A kérelmező négy vak szerb sakkozó, akik 1961 és 1992 között, Jugoszlávia színeiben, érmeket nyertek a Vakok Sakkolimpiáin. 2006-ban Szerbia új jogszabályt alkotott a legjobb eredményt elérő sportolóik állami elismerésére. A jogszabály szerint a nemzetközi versenyen érmet szerző sportolók elismerő oklevelet, életjáradékot és egyösszegű pénzjutalmat kapnak az államtól. 2007-ben a Szerb Sakkszövetség számos sportolót előterjesztett az elismerésre, köztük a négy kérelmezőt is. A felelős minisztérium azonban nem terjesztette őket a kormány elé, annak ellenére sem, hogy a sportszövetség, később a Szerb Látássérültek Szövetsége is sürgette a minisztériumot, hogy azonos bánásmódban részesítse az ép és a fogyatékkal élő sportolókat, ha azonos vagy hasonló eredményt értek el.
A kérelmezők bírósághoz fordultak, ahol az első fokú bíróság kétszer is megállapította a hátrányos megkülönböztetést és kártérítést ítélt meg nekik, valamint kimondta, hogy őket is megilleti az állami elismerés. Azonban a felsőbb bíróságok előbb megsemmisítették ezt eljárási hibára hivatkozva, majd a megismételt eljárásban is a fellebbviteli bíróság a kérelmezők ellenében döntött. Több eljáró hatóság és bíróság is arra hivatkozott, hogy az elismerésekről szóló jogszabály tételesen felsorolja azokat a versenyeket, amelyek esetében az elismerés jár és a látássérültek sakk olimpiája nincs a listában. Érvelésük szerint tehát a minisztérium törvényesen járt el, valamint mivel egyetlen másik látássérült sportoló sem kapott állami elismerést, így nem valósul meg a diszkrimináció.
Ezt követően a kérelmezők a Szerb Alkotmánybírósághoz fordultak. Ekkor kérelmüket már a Nemzetközi Sakk Szövetség is támogatta, kifejtve, hogy kérik a látássérült és az egészséges sportolók azonos elbánásban részesítését. Az alkotmánybíróság azonban szintén a nevezett jogszabályra hivatkozott, és azzal érvelt, hogy az állam a törvénynek megfelelően járt el.
Az EJEB elé 2016-ban került az ügy, a kérelmezők az Emberi Jogok Európai Egyezményének 14. cikkére hivatkoztak, a 8. cikk (magánélethez való jog) és az első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkének (tulajdonhoz való jog) sérelmével együtt olvasva, valamint a 12. jegyzőkönyv 1. cikkére (általános megkülönböztetés tilalma). Az EJEB végül kizárólag az utóbbi, általános megkülönböztetési tilalomra alapítva bírálta el az ügyet.
Elismerte, hogy az állam szuverén döntése, hogy mely sportteljesítményeket jutalmazza, azonban ez nem azt jelenti, hogy megkülönböztethetné az ugyanolyan sporteredményt elérő sportolókat egymástól az alapján, hogy egészséges vagy valamilyen fogyatékossággal él. A szerb állam nem adott megfelelő indokolást arra, hogy a fogyatékkal élők sakk olimpiája miért ér „kevesebbet”, mint az egészségesek ugyanezen versenye, különösen arra is tekintettel, hogy a törvény maga egyformán kezeli az olimpiát és a paralimpiát. Az EJEB szerint az állam nem tudta objektív és észszerű indokokkal alátámasztani a különbségtételt, így a kérelmezőknek adott igazat és kártérítést ítélt meg részükre, valamint kötelezi az államot a megkülönböztetésmentes elbánásra.
Forrás: Negovanović and Others v. Serbia, case no. 29907/16, 25 January 2022, https://hudoc.echr.coe.int/eng?i=001-215183
Szerző: Szalai Anikó
Lezárult a Minority Safepack évek óta tartó hányattatása az EU szervei előtt
