi le. A vádlott azzal, hogy a P betű alkalmazásával egyenlőség jelet tett az LMBTQ közösség és a pedofilok közé, már negatív véleményt fogalmazott meg, és a gyűlölet kiváltására alkalmas kifejezést használt. Sőt, a zászlóégetés nem csak a gyűlöletre, hanem – a Molotov-koktél célbadobással kontextusba helyezve – az erőszakra uszítás megállapítására is alkalmas volt.
Az elítélt alkotmányjogi panaszában a harmadfokú ítélet megsemmisítését kérte. Érvei két csomópontba sorolhatók. Egyrészt vitatta, hogy az véleményszabadság korlátját képező, az Alaptörvény IX. cikk (5) bekezdése szerinti védett közösség fogalmába beletartozik-e az általa LMBTQP-nek nevezett közösséghez tartozó pedofilok csoportja. Másik érve szerint nem egy meghatározott közösség ellen akart uszítani, hanem provokatív módon kívánta véleményét kifejteni egyes – álláspontja szerint „kártékony” – ideológiákkal, társadalmi csoportokkal szemben. Nem tanúsított olyan magatartást, amely esetében a közvetlen és nyilvánvaló veszélye fennállna annak, hogy a köznyugalom, a társadalmi béke felborulna, vagy a gyűlölet szítása nyomán ellenséges, erőszakos érzelmek támadnának az „LMBTQP” csoport vonatkozásában.
Az Alkotmánybíróság határozata:
Az Alkotmánybíróság a Btk. 332. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott közösség elleni uszítás értelmezését vizsgálta az Alaptörvénynek a véleményszabadságot garantáló IX. cikkével összefüggésben. Érvelésének kiindulópontjaként a Btk. 2016. évi módosítására hivatkozik, amely a gyűlöletre uszítás mellé a tényállásba új fordulatként iktatta be az erőszakra uszítást mint elkövetési magatartást. A novella indokolása szerint nem mellőzhető a gyűlöletre uszítás fogalmának az erőszak konkrét veszélyével való összekapcsolásán alapuló értelmezés meghaladása. Ezért a módosítás az elkövetési magatartást bővíti oly módon, hogy az erőszakra uszítást is megjeleníti, amellyel egyértelművé válik, hogy a gyűlöletre uszítás és az erőszakra uszítás nem azonos fogalmak. A gyűlöletre uszítás ennek következtében nem jelentheti az erőszak közvetlen veszélyét, illetve az erőszakos jellegű konkrét sérelem reális lehetőségét, ez utóbbit a törvény az erőszakra uszít fordulattal fedi le. Ahhoz képest a gyűlöletre uszítás előrehozott védelmet jelent. (Indokolás [23])
A perbírói jogértelmezés a gyűlöletet úgy értelmezi, mint a cselekvésbe csapó agressziót, erőszakba átcsapni hajlamos érzelmi-indulati állapotot. Az AB határozat ezzel szemben kiemeli, hogy ilyen dogmatikai értelmezésre – sem a 30/1992. (V. 26.) AB határozat [korábbi Btk. 269. § (1) bekezdése kapcsán tett] megállapításai, sem pedig a Btk. 332. § (1) bekezdés c) pontja alapján – nincs jogi alap. A törvényi tényállás ugyanis nem a cselekvésre felhívást tartalmaz, hanem a gyűlölet felkeltését önmagában bünteti. Önmagában, mint immateriális, alkalmas és eredményt nem kívánó tevékenységet. Kiváltképp szembetűnő ez a törvényhozói szándék a 2016. évi Btk.-módosítás alapján. A gyűlöletre uszítás önmagában veszélyeztető bűncselekmény. A gyűlölet előítéletes tudati és lelki állapot, s nem előkészületi állapota más bűncselekménynek. A büntethetőség alapvető kritériuma az alkalmasság, ami viszont a perbírói mérlegelés tárgya. A hatályos törvényi tényállásban két elkövetési magatartás van: önálló és különálló elkövetési magatartás az erőszakra uszít és a gyűlöletre uszít. Korábban sem volt olyan értelmezésnek jogi alapja, ami a gyűlöletre uszít elkövetési magatartás esetében az erőszakra utalással segítette ki a tényállásszerűség megállapítását, a hatályos jog alapján pedig az ilyen értelmezés eleve jogi alap nélküli. (Indokolás [25]-[26]).
A gyűlöletre uszítás a közrend és köznyugalom megzavarásának konkrét, nyilvánvaló és azonnali veszélyeztetése nélkül is megvalósul. A törvényi tényállásban nincs – s korábban sem volt – célzat, sem pedig olyan külső eredmény, amelynek azonnali és nyilvánvaló veszélye egyáltalán szóba kerülhetne. Immateriális veszélyeztető bűncselekményről van (és volt) szó. A gyűlöletre uszítás jogi tárgya az emberi méltóság, a – törvényi tényállás szerinti – társadalmi csoporthoz tartozó emberi méltósága, miáltal a többes egyéni jog megsértésének a veszélye fenyegeti a csoporthoz tartozó méltóságát. A gyűlöletre uszítás olyan bűncselekmény, amely megvalósításának alkalmasnak kell lennie arra, hogy az azt kitevő egyének emberi méltóságát sértve, s általa a békességüket megbontva immateriális bűncselekményként a gyűlölet érzése révén veszélyeztesse a közbékét. (Indokolás [27]-[30])
Az AB határozata is hangsúlyozza, hogy a testület az Alaptörvény hatályba lépése óta nem foglalkozott a közösség elleni uszítás büntető tényállásával mint a véleményszabadság korlátjával, e korlátozás alkotmányosságának kérdéseivel (Indokolás [36]). Tekintettel arra, hogy a gyűlöletre uszítás véleménynyilvánítással összefüggő alkotmányos elemzésére nincs az Alaptörvény hatálybelépése után kialakított alkotmánybírósági gyakorlat, a bíróság alapvetően az Alkotmánybíróság korábbi, az Alaptörvény hatálybalépését megelőző gyakorlatában kimunkált szempontokat vette figyelembe a konkrét ügyben az emberi méltóság és a véleménynyilvánítás szabadsága viszonyának elemzésekor. A perbíróság érvelését az Alkotmánybíróság 2012 előtti gyakorlatának azon okfejtésére alapította, amely szerint a gyűlöletre uszítás jelenti a büntethetőség alkotmányos küszöbét. A gyűlöletre uszítás mint magatartás az emberi méltósághoz való jog sérelmét jelenti, amely a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos korlátja. A bíróságnak ez a megközelítése ugyan az Alkotmány hatálya alatt született alkotmánybírósági gyakorlatra támaszkodik, ebben a vonatkozásban azonban összhangban van az Alaptörvény véleménynyilvánítás szabadságára vonatkozó felfogásával is, amely az emberi méltósághoz való jogot helyezi a középpontba. (Indokolás [41]-[42])
Végső konklúzióként a határozat megállapítja, hogy a bíróság a bűncselekmény alapjogi vonatkozásait felismerte, figyelemmel volt az emberi méltósághoz való jog kiemelt szerepére a véleménynyilvánítás szabadságával és annak korlátozhatóságával összefüggésben. Mindezekre tekintettel a támadott ítélet az alkotmányos értelmezés tartományán belül maradt, ezért nem merült fel a bírói döntés alaptörvény-ellenessége. (Indokolás [44])
Észrevételek a határozathoz:
Az alkotmánybírósági határozat jogtörténeti jelentősége vitathatatlan. A rendszerváltozás óta világosan látható, hogy valamennyi büntetőtörvényi tényállás közül a véleményszabadságot korlátozó bűncselekmények „alapjogi kitettsége” a legintenzívebb. Már az Alkotmány időszakában számos határozat foglalkozott a rágalmazás, a becsületsértés, a közösség elleni uszítás és a jelképbűncselekmények törvényi tényállásainak alkotmányos mércéivel. Az Alaptörvény hatályba lépését követően, az alkotmányjogi panasz intézményesítésével pedig a legelső olyan AB határozat, amely büntetőítéletet semmisített meg, éppen rágalmazási ügyben született [13/2014 (IV. 18.) AB határozat]. Azóta szintén nagyszámú határozat született rágalmazási-becsületsértési ügyekben, de a köznyugalom elleni bűncselekmények köréből a közösség elleni uszítás bűncselekményét érintően a mostani az első alkotmánybírósági döntés (ahogy ezt maga az AB határozat is kiemeli).
Ennek oka abban keresendő, hogy a korábbi alkotmánybírósági gyakorlat nyomán a bűncselekményt az ügyészségi-bírósági gyakorlat gyakorlatilag hibernálta, 2008 után vádemelésekre is alig került sor. A témában készült legfrissebb joggyakorlatelemzés kimutatja, hogy 2013 és 2023 között, a Fővárosi Főügyészség illetékességi területén 50 büntetőeljárás indult közösség elleni uszítás miatt, s ebből végül 2 ügy jutott el a vádemelésig (Botos Mihály Bálint: A közösség elleni uszítás joggyakorlata. In: Lendvai et al. (szerk.): Digitális Dilemmák. Fiatal kutatók válogatott tanulmányai a közösségi média egyes szabályozási kérdéseiről. Az NMHH Médiatanácsának Médiatudományi Intézete. Budapest, 2025. 69.). Ilyen joggyakorlati helyzetben nem volt realitása annak, hogy az Alkotmánybíróság az uszítás büntetendőségének alkotmányos mércéit az Alaptörvény azóta megváltozott szabályainak fényében vizsgálhassa (és újraértelmezhesse).
E vizsgálatra adott első ízben lehetőséget az itt ismertetett alkotmányjogi panasz. A Győri Ítélőtábla a vizsgálandó alapjogi szempontokat helyesen ismerte fel, és pontosan tárta fel a bűncselekmény dogmatikai karakterét is, elhatárolva a gyűlöletre uszítási fordulatot az erőszakra uszítás magatartásától. Az Alkotmány időszakában lefektetett alkotmányos értelmezési küszöb, azaz az uszítás nyomán az erőszakos cselekmények közvetlen veszélye legfeljebb az erőszakra uszítás fordulatára tartható (vagy még arra sem); a gyűlöletre uszításra semmiképp sem.
Az AB határozatnak e konklúziója messzemenőkig helyes, mégis fel kell hívnunk a figyelmet a határozat érvelésének furcsaságára. A határozat több ponton is azt állítja, hogy a bírói gyakorlatban korábban megkövetelt – az előbb írt – büntethetőségi küszöb téves értelmezésen alapul, mert az az immateriális, absztrakt veszélyeztető tényállási konstrukcióból nem következik. Ez pontosan így van, hibát azonban ott vét az Alkotmánybíróság, hogy mindezt – a régi alaphatározatra, a 30/1992. (V. 26.) AB határozatra is hivatkozással – úgy állítja be, hogy ez a büntetőjogi értelmezés és alkotmányos mérce a régi Alkotmányból sem volt levezethető. Feltűnően hiányzik az AB érveléséből az 1992. évi határozatot követő AB határozatok említése, amelyek éppen az itt kritizált és nem tartható, magas büntethetőségi küszöböt fektették el, míg végül a 18/2004. (V. 25.) AB határozattal beállt az a mostanáig, két évtizeden keresztül tartó „hibernációs helyzet”, amelyben nem történtek e bűncselekmény miatt felelősségre vonások. Ezt az értelmezést a korábbi AB határozatok „kényszerítették rá” a büntetőbíróságokra (a mérce értelmezésével kapcsolatos joggyakorlati és jogirodalmi vitát mélyrehatóan elemzi Koltay András: A nagy magyar gyűlöletbeszéd-vita: a gyülőletre uszítás alkotmányos mércéjének azonosítása felé. Állam- és Jogtudomány, 2013/1-2. 91-123.; a folyamat összefoglalásához lásd Szomora Zsolt: Alkotmány és anyagi büntetőjog. A büntetőjog-alkalmazás alkotmányosságnak egyes kérdései. Iurisperitus. Szeged, 2015. 39-42.; Botos i.m. 65-69.).
Ennek fényében az AB határozat adós marad a mérce újraértelmezésével, mert ahelyett, hogy az Alkotmány és a korábbi AB gyakorlat különbségét emelné ki az Alaptörvény IX. cikk (4) és (5) bekezdésével expliciten megváltoztatott joghelyzethez képest, az indokolásából inkább egyfajta kontinuitás, a méltóságvédelemnek, az emberi méltóságnak mint a véleményszabadság korlátjának változatlansága olvasható ki. A hangsúly ezzel ellentétben éppen az alkotmányos megítélés változásán kellene, hogy legyen. Ebből a nézőpontból figyelemre méltó Czine Ágnes alkotmánybíró párhuzamos indokolása, amelyben kiemeli, hogy az Alaptörvény a IX. cikkben a méltóságot sértő véleménynyilvánítással szemben történő fellépés új jogi eszközrendszerét fektette le. A IX. cikk (4) és (5) bekezdése nem csupán a polgári jog, de a büntetőjog területén is kibővítette a közösségek méltóságának a védelmére igénybe vehető jogi eszközök körét. (Indokolás [50]-[51] és [56]-[57]). Álláspontjával egyetértve úgy gondoljuk, hogy a határozatnak el kellett volna végeznie a közösségek méltóságának mint a véleményszabadság korlátjának a részletes értelmezését.
Az AB határozat tehát alapvetően visszafogott megközelítést alkalmaz, nem bontja ki a IX. cikk (4) bekezdésének és (5) bekezdésének egymáshoz való viszonyát (azokat szinte egymásba olvasztva hivatkozza), és deklaráltan tartózkodik attól is, hogy a konkrét történeti tényállásról állást foglalva mondja ki, hogy hol húzódik az alkotmányos véleménynyilvánítás határa. Megelégszik azzal – a „processzuális” alapjogvédelmi – megközelítéssel, hogy a büntetőbíróság az alapjogi szempontokat megfelelően felismerte és mérlegelte, ezért a döntése nem alaptörvény-ellenes.
Ezzel együtt is a határozat történeti jelentőségű, mert két évtized elteltével a közösség elleni uszítás bűntettében bűnösséget megállapító ítéletről foglalt állást, annak alkotmánykonformitását megállapítva. Ez a fejlemény lehetőséget és utat nyithat ahhoz, hogy az ügyészség a gyűlöletbeszéd nem tolerálható, súlyosan méltóságsértő eseteiben újra elkezdjen vádat emelni.
A határozatot hivatalos közzétételére még nem került sor. Az ügy adatlapja és a határozat szövege elérhető itt:
https://alkotmanybirosag.hu/ugyadatlap/?id=EDAFA47F76E9235DC1258C1C00618BAF
Szerző: Szomora Zsolt
